Boldog Születésnapot Drágám.

Nem lett volna elég különleges, ha pusztán csak Facebook-on írok neked, drága legkedvesebb olvasóm és barátnőm. Különleges ez a nap, mivel sok-sok évvel ezelőtt pontosan ezen a napon döntöttél úgy, hogy végre megajándékozod azzal ezt a hatalmas világot, hogy megszületsz. Mindenki nagyon örült neked, pontosan úgy, mint ma is minden nap. Vannak olyan emberek akiknek nagyon fontos vagy, köztük nekem is. Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen jó és támogató barátra lelek majd benned, de mit hoz a sors így történt és ennek mindennél jobban örülök.
Szóval a hosszú bevezető után csak annyit szeretnék írni neked, hogy hidd el én nem felejtettelek el, csak egyszerűen nap közben nem volt rá időm, de imádlak és Nagyon Boldog Születésnapot szeretnék neked kívánni. Legyen szép a napod, a heted és tudod mit? Az egész életed!
Imádlak Flo<3

tizenegyedik felvonás - A Varázsvilág Központjában

Ezer bocsánat, de komolyan, csak mostanában nem igazán vagyok a toppon, sem fizikailag, sem lelkileg és szellemileg sem szóval tényleg ezer bocsánat a hosszú kihagyással, de egyszerűen nem volt mit tenni. Azért remélem örültök a résznek, minden esetre jó olvasást kívánok hozzá.(:


- Ez egyszerűen nevetséges - könyököl Brendon az étkező asztalra - Úgy, ahogy van az egész egy nagy vicc. Még, hogy az én húgom az uralkodó, a Hercegnő, hah!
- Királynő - javítja őt ki Wilburn, a bátyám pedig hangosan felnevet. Nem halk kuncogás volt, hanem hangos feltörő nevetés. Fejét a tenyerébe hajtja és hangosan nevet, úgy, hogy a válla is rázkódik. Először én sem hittem el, na de ez már mégiscsak sértő. Hogy nevethet ki így? Én igenis tehetséges Boszorkány vagyok! Igaz ő jobb a bájitalok keverésében, de a Varázsigékben én remekelek. És ha hivatalosan én vagyok a Varázsvilág uralkodója, akkor mégiscsak szemtelenség így beszélni egy Királynővel, nem de?
- Kisfiam fejezd ezt be! - szól rá élesen apa.
- Ugyan apa, ezt te sem gondolhatod komolyan. Christina, mint Uralkodó akkor a Varázsvilág nagy bajban van - nevet továbbra is. Oké most már elegem van.
- Fejezd már be Brendon. Senki sem kíváncsi a véleményedre felfoghattad volna az évek alatt. Tudom, hogy mindig tehetségesebbnek képzelted magad nálam, de mint kiderült tévedtél. Jobb lenne ha beletörődnél végre. Nem vagy jobb nálam! - kiabálok rá - Én sem gondoltam, hogy pont én leszek a Királynő, de mint látod mégis így van és bármennyire is szeretnéd ez nem vicc. Undorító vagy csak, hogy tudd - mutatok rá, ő pedig dühösen tolja hátra a székét és kisétál a bejárati ajtón, amit természetesen erősen csap be maga után. Nem igazán tud érdekelni, hogy feldúlta ez a dolog. Nincs joga hozzá, hogy így beszéljen velem. Ő, csak féltékeny. Ennyi. Úgy csinálja, mintha nekem ez lett volna minden vágyam, hát téved. Kifújom az eddig visszatartott levegőt, amikor - legnagyobb meglepetésemre - Andrew és Abigal egyszerre állnak fel és ölelnek meg két oldalról. Egy pillanatra ledermedek, de utána erősen szorítom őket magamhoz. Fejemet a válluk közé fúrom és behunyom a szemeimet. Nem érdekel engem Brendon. Lehet ő féltékeny. Addig nem fog érdekelni, amíg itt van nekem Andrew és Abigal.
- Na én is itt vagyok - zavar meg egy vékonyka hang. Lepillantok és nevetve törlöm ki a könnyneket a szememből amikor Zorát pillantom meg, fél kézzel átölelem őt is, miközben a másik két testvérem átölel.
- Tudjátok, hogy hiába lógattalak ki titeket ezerszer az ablakon, attól még szeretlek titeket - nevetek és csípek mindkettőnek az oldalába amikor elengednek.
- Tudjuk Chrissi - mosolyog Andrew - De most már menj és pakolj be, mert indulnod kell - int az emelet felé az öcsém. Igaza van. El kell mennem a központba. A Varázsvilág Tanácsa elé kell járulnunk. Vicces egy dolog ez az Uralkodás. Fél órája tudtam meg és máris intézkedésekkel nyaggatnak. Harryhez lépek és átölelem a nyakát, ő pedig a derekamnál fogva húzz magához közelebb. Fejemet a vállára hajtom. Örülök, hogy nem vagyok egyedül. Harryvel minden megfogunk oldani közösen. Bármilyen furcsa dolog fog még ránk várni, bár kétlem, hogy ennél furcsább dolog történhetne már velünk. Érzem, ahogyan a lábaim elemelkednek a padlótól, mert Harry felemel. Dereka köré zárom a lábaimat és a nyakába fúrom az arcomat és nagyot sóhajtok ő pedig felnevet. Gondolom a meleg levegő csikizi a nyakát. Elmosolyodok és beleharapok a nyakába, amire ő hirtelen leenged a földre és az oldalamba fúrja azt az elképesztően hosszú mutató ujját. Rámosolygok és egy nagyot lökök rajta.
- Menj pakolni ott találkozunk - húzz közel magához a könyökömnél fogva. A fejemet a a mellkasára hajtom. Felpillantok rá. Egy széles mosoly játszik az arcán és én is elmosolyodok. - Indulj már - lök el magától.
- Csak ne sürgessen Királyom - kacsintok rá - Gyere Wilburn segíts, hogy mit pakoljak el - húzom magam után az apró Házimanót aki majdnem felbukik a saját lábaiban. Azt hiszem sorstársra találtam a manóban. Előre enged a lépcsőn én pedig pukedlizek egyet, amire ő elneveti magát. Gyors léptekkel szaladok fel a régi rozoga lépcsőkön közben kihagyom azt a három veszélyes lépcsőfokot és már az emeleten is találom magam. - Hát, mint látod Wilburn nem egy palota ez a ház, de eddig itt éldegéltem. Mit gondolsz Királynőhöz méltó? - nevetek miközben nagy nehezen betolom a szobám ajtaját, ami majdnem mindig beragad. Hatalmasat sikítok amikor elsötétül a világ és csak egy másodperccel később jövök rá, hogy a kedvenc lila kardigánom esett a fejem tetejére. Á, ezt is belerakom a csomagomba.
- Nem a legnagyobb ház Felség, de nekem igazán tetszik - mosolyog rám, azokkal a kusza kis fogaival - Tudja érzem a Pozitív energiákat a szobában. Ön egy nagyon kellemes helyen lakott eddig, de ne aggódjon mi is egy szép helyet biztosítunk maguknak és nincs is olyan messze innen.
- Tessék? - fordulok hirtelen hátra - Wilburn nem arról volt szó, hogy egy hétre utazunk el, hogy a fontos dolgokat megbeszéljük..
- A költözéssel kapcsolatban - ledermedek. Én ezt nem is gondoltam volna. Nem hiszem, hogy készen állok arra, hogy egyedül lakjak egy lakásban Harryvel. - Kérem nyugodjon meg Felség. Nem visszük önöket messze. Természetesen a városban maradhatnak és élhetik a mindennapjaikat, ugyanúgy normálisan. Viszont lesznek kötelességeik is. És egy teljesen biztonságos helyet kell önöknek nyújtanunk. Már meg is találtuk a tökéletes helyett. Nyugodt és modern, nincs is messze a középiskolától ahova járnak - nem egészen tudom felfogni a szavakat, amiket ki ejt a száján. Talán nem is akarom. Nem egészen vagyok abban biztos, hogy Harryvel szeretnék élni. Vagyis, de! Biztos vagyok benne, hogy nem akarok. Igen, ez a helyes megoldás. Határozottan nem akarok. Kezdjük ott, hogy Uralkodó sem akarok lenni, nem hogy.. ajh. - Királynőm pakoljon. El fogunk késni.
- Ó, persze - kapok észbe kitárom a gardróbomat - ahonnan Wilburn egy fél órával ezelőtt lépet ki és háromszor elismétlem a varázsigét. - Szemes csokoládé kicsomagolva, viszont a csomagom bepakolva! - a szekrényemből minden ruhadarab kirepül és belerepül az apró kis kézitáskámba. Belekukkantok. Ha a férfiak, azt mondják a barátnőjük táskájába minden található, akkor még nem néztek bele az én "utazó táskámba". Mi a francot keress itt Bessi eledele? Basszus Bessi! Hiszen ő az én macskám - akit mellesleg mostanában elhanyagoltam - őt is magammal kell vinnem, ha már elköltözöm. - Wilburn te keresd meg a beszélő macskámat, addig én átöltözöm! - pillantok a házi manóra aki bólint egyet és egy csettintéssel már el is tűnik.Sóhajtva huppanok le az ágyra. Még csak délután kettő van, de a világ máris fenekestül felfordult velem. Fejemet a kézfejembe temetem. Nem is értem, hogy ez az egész hogyan történhetett. Én még azzal sem békültem ki, hogy Harryvel kell leélnem az életem. Erre az egészre pedig végkép nem volt szükségem. De, mindent megoldunk. Megoldjuk, együtt. Remélem. Néhány könnycsepp gödrül le az arcomon. Nem tudom miért, talán a kimerültségtől. Nekem sok volt már ez a nap. Tovább én már nem bírom. Csak a takarómat akarom és aludni. Reggelig. Semmi másra nem vágyom, csak az én kis egyetlen világos zöld, szakadt, puha takarómra. Ó, igen.
- Itt vagyok Felség - ijeszt meg Wilburn. Felpillantok és Bessi torz fejjel lóg Wilburn apró kezei között, ahogy fogja. Elfog a nevetés és átveszem a macskámat aki hálásan felsóhajt a karomban.
- Most elutazunk Bessi. Te én és Harry - simogatom meg a macskám, aki erre hangosan dorombol. Igaz, hogy amióta elvarázsoltam beszél, de attól még eléggé szűkszavú macskának számít, ha nem muszáj akkor nem szólal meg. Nem hibáztatom érte, ez olyan, mintha én képes lennék telepatikusan beszélgetni a delfinekkel. Nem egy normális dolog, az értelmes emberek pedig nem szeretnek nem normális dolgokat tenni. Mi boszorkányok pedig határozottan nem vagyunk normálisak. De ezen már senki sem lepődik meg.

Bessivel a kezemben köhögve léptem előre. Wilburn pedig hatalmas mosollyal az arcán pillantott körbe a márványozott épületben. Nem egészen az én stílusom, no de ízlések és pofonok ugyebár. Apró válltáskámat feljebb húztam a vállamon és jobban szétnéztem.  Ha nem tudnám akkor is rájönnék, hogy az a varázsvilág közt pontja, mert tündérek, vérfarkasok, vámpírok, boszorkányok, trollok és manók mindenfelé. Ez elég érdekes pillanat számomra, hiszem én Londonban nőttem fel. Ez az épület pedig London alatt van. Még sohasem jártam itt, eddig nem igazán adatott alkalom rá.
- Kövessen engem Felség, csak próbáljon feltűnés mentes maradni - suttogja Wilburn. Ó igazán kösz a tippet. Ebben a teremben valóban én voltam a legfeltűnőbb az átlagos kinézetemmel. Mindenhol derékig érő hosszú fekete, szőke hajak - a vámpíroknak - hatalmas rózsaszín szárnyak - a tündéreknek - razta hajú vérfarkasok, manók és öt méteres trollok. Én a vállig érő vörös hajammal és százötven centimmel a legfeltűnőbb teremtés ebben a teremben amit csak ellehetett képzelni. Táskámat ismét feljebb rántom a vállamon és lehajtott fejjel követem Wilburnt. Egy hatalmas fa ajtóhoz érünk ami felér egészen a mennyezet tetejéhez. Ha nem tudnám, hogy ártatlan vagyok akkor úgy érezném magam, mint valami vádlott, akit most fognak halálra ítélni. De ez ugyebár nem történhet meg, mivel én vagyok a Királynő. Királynő. Fú. Az normális, hogy ennyire irtózom ettől a szótól. Miért nem Hercegnő? Az bájos és édes, a Királynő meg olyan tekintély parancsoló. A varázskönyvekbe mindkét kifejezést használták. Attól függ melyik változatból tanultál. Az én buzgó szüleimnek köszönhetően nekem az összes könyvet el kellett olvasnom. Amikor a hatalmas ajtó tökéletesen hangtalanul kitárul előttem, akkor Harryt pillantom meg a terem közepén széles mosollyal az arcán forgolódni és csodálattal teli szemekkel kémlelődni. Wilburnt kikerülve szaladok felé és a cipőm ütemesen csattog a márványkőhöz. A zajra felém kapja a fejét, még időben a hoz, fogadja becsapódásomat. Kezeimet a nyaka köré fonom ő pedig egy kicsit meginogva, de azért aránylag stabilan fogadja ölelésem. Kezeit szorosan zárja a derekam közé és a nyakamba nevet. Mosolyogva húzódok el tőle. Kisimítom kusza vörös tincseimet az arcomból és felkapom Bessit, aki időközben már a lábaim között lelt menedékre.
- Hoztad a macskád?
- Ha már veled kell élnem, akkor kell valaki aki meg is ért engem - mosolygok rá és végig simítok Bessi bundáján. Ő a fejét ingatva nyom puszit a homlokomra, majd fél karjával közelebb húz magához. Fejemet a nyakába temetem és nagyot sóhajtok. Hosszú volt ez a nap. Most már tényleg nincs semmi másra szükségem, csak egy puha kis ágyra és egy vastag takaróra. Ahogy ezt kigondolom érzem, hogy a talaj kicsúszik a lábaim alól és elvesztem az öntudatom. Többé nem uralkodok a testem felett. Egyszerűen beledőlök Harry karjaiba, aki értetlenül pillant csukott szemeimre. Igen, elaludtam. Végre elaludtam.