negyedik felvonás - De még mennyire

Leültem az asztal mellé ahol már a reggelim elkezdte elkészíteni önmagát. A narancslé már a kezemben a müzli pedig most szóródik bele a tálba. Igen így minden Varázslatosan egyszerű. Bár anya nem igazán szereti ha még a reggelit sem csináljuk meg magunknak, mert az nem gyakorlás hanem egyszerű lustaság. Igen lehet benne valami, de így akkor is sokkal, de sokkal egyszerűbb. Mikor elkészül a reggelim megköszönöm a müzlinek és s tejnek majd hozzá is látok. Nem szeretek müzlit reggelizni, de anya ma reggel is rohant a munkába így nem igazán volt ideje reggelit készíteni nekünk így maradt a tej és a müzli valamint mindenkinek egy pohár narancslé. Nagyot sóhajtok mikor Abigal és Andrew egymást lökdösve rohannak le a lépcsőn miközben azt kiabálják "Te idióta!" "Kit nevezel te idiótának?" "Az anyádat." "A te anyádat."
- Nekünk mindannyiunknak egy és ugyanaz az anyánk srácok - forgatja a szemét Brendon majd lepattan mellém - Mi az húgi ma reggel nem lógatod ki őket az ablakon? Mi történt veled beteg vagy? - teszi kezét a homlokomra. Szememet forgatom majd egy kanál müzlit veszek a számba. Mit érdekli őt a dolog?
- Ma reggel te viszed Andrewt iskolába és Zorát a tanárnőjéhez - adom ki neki a feladatokat, amiket igazából anya osztott rá én csak a közvetítő ember vagyok. Komolyan lassan én vagyok a család postagalambja. Kezdem unni a dolgot. - Anya mondta én csak el..
- Oké, értettem - nyúl rajtam keresztül a narancsléhez. Micsoda? Nem vitatkozik? Nem kérdezi, hogy miért parancsolgatok? Nem kérdezősködik tovább? Mi történt itt? Ezt most már komolyan nem értem. Rápillantok Abigalre aki csak megrántja a vállát miszerint ő sincs igazán tisztában a hirtelen változással.
- Ki vagy te és mit tettél a bátyámmal? - kérdezem a kanállal Brendon felé bökve. Rám néz majd mosolyog. Miért mosolyog? Nem mondtam én semmi vicceset csak egyszerűen feltettem egy kérdést amire várom a választ. Lehet, hogy Brendont elrabolták az űrlények és kicserélték valami szuper kedves lényre. Hát ha ezt tették akkor remélem sohasem cserélik majd vissza a bátyámra. Nekem tökéletesem ez a személy, aki nem cukkol reggeli közben, aki kibír két percet anélkül, hogy sértő megjegyzést tenne rám. Bárcsak mindig ilyen lenne.
- Mielőtt felhúztad volna a megjegyzem szuper erős faladat az elméd köré azelőtt hallottam, hogy azon gondolkozol, hogy mi milyen rossz testvérek vagyunk és, hogy te ezen változtatni szeretnél. Úgy döntöttem beállok a sorba. Nem ígérek semmit, csak azt, hogy próbálkozok, aztán lehet megunom majd és újra a régi, normális Brendon leszek még nem döntöttem. Szóval mindenki élvezze ki azt, hogy kedves vagyok vele - mutat körbe a szobában - Mellesleg nemsoká úgyis elköltözöm, de ide szívesen szeretnék majd visszajárni, de úgy, hogy csak olyan testvéreim vannak akik majd megvesztek az örömtől amiatt, hogy kiköltözök úgy elég nehéz lenne vidáman visszajönni ebbe a házba. Szóval éljenek a minta testvérek - emeli fel a poharát mintha csak egy tósztot mondott volna. Na ez az amire sohasem gondoltam volna. Hogy a bátyámat a gondolataimmal fogom meggyőzni. Akkor mégsem csak hülyeségek vannak az agyamban.
Hát nem csak az, de hidd el elég sok van belőle - szólal meg Styles a fejemben. Az elmúlt két napban ez a hang konkrétan már megszokottá vált a koponyámban. Bemászott a fejembe és most nem tud onnan szabadulni az ördögfajzat. Bent ragadt és majdnem minden gondolatomhoz van valami hozzáfűzni valója. Meglehetősen idegesítő egy szerzet ez a fiú. Hidd el ez nekem sem egy leány álom, de azért vald be egy kicsit szórakoztató nem? Hiszem egy ilyen dögös Boszorkány srác ragadt a fejedben és édes mély hangjával kényezteti érzékszerveidet. 
Csak szeretnéd Styles, csak szeretnéd.- még hallom nevetését a fejemben, majd többet nem. Igaz nem tud kilépni a fejemből, de csak akkor szól közbe ha kedve tartja. De akkor mindig elég zavaró pillanatokban. Például tegnap este, nem a legjobbkor zavart meg. Ha visszaemlékszek is kirázz a hideg.
A meleg víz jót tesz a pórusaimnak érzem ahogyan felszabadulnak a forró víz hatására. Ilyenkor, annyira felszabadulok és ellazulok. Itt végre egyedül lehetek, mert a zuhany alatt a családtagjaim sem hallják gondolataim és ha szeretnék akár hangosan is énekelhetek, mert most mindenki gyakorlaton van. Falat próbálnak építeni az elméjük köré, pont úgy ahogyan én is tettem tegnap délután az Állatkertben. Most sebezhetőek a számomra, mert én beleláthatok az elméjükbe, de én nekik egy erős lakattal lezárt könyv vagyok. Még erősebbre veszem a vízsugarat és egyenesen alá állok így a fejem búbjától a testem összes pontján végigcsurognak a vízcseppek. Istenem de imádok zuhanyozni.
Istenem de imádom most a gondolataidat. - hallom meg hirtelen Styles hangját és egy pillanatramár azt hiszem itt áll bent a zuhany alatt mellettem. Megesküdtem volna, hogy a hang mellőlem jön, de Hál'Istennek csak a fejemben szól. Hé várjunk csak.
Legalább most ne hallgatózz Styles így is megsérted a személyes teremet, nem, hogy még zuhanyzás közben is hallgatózz. Olyan undorító vagy. 
Életem egyik legborzalmasabb emléke volt. Végighallgatta az összes gondolatomat a zuhany alatt, olyan érzésem van, mintha egy fedél alatt élnénk. Mindig mindenhol ott van és mindig tudja, hogy mit teszek. Szörnyen idegesítő ez a tény, hogy bármire gondolok tudja. Ennek ellenére én még mindig megtartom a szabályaimat és nem kutakodok az ő fejében, mert egyáltalán nem érdekelnek a mocskos kis gondolatai. Az kéne még nekem, hogy őt hallgassam a nap minden percében. És mi lenne ha én sem tudnék kiszállni az ő fejéből. Na az maga lenne a pokol. Akkor végem lenne, megkérnék valakit hogy öljön meg, lőjön le, késeljen meg, fojtson meg, hajtson le velem egy híról vagy mindegy, hogyan csak vessen végett az életnek.
Na azért ennyire nem veszélyesek a gondolataim. 
Nem lennék abban én olyan biztos.
Bagoly mondja verébnek, Kiscsibém. 
Akkor most Csibe vagy Bagoly ne hasonlíts két madárhoz egy mondatban ha megkérhetlek. Sőt egyhez se hasonlíts, mert nem kedvelem a beceneveket, főleg nem ha olyan személy adja akit kifejezetten utálok te Segg!
Dühösen pattanok fel az asztalról amire mindenki rám kapja a tekintetét. Igaz is, hiszen Harryt csak én hallom a többiek nem. Én hülye! Nem szabadna ennyire kikészítenie ennek a ténynek. Csak normálisan élem az életem, attól függetlenül, hogy az a Majom a fejemben van vagy sem. Ez nem változtat semmi, mégpedig azért mert nem hagyom. Én egy érős és független lány vagyok és egy ilyen idióta, mint Harry nem változtat ezen semmit. Így hát kihúzom magam miközben az összes testvérem engem figyel.
- Abigal fejezd be a reggelit és indulunk - fordítok hátat és kezdek felsétálni a hosszú csigalépcsőn ami a házunk második emeletére vezet - ami a földszinten kívül az egyetlen, mármint ha a padlást nem számoljuk, már pedig miért számolnánk (?) - Úgy értettem most - fordulok hátra úgy, hogy a pillantásom találkozzon a húgoméval.
- De hát még csak most ültem le.
- Veszünk péksüteményt útközben ne problémázz már. - forgatom a szemem - Lehozom a te táskád is várj a kocsiban - intek felé és azzal máris felfelé kocogok a lépcsőn. Nincs kedvem több időt a bátyámmal egy légtérben tölteni. Igaz megpróbálok jobb testvér lenni, de ezt elég lesz szépen fokozatosan elérni nem szükséges már az első napon hatalmas változásokat elérni. Mondjuk egy ilyen fafejű testvérrel ezt igazán nehéz is elérni. Alapból a változást nem, hogy még az azonnali változást.
Nem gondolod, hogy túl sokat töröd ezen a témán az agyad? Amióta én is a fejedben vagyok azóta máson sem jár az eszed. Azt hittem egy lánynak izgalmasabb gondolatai vannak. Mondjuk elképzeli ahogy egy szexi pasi vetkőzteti, na az szívesebben hallgatnám egész nap. - szól az-az idegesítő hang ismét a fejemben.De nem fog az agyamra menni, nem engedem, hogy kikészítsen.
Zavaró, hogy te is a fejemben vagy így nem gondolkozhatok ilyen mókás és izgalmas dolgokról. Mert úgy nem tudnám beleélni magam.
Inkább csinálnád Christina, mondjuk velem én potenciális vagyok.
Csak szeretnéd Styles, csak szeretnéd.
De még mennyire - hallom a hangot haloványan, de nem egészen vagyok biztos benne, hogy ezt mondta-e vagy, hogy mondott-e bármit is. Szerintem csak kezdek megőrülni. Igen biztosan ez a magyarázat.

harmadik felvonás - Mássz ki a koponyámból te Segg.

- Andrew nem mondom el m egyszer szállj be azonnal a kocsiba! - anyám egyáltalán nem áll a nyugodt, kiegyensúlyozott élet küszöbén, hiszen öt - ilyen borzasztó - gyerekkel nem igazán nyugodt az élet. Halántékomat masszírozom, ezt a helyzetet már én sem bírom tovább idegekkel nem, hogy anyám akinek ezt kell hallgatnia a nap további részeiben. Én ha szeretném akkor egyszerűen megbénítom a fülem és nem hallok semmi zavaró dolgot, de ő, mint "minta anya" nem teheti meg ezt a gyerekeivel. Legalábbis nyilvános helyen nem szokta megtenni, mert elég feltűnő lenne, hogy öt gyerek torka szakadtából ordít az anyjának aki teljesen normálisan és nyugodtan sétálgat. Nem erre nincs szükségünk, hiszen a mi családunk így is elég feltűnő és hangos. Megelégelem Andrew problémázását miszerint, nem ő ül előre anya és apa közé és neki hátul kell nyomorogni - most Zora a kishúgunk a soros, szegény életében először végre sorra került, de Andrew problémázik. Kipattanok a kocsiból és becsapom az ajtót. Anyám hatalmas szemekkel nézz.
- Ülj, be anya, majd én megoldom - simítom meg a vállát ő pedig bólint egyet és beszáll az autóba. - Most nem fogok varázsolni Andrew és kiabálni sem sőt még csak meg sem ütlek, egyszerűen csak arra kérlek, hogy szállj be az autóba és bírd ki ezt a napot úgy, hogy nem keveredsz semmi bajba. Ma van Zora hatodik szülinapja, mától ő is tanulhat varázsolni és az állatkertbe szeretne elmenni, add meg neki ezt a napot. Nem emlékszel a hatodik szülinapodra? Horgászni mentünk, egy egész hétvégét ott voltunk én pedig varázsoltam a horgodra egy hatalmas halat. Emlékszem mennyire örültél neki. Nem szeretnéd, hogy Zora ma lássa az oroszlánokat és zsiráfokat? Ő is olyan boldog lenne. Nem szeretnéd látni ahogy mosolyog? - kérdezem lágy hangom, már látom, hogy megtört, tudom, hogy hátra fog ülni és ez lesz élete első napja amikor nem keveredik bajba, de még mondani szeretnék neki valamit, ezért közel lépek hozzá és megfogom a vállát a füléhez hajolok és egészen halkan suttogok, hogy még az éles fülű Boszorkányok se hallják meg a kocsiban. - Én nem voltam soha jó testvér és sok mindent elrontottam, de szeretném ezeket helyrehozni, viszont Zorának még van esélye arra, hogy rendes testvérei legyenek akik szeretik. Neki meg szeretném ezt adni. Kérlek segíts nekem Andrew! - aprót bólint, tudom, hogy egyetért. Mert ő is pontosan emlékszik minden egyes kínzásra amit rá mértem amikor kicsi volt, szerintem ő is azért imádkozott, hogy szerető nővére ás bátyja legyen, ő nem kapta meg, de Zorának még van esély.
- Rendben, érte! - nyújtja a jobbját én pedig mosolyogva rázok vele kezet. Akkor induljon ez a csodás családi nap.

Zorát a kezembe veszem amíg anya megveszi a jegyeket az állatkertbe. Nem értem miért ilyen csimpaszkodós a húgom - már ha van ilyen szó - olyan, mint egy kis majom a fán kapaszkodik a nyakamba,

már csak a hangok hiányoznak és be is tehetnénk a ketrecbe. Oké még jó, hogy ezt nem hangosan mondtam szegény biztos megsértődött volna.
- Nagyon jól állna egy gyerek a kezedben Christina már csak a Csodafalad kéne megtalálnod és minden rendben is lenne - karol át a bátyám, annyira idegesítő, mocskos nagy szemétláda. Miért nem tudja már ezt végre befejezni? Miért nem örül csendben a saját boldogságának és engem szépen békében hagy. Csak egy nap telne el úgy, hogy nem dörgöli az orrom alá a dolgokat. Ó istenem az lenne életem legjobb napja az már biztos. Ő az egyetlen személy a családomba akivel nem tudok bánna. Egyáltalán nem tudom, hogy mit kéne mondanom neki a hoz, hogy végre megbékéljen velem. Mindegy mivel rukkolok elő ő úgyis rám kontrázik. Olyan, mintha mindenben jobb lenne nálam.
- Fejezd be Brendon ez most Zora napja. Itt most nem rólad szólnak a dolgok - forgatom a szemem. Nem értem nem bír ki legalább egy napot, hogy ne ő legyen a porondon, hogy ne figyeljen mindenki? Nem neki kötelező magára hívni a figyelmét, mert ő annyira fantasztikus. - Hugicám? A te csodafalad is csatlakozik ma hozzánk ugye? - éppen szóra nyitná a száját amikor egy meglehetősen zavaró hangot - mondhatnám zajnak is - hallok meg a hátam mögött.
- Mit keresel ennek a csúnya néninek a karjaiban Drágaságom? - tornyosul felém az az átkozott idióta. Rá emelem a tekintetem. Szemem szikrákat szórnak felé - Ne aggódj Kiscsibém nem miattad jöttem - mosolyog önelégülten rám. - A családom ezzel a drága kis ünnepelttel tölti a mai napot - pillant a húgomra aki felé nyújtja a kezét és egy másodperc múlva már annak az idegesítő Seggnek a karjaiban pihen az én kisebbik húgom - a nagyobbik csak képletesen hever a karjaiban.
Nem az nem lehet. Nem lehetséges! Nem akarom, hogy a húgomnak ez az idióta Segg legyen a fala. Amúgy is túl idős hozzá. Ez egyszerűen nem lehetséges. Ugye ez nem lehetséges! KÉRLEK, valaki mondja, hogy csak én vagyok a hülye és ez nem igaz.
Te vagy a hülye és ez nem igaz - szólal meg Segg hangja a fejemben. Felé kapom a fejem. Hogy csinálta ezt? Hogy turkált a fejemben? Hogy csinálta ezt? Ezt neki nem kéne tudnia, hiszen csak a családtagok tudnak egymás fejében turkálni. De én egy nagyon erős varázsló vagyok és erre is képes vagyok - mondja ismét a fejemben. Nem tehetek róla egyszerűen a fejedből csak úgy árad át az energia az enyémbe.
Fejezd be! Nem akarom, hogy a fejemben turkálj. 
Most te is ugyanazt teszed!
Csak, hogy megfélemlítselek, hogy én is tudok ilyet. Azonnal hagyd abba! Azt se szeretem, ha a testvéreim vagy az anyám turkál a koponyám rejtett titkaiban, de, hogy egy olyan idegen, mint te. Aki mindenek felett még egy hatalmas Seggfej is! Na ebből már végképp elegem van. - telepatikusan ordítok a mellettem álló fiúval. Komolyan elegem van. A jelenléte már annyira zavaró, hogy a szőr is feláll a hátamon, de, hogy még a fejembe is kutakodjon. Na az már mindennek a teteje, ez a Styles gyerek nem tudja, hogy hol a határ. Remélem az öccse nem ilyen. A húgomnak jobb falat képzelek el ennél.
Ne aggódj az öcsém hét éves, tisztelettudó és nagyon rendes fiú. Jól fog bánni a húgoddal. 
NEM MOST MONDTAM, HOGY NE TURKÁLJ A FEJEMBEN, STYLES? 
- Mindenki megérkezett? Szuper! Akkor indulhatunk is - mosolygott anyám jókedvűen. És a jókedve rám is rám ragad, Anyám mindig is erősen közvetítette érzéseit a külvilággal, ez egy olyasfajta különleges képessége. Ha ő boldog volt akkor szépen lassan a körülötte lévő embereknek is mosoly kúszott az ajkukra. Mindig is fantasztikusnak tartottam őt emiatt. Bárcsak én is ilyen közvetlen ember lennék. Bár akkor a környezetemben élőknek keserű és boldogtalan élete lenne, pont olyan, mint az enyém is. Igen talán jobb is, hogy nem értek az érzelem közvetítéshez. Az emberiség hálás lehet ezért. A húgomat a Seggel hagyom és előre sétálok, anyámba karol és hatalmas mosollyal az arcomon sétálok be az Állatkertbe.
"Ez a húgom napja, és nem ronthatja el semmi még egy ilyen Seggfej sem" - ismételgetem magamban újra és újra.Talán ha elégszer mondom akkor el is hiszem, hogy nem ronthatja el ezt a napot, de félek tőle, hogy sikerül neki. Nem! Csakis rajtam áll, ha hagyom, hogy kikészítsen akkor egyértelmű, hogy szörnyű lesz ez a nap, nekem és a húgom számára is, de ezt nem hagyom. Szóval úgy teszek, mintha élvezném, mind a programot, mind a társaságot, pedig még egy krokodilokkal teli veremben is szívesebben lennék. De hát ez az én gondom nem igaz? Anyám mosolyogva pillant felém. Nem tudom még csak elképzelni sem mi járhat a fejében. Sajnos ő ha akar akkor ki tud zárni az elméjéből. Én miért nem vagyok erre képes? Akkor nekem se lenne gondom. Akkor a húgom nem hallaná minden gondolatomat akkor amikor csak akarja. Olyan szörnyű testvéreim vannak, én nem teszek ilyet. Szerintem minden Boszorkánynak meg kell adni a saját teret, legalább annyit, hogy meghagyjuk a gondolatait saját magának és nem turkálunk a fejében. Persze ezt rajtam kívül senki sem gondolja szóval én vagyok az egyetlen személy a családban aki nem turkál a másik fejében önszántából kivéve ha az az ember szándékosan csatlakozik az elméjéhez.
Mint én? - kérdezi Styles hangja ismét a fejemben. Esküszöm mindjárt bevágom az oroszlánokkal teli verembe. Nem tart sok vissza, csak egy óvatlan mozdulat és kész is nem lenne olyan nagy ügy. Nem teheted, hiszen akkor egy ilyen értékes Boszorkánnyal csökkenne a világ kincstára - motyogja halkan a hang a fejemben. Miért jó így beszélni hozzám? Miért élvezi, hogy a gondolataimat hallgatja? Mert érdekes a gondolat meneted, teljesen más, mint az enyém. De nem rossz, értelmes lány vagy, csak mindent egy kicsit túlbonyolítasz az agyadban. Ha nem lenne ennyi gondolatod, akkor jobb döntéseket hoznál. Tisztább lenne az elméd. Ha gondolod segíthetek kitisztítani.
Nekem nincs szükségem a segítségedre Styles, köszönöm szépen. Olyan emberektől, mint te inkább nem fogadok el semmit, és most szállj ki a fejemből ha megkérhetlek. - válaszolok neki. Én nem élvezem, hogy az agyamban turkál. Ez az én területem, nem keresgélhet ott csak úgy kedvére.
Mondom, hogy nem szándékosan csinálom, nem tudom miért van ez egyszerűen mindent kiszippantok ami a fejedben van. Mindent. Én próbálok lekapcsolódni, de olyan mintha az erőm rád lenne hangolva és hidd el ez nekem sem tetszik jobban, mint neked. Próbáld magad elvágni tőlem. 
Rendben akkor megpróbálom. Nagy levegő és kifúj. Még sohasem, ment, de eddig igazából nem is volt olyan nagy szükségem rá.Viszont most azt szeretném legkevésbé, hogy ez az idegesítő Seggfej az elmémben legyen így hát..Csináld már - szól ismét.
Oké, oké mindjárt. Na. Még, hogy az ereje rám van hangolódva. Butaság egyszerűen élvezi, hogy a fejemben lehet. Rendben akkor képzeljünk el egy falat. Egy nagyon szép, erős, vastag kőfalat. Egy várfalat. Amit soha senki sem tud áttörni, egy olyat amit lehetetlen áttörni, hiába az ostromágyúk, lehetetlen. Mert az én várom fala a legerősebb, én vagyok a legerősebb fal és a váram az agyam. Nem engedem, hogy bárki is bejusson, mert ott értékes dolgok vannak elrejtve. Hatalmas csodás kincsek.  Oké azt hiszem működött.
Nem, mert még mindig hallak - morog Harry. Ezt nem értem pedig anya így tanította. Akkor miért hall még mindig? Ez nem is lehetséges.
Oké, akkor megpróbálok kapcsolódni Abigalhez. Abigal. Abigal, hallasz engem? Abigal? Semmi, Nem válaszol. Akkor ő nem hall, de Hary igen? Miért? Harry miért hallasz engem?
Ó, hát ez egyszerűen nem lehet igaz! -káromkodik Harry gondolatban.

második felvonás - Mi a neved Kiscsibém?

Lépteimet szaporázva követtem Jessicát miközben azt kívántam volna bárcsak teleportálhatnék, de nem tehettem, mert akkor tudomást vesznek rólam az emberek és az viszont nem lenne valami szuper. Így hát maradtam a normális futásnál. A tüdőm már kikészült, nem nagyon szoktam én szaladgálni, mivel nincs rá szükségem. És ha nincs szükség hát nem teszem. Jessica hirtelen megtorpant. Kifulladva sétáltam mellé és kezemet a vállára támasztva lihegtem. Hát azt hiszem én sohasem leszek egy Olimpiai bajnok. Sokkal inkább lehetnék egy jól fizetett jósnő. Igen az eléggé testhez álló feladat lenne számomra.
- Hol lehet? Hiszen az előbb még itt volt! - értetlenkedik Jessica - Két perce hagytam itt és azt ígérte megvárja, hogy vissza érjek veled. Hát ezt egyszerűen nem hiszem el, komolyan nem hiszem el. Mindig ezt csinálja velem - kapja a kezét a homlokéhoz Jessica. Szegény, ő nem érthet semmit. Nem tudja, hogy mi Boszorkányok milyen szeszélyes természetűek vagyunk. Lehet, hogy megígértem valamit, de ha nekem változik a véleményem akkor az ígéret szép szó.. de én leszarom.
- Oké, semmi baj Jessica. Hol láttad utoljára húgomat? - kérdezem mosolyogva. Én már tudom hol van, de azért mégis elég furcsa lenne rávágni, hogy "Tudom, hogy az Iskola tetőjére teleportálta magát, mert szereti a magas helyeket." Valószínű, hogy meglepődne szegény ártatlan lány.
- Itt ült ezen a padon, de most pedig csak egyszerűen eltűnt - kapja kezét ismét a homlokához - Sajnálom komolyan nem tudom, hogy hova tűnhetett.  Tudod, hogy nem szoktam hazudni tényleg itt volt.
- Tudom Jessica, nyugalom nem lesz semmi baj. Nem egy kisbabát vesztettél szem elől hanem a tizenhat éves húgomat szóval nézz mondjuk körül arra - mutatok egy bokros, fás területre. Hiszen nem teleportálhatom magam a szeme láttára el innen.
- Oké akkor megnézem ott. De keresed te is ugye? - nézz rám ijedten. Istenem úgy viselkedik, minta egy szigorúan őrzött műkincset veszített volna el. Mosolyogva bólintok. Hát persze, hogy megkeresem, hiszen pontosan tudom, hogy hol kell keresnem. Jessica bólint majd a bokrok közé szalad miközben azt kiabálja "Abigal merre vagy? Abigal gyere elő aggódok érted!" Ezzel a lánnyal valami komoly probléma lehet. Mikor eltűnik a fák között nagyot sóhajtok majd lehunyom a szemem és amikor újra kinyitom a tetőn találom magam. Bizony ez ilyen egyszerű! Körbe pillantok, de nem látok semmit. Hol a fenében van a húgom? Pedig szinte biztos voltam benne, hogy itt találom. Akkor miért nincs i.. várjunk csak. Én hülye hiszen telepatikusan is kapcsolatba tudok vele lépni. Én hülye, hülye, hülye. Miért nem jutott az előbb az eszembe.
Mert egy idióta vagy azért  - hallok egy hangot a fejemben. Nem is akárkiét, a húgomét. A kis pimasz. Turkál a fejemben, rendben akkor majd délután megkapja a magáét.
 Mit teszel? Csak nem kilógatsz az ablakon, hú nagyon félek Christina tényleg. Nem vetted észre, hogy ez a trükk már régen nem válik be. Kezdesz szánalmassá válni - szól a gondolataim közbe a húgom ismét. Jól van ebből elég most már.
Azt hittem látni szeretnél. Szóval, merre vagy Abigal? Ígérem segítek neked, nem lesz semmi baj, oké? Hidd el, együtt mindent megoldunk.
Mi ez a mintha nővér szöveg Christina? Nincs erre szükségem, nincs nekem szükségem semmire csak a Falamra. Meg akarom már találni végre őt!
Ó szóval ez a probléma. Értem már miért ennyire letört én sem érzem jobban magam emiatt, hiszen én sem találtam még meg a páromat és lassan ez a történet számomra lehetetlenné és válik hiszen már tizenkilenc éve keresem ennyi idősen már mindenkinek meg van és mindenki boldog és kiegyensúlyozott. Én viszont itt ülök a nagy semmiben egy kupac szar tetején. És sohasem fogom megtalálni, őt. Soha. Szipogásra leszek figyelmes az egyik doboz mögött amit - gondolom - a gondnok cipelt fel ide. Közelebb lépkedek, a hang pedig egyre hangosabb, ez biztosan a húgom. Na szuper nem elég, hogy szomorú de még sír is a tetejébe. Reménytelen helyzet a javából Beletrafáltam ám a dolgok közepébe rendesen. Na akkor most dobjuk be magunkat, mutassuk csak meg mennyire vagyunk jó nővérek.
- Az a fiú bántott meg Abigal? -  ülök le mellé, ő pedig amikor észreveszi, hogy ott vagyok rögtön elfordítja az arcát. Nem akarja, hogy lássam sírni? De ez nem nagy dolog, én is nagyon sokat sírok. Elképesztően sokat, az utóbbi időben megnőtt az energia ami bennem lakozik ezért, ha kell ha nem mindig sírok. Olyan ez, mintha az embernek mindig meglenne, állandóan szomorú és mindig sírni szeretne a napjai minden pillanatában olyan rossz kedve van és ha nem kiabál vagy nem sír az vagy vihar előtti vagy utáni csendnek lehet beszámítani. - Abigal előttem nyugodtan sírhatsz, a nővéred vagyok! Hidd el én is szoktam ám sírni.
- Tudom, szomszédos a szobánk fala. Minden éjjel hallom, de én nem akarok olyan gyenge lenni, mint te - töröli meg a szemét. HOGY MICSODA? Az Istenit Abigal, én neked szeretnék segíteni te pedig ilyeneket vágsz a fejemhez? - Bocsi, nem tudom mi van most velem, csak úgy túlteng bennem az energia és most minden olyan homályos nem értek semmit. És a tetejében még ott van Harry is aki, mint kiderült nem a Falam, de ha ez még nem lenne elég akkor még ott van az is amit a fejemhez vágott - szipog közben a szemét törölgeti. Várjunk csak? Hogy mit csinált?
- Mit vágott a fejedhez?
- Ne tárgyra gondolj kérlek. Ő nem olyan primitív családból származik, mint mi - sóhajt - Csak szavakkal bántott fizikailag nem - sóhajt újra - Nem kell őt is kilógatnod az ablakon, hozzá nincs semmi közöd.
- Mivel bántott meg ez a fiú Abigal. Szeretném hallani minden egyes szavát amit sértésnek intézett feléd. Minden szavát Abigal, pontosan idézd, kérlek - szorítom meg a húgom karját. Azt hiszi érdekel, hogy fizikailag vagy szellemileg bántotta a húgomat? A hangsúly azon van, hogy bántotta! Senki sem bánthatja a testvéreimet, csakis én.
- Megakartam kérni, hogy érintsen meg, hogy kiderüljön egymáshoz tartozunk-e ő pedig azt vágta a fejemhez, hogy "Most azt kéred nyilvánosan fogdossalak, köszönöm de nem. És amúgy is ez a Csodafal keresés baromság. Kétlem, hogy egy olyan kis semmirekellő csitri lenne a Falam, mint te. Csak nézz magadra majd rám. És most ne a külsőt nézd hanem a bennünk lakozó erőt, sokkal erősebb Boszorkány vagyok, mint te lehetetlenség, hogy mi köztünk ez valaha is megtörténhetne. Én nem vagyok a húgom, hogy egy holmi Crusaderrel leálljak" Utána pedig sarkon fordult és ott hagyott. Még esélyt sem adott arra, hogy igaz legyen. Boszorkány számba se vett - kezd el sírni a húgom újra - Pedig én erős vagyok, ugye, hogy erős vagy Christina. Mond, hogy erős vagyok - nézz rám én pedig megsimogatom a vállát.
- Hát persze, hogy erős vagy drágám, te vagy a legerősebb - mosolygok és pedig még jobban sír és a nyakamnál fogva közel húz magához majd kezeit a nyakam köré kulcsolja és erősen szorít. Rettentően erősen. Igen a húgom tényleg erős és most fizikailag értem. Én is átkarolom őt és közel húzom magamhoz.
- Tudod Christina nem is játszod olyan rosszul a jó testvér szerepét. - suttogja a fülembe.


- Harry Styles velem jössz, most! - mutatok dühösen a fiú öltöző végében éppen félmeztelenül álló hímnemű felé. Minden fiú rám kapja a tekintetét. Tudom nem vagyok egy hétköznapi jelenség, itt, a.. szóval nem hétköznapi egy lány a fiú öltözőbe, mert a legtöbb - már mint az összes rajtam kívül - messziről elkerüli ezt a helyet, de én nem foglalkozok ezzel. Beszédem van azzal a kitetovált idióta barommal.
- Héy mi a neved, Kiscsibém? - mosolyodik el és a fiúk az öltözőben hangosan nevetni kezdenek. Én dühös tekintettel fordulok a fiú felé, majd egyet csettintve megdermesztem az időt az emberek számára, ma már második alkalommal.
- Idefigyelj te seggfej! - mutatok rá - Igazán nem érdekel sem az, hogyan éled az életed sem az, hogyan bánsz a lányokkal, mert magasról le-sza-rom. De a húgomat ne merészeld még egyszer bántani, mert azt nem tűröm el, érthető voltam? Eddig is tisztában voltam azzal, hogy egy idegesítő kis seggfej vagy, de nem foglalkoztam veled. Viszont most kihúztad a gyufát. Nem mondhatsz ilyen sértő dolgokat sem a húgomra sem a családomra, mert azt megkeserülöd elhiheted. - fordítok neki hátat már majdnem el akarom hagyni az öltözőt amikor megtorpanok és vissza fordulok - Ja és ha még egyszer Kiscsibémnek mersz szólítani akkor esküszöm eltöröm az ujjadat te Segg! - mutatok rá, majd kitrappolok az öltözőből.
Idióta barom, azt hiszi övé a világ, mert a Styles családba született. Ki nem szarja le a nevét, őt vagy akár a családját? A mi családunk sokkal nagyobb Varázserő birtokában van. Ez az idióta barom pedig azt hiszi, hogy ő valaki a Varázsvilágban. Nem, ő egy senki. Ő nem uralkodhat felettem, a húgom, vagy akár bárki felett. Felettem csak ét ember uralkodhat - ha a szüleimet is számolom akkor négy - a Herceg és a Hercegnő! És mivel ők eddig még csak legendának számítanak így senki sem uralkodik felettem. Majd ha ők ketten egymásra találnak és én megkapom a fülest - pontosabban a Posta galambot - afelől, hogy végre megvannak a Varázsvilág uralkodói, akkor majd lesz két olyan Boszorkány akit tisztelni fogok. Addig nincs! És ezt a tényt el kell fogadnia annak az öntelt baromnak is a fiúöltöző végében.


- Te komolyan bementél oda? -  nézz rám értetlenül a húgom miközben a kocsim felé sétálunk. Az én Gyönyörű, masszív fekete terepjáróm felé. "Tökéletesen biztonságos" mondta anyám amikor meglátta ezt az autót. Igen nekem is tetszett, de nem éppen ugyanez okokból. Hanem, mert nagy, fekete és Mercedes. Nekem ennyi tökéletesen elég volt.
- Igen odamentem és megmondtam neki, hogy nem mondhat sértő dolgokat a húgomra vagy a családomra senki csakis én - nevetek és a húgom is elmosolyodik, majd egy erős széllökés az összes hajamat az arcomba fújja. Érdekes azt mondták ma maximum gyenge fuvallatra számíthatunk. Mindegy. Kinyitom a vezető oldali ülést és éppen pattanok be a kocsiba amikor egy éles hang megcsapja a fülemet.
- Vigyázz a hazafelé tartó úton nehogy eltévedj, mint ma délelőtt az öltözőknél. Kiscsibém - oldalra pillantok és ott áll az a Segg (ne egy seggre tessenek gondolni ez csak a mi kis fiúkánk, nem éppen testhez álló beceneve.. szerk.megj.)
- Te pedig Vigyázz nehogy elüssön valaki mondjuk egy ilyen masszív autóval, mint az enyém. Te Segg - az utolsó mondatot a képébe suttogom, majd becsapom magam mögött az autót és már indítok is.
- Te úgy hívtad, hogy Segg? - kérdezi Abigal nevetve.
- De még mennyire - bólintok, miközben kifordulok a parkolóból.
- Az én nővérem a legvagányabb a világon! - mosolyog. Igazán? Én lennék a legvagányabb? Hát azt hiszem ezzel a ténnyel nem vitatkozhatok!

első felvonás -Christina Crusader a testvérek gyöngye.

- Andrew azonnal gyere ki a fürdőből - sikította már hajnalok hajnalán Abigal. Minden reggel, minden reggel így kezdődik. Valamelyiket mindjárt a magasba emelem egy apró csettintéssel és akkor majd ordibálhatnak nekem korán reggel. Nagy nehezen lehúztam a fejemről a párnát.
Miért? Valaki magyarázza el nekem, hogy miért ilyen idegesítő kis mocsok testvérekkel áldott meg a sors? Biztos vagyok benne, hogy Isten most a hasát fogja a nevetéstől és majd megpukkad a méregdrága bőrfoteljében. Jó neki ő szépen hátradőlhet és boldogan figyelheti mindazt amit már egyszer hatalmas gonddal - bajjal felépített. Én pedig most szét szedem ezt a két marakodó idiótát.
Mit tesz egy felelősségteljes nővér? Szépen és érthetően elmagyarázza a kistestvéreinek, hogy amit művelnek az nem elfogadható, majd mind kettőt megöleli és boldogan, békésen telik tovább a reggel.
Mit teszek én? A levegőbe emelem őket és tiltakozásuk ellenére kilógatom őket az ablakon egészen addig amíg meg nem értik, hogy nem kiabálhatnak hajnalok hajnalán. És csodás módon megértik és megígérik, hogy többet nem tesznek így - természetesen holnap reggelig. Én pedig finoman és puhán leengedem őket a biztonságos szoba talajára.
- Szóval?! Abigal, Andrew elég érthető voltam? - mosolyogtam rájuk szelíden és ártatlanul. "Igen" Hangzott a válaszuk kórusban. - Nem kiabáltok többet reggel amikor a drága nővéretek még aludna? - "Nem nem fogunk" - Ígéritek? - "Ígérjük!" - Szuper, igazán hálás vagyok ezért. Most pedig menjetek, mert a fáradalmakért én zuhanyzok először - küldtem még egy gyilkos pillantást feléjük aztán elengedtem őket. Biztos vagyok benne, hogy holnap ezt el kell majd játszanom újra. Hiszen minden reggelt ezzel kell kezdenem. Néha már úgy érzem, hogy ők élvezik, ha kilógatom őket az ablakon. Addig örülnek amíg egyszer érdekes módon egy pillanatra megszűnik a Varázserőm és a fejükre ejtem őket.
- Előre sajnálom a gyerekeidet Christina - nevet a bátyám a fürdő előtt fél vállán egy kék törölközővel. Felvonom a szemöldököm és egy gúnyos pillantást vetek rá. - Őket is így fogod majd fegyelmezni? - ingatja azt a sötétbarna fejét. Ő örülhet többé már nem ingadozik a hajszíne a hangulatától függően, jó is neki.
- Nem, mert az én Csodafalam egy nagyon okos és udvarias nagyra becsült Boszorkány lesz és a gyerekeink is csodálatosak lesznek és őket nem kell majd fegyelmezni!
- Már ha tőled nem örökölnek semmit - nyújtja rám a nyelvét a tizennégy éves öcsém a folyosó végéről.
- Vigyázz a szádra Andrew, mert kilógatlak az ablakon! - kiáltok oda neki, de már nem is hallja, mert régen eltűnt a lépcsőfordulóban. A kis pimasz majd megkapja a magáét. Megkeserítem az életét, csak legyen végre Gimnazista. Alig várom, hogy megalázhassam. Már látom is lelki szemeim előtt : Andrew nyugodtan, lazán sétálgat az iskola folyosóján, amikor a nadrágja hirtelen köddé válik és ő nem varázsolhat mindenki előtt ezért nem tud mit tenni, egyszerűen csak hagyja, hogy megszégyenüljön mindenki előtt. - Te mit tervezel mára Brendon? - fordulok újra a bátyám felé. 
- Mint felelősség teljes párkapcsolatban elő Csodafalát megtaláló fiatal Varázsló lakást keresek a Falammal - kacsint. Tudja, nagyon is tudja, hogy ez mennyire zavar engem. Szándékosan dörgöli az orrom alá. Ő egy szörnyű testvér, pont mint én. Mindig elkeseredek, ha ilyen útra terelődik a téma. Nekem már rég meg kellett volna találnom a párom, hiszen már Andrew a tizennégy éves öcsém és Zora az öt éves húgom is megtalálta, csak ketten nem Abigal és én. Mi pedig az átlagosnál is jobban elvagyunk keseredve, biztonságban szeretném érezni magam. Tudni szeretném, hogy nincs mitől tartanom, mert minden rendben, ha baj történik akkor a Falam, majd megvéd és támogat, de még nem értem ezt el. Még nem találtam meg. Pedig szükségem van rá. 
- Akkor jó szórakozást Susan-nal Brendon - mosolygok majd elsuhanok mellette be a fürdőbe. Magamra zárom az ajtót és neki dőlök. Nagyot sóhajtva csúszok le a földig és kezembe temetem az arcomat. Könnyeim végig folynak az arcomon. Miért? Miért vagyunk mind ilyen rossz testvérek? Miért akarunk mindig keresztbe tenni a másiknak és bántani őt? Miért nem tudunk meglenni egymás mellett békében. Ő de jó is lenne. 
És ennek így is kell lennie. Változtatni kell azon ahogy egymással viselkedünk. Jobb testvéreknek kéne lennünk. Ki kéne állnunk egymás mellett. Én majd megmutatom a testvéreimnek, hogy képesek lehetnénk erre, ha igazán akarnánk. És én akarom. Majd én megmutatom, csak várják ki a végét, mostantól fogva én leszek a világ legjobb és legszeretőbb testvére. Nem lesz párom a világon! Christina Crusader a testvérek gyöngye! 

A húgommal az anyós ülésen hajtottam az iskola irányába. Hogy kezdjek neki? Hogy lehetnék én a legjobb testvér a világon? Miről szoktak a tesók beszélgetni egymással? Szoktak egyáltalán beszélgetni? Ó a francba is, hiszen a nővére vagyok! Úgy szólok hozzá ahogyan csak akarok. Oké. Akkor nagy levegő és kezdjünk bele, azt mondom ami először eszembe jut. Akkor, most.. Francba nem szólaltam meg, de mit mondhatnék. Nem szeretném már az elején elrontani. Mi is volt abban a filmben amit néztem anyával tegnap este, hogy is kezdte az a lány. Áh, megvan!
- És Abigal. Mi újság van a fiúkkal? - kérdezem dallamosan, pont úgy ahogy a lány is tette. De mikor kimondom már rögtön megbánom. Mi Boszorkányok nem foglalkozunk a fiúkkal egész életünkben a Csodafalunkat keressük és amikor rátalálunk akkor neki szenteljük az életünket. Ó én buta buta buta.
- Ismered Harryt? - pillant rám a húgom. Ó tehát mégsem voltam annyira béna?! Ezek szerint ügyes voltam, hiszen sikerült beszélgetést kezdeményeznem a húgommal. 
- Milyen Harryt? - kérdezek vissza. Nagyon jó vagyok, olyan természetesen beszélgetek vele, mintha ezt tennénk a mindennapokban is. Hurrá! Pontosan ezt akarom elérni. Jó testvér akarok lenni, mert akkor talán majd ők is jobb testvéreim akarnak majd lenni. Szükségem lenne már egy kis támogatásra nekem is, hiszen néha annyira elveszettnek érzem magam ebben a nagy világban.. egyedül.
- Harry Styles, egy évfolyamban jártok. Tegnap láttam őt varázsolni a menzán - mosolyog. A húgom mosolyog. Mosolyog miközben velem beszél ez csodás. Igaz a mosoly nem igazán nekem szól hanem sokkal inkább annak a fiúnak, de ez számomra most lényegtelen. Úgy érzem magam, mint aki most futotta le a maratont. És nem, nem a fáradtság részére gondolok, hanem inkább a büszkeségre. Büszke vagyok magamra. Büszke, mert képes vagyok értelmesen társalogni a húgommal pár perce úgy, hogy még csak fel sem emeltem, sem őt sem a hangomat. - Tudod mit jelent ez, ugye? - mosolyog. 
- Nem, mit jelent? 
- Ő is Boszorkány és lehet, hogy a Csodafalam, mekkora nagy mák lenne, ha pont ő lenne a Csodafalam nem gondolod? Ő magas, helyes, tetovált és nagyon népszerű. Bárcsak ő lenne a Falam. Ma beszélek is vele, hátha. - Abigal olyan lelkes. Remélem igaza lesz. Én örülnék neki, ha az a fiú lenne a Csodafala. Igaz akkor már csak én maradnék pár nélkül, de akkor is, legalább a húgom boldog lenne és tudnám, hogy ezt a kis titkát velem is megosztotta. 
Leparkolok a kocsival és kicsatolom az övem. A húgom már szált volna ki amikor a kezénél fogva hirtelen visszahúztam őt a kocsiba. Megdermedt, szerintem nem igazán értette hirtelen gesztusomat. Nem igazán szoktunk testi kontaktusba kerülni. A mi családunk inkább olyan elmével irányított gyümölcsöket dobálós típus. 
- Sok szerencsét a hoz a fiúhoz Abigal! - mosolygok majd megszorítom a kezét. Ő mélyen a szemembe néz. Látom rajta a zavarodottságot. Nyugalom Abigal, nem akarok én semmi rosszat csak jó testvéred lenni. 
- Köszi - mormogja én pedig elengedem a kezét. Egy pillanatig még a szemembe nézz, de utána meg, mint aki szégyelli magát amiért úgy viselkedett, mint egy normális ember lesüti a szemét, sarkon fordul és elsiet. A kocsi zárt ajtajai mögött ülök és nézem ahogy a húgom elsétál. Remélem, hogy ezt még rendbe lehet hozni. Szeretném, tényleg mindennél jobban, hogy a mi családunk is normális és szép legyen. Hangos veszekedések és egymáshoz "dobált" tányérok, poharak nélkül. Biztos vagyok benne, hogy elfog tartani egy darabig, de tudom, hogyha igazán küzdök érte akkor sikerülhet. 

Az iskola folyosóján minden normális és egyszerű. Pont olyan, mint egy átlagos Gimnáziumban. Kivéve azt, hogy ennek a sulinak a falai között kettő - az, az új információim szerint három - Boszorkány lakozik. És ki tudja hány bujkál még itt. Az Angliai Boszorkány közösségnek a székháza Londonban volt évszázadokkal ezelőtt itt nyüzsgött a legtöbb Boszorkány a világon. A mi családunk is itt maradt, hát ki tudja még hány család maradt itt. Eddig még sohasem fürkésztem az embereket Boszorkány képességek után kutakodva, mert sohasem érdekelt az, hogy ki lehet Boszorkány vagy ki nem, de a húgomnak igaza van, ha nem tartom nyitva a szemem akkor lehet, hogy sohasem találom meg a Csodafalam. 
Ekkor pillantottam meg egy lányt aki a leejtett könyveit egy csettintéssel a kezeibe varázsolja. Hát ő sem túl elővigyázatos. Ilyen sok Boszorkány nyüzsögne körülöttünk? Ilyen könnyű lenne észrevenni, csak én nem tartottam nyitva a szemem? Én is ennyire feltűnő lennék? Mindegy ezzel, most nem foglalkozhatok inkább odamegyek a hoz az alacsony barna göndör hajú lányhoz aki az imént Varázsolt.
- Szia - szólítom meg, mikor mellé érek. Csodálkozva emeli rám a tekintetét, szemében a rettegés tükröződik, oké akkor most megviccelem egy kicsit. - Te az előbb egy csettintéssel emelted fel a könyveidet a földről? - kérdezem úgy, mint aki még életében nem látott ilyesfajta furcsaságot. A lány szemei elkerekednek és a szemében a félelem apró szikráját mérem felfedezni. Ennyire jól játszanék vagy csak a lány ilyen naiv? Szerintem egyértelműen a második lesz az!
- Úristen?! Láttad? - kérdezi megrökönyödve. Jézusom, még csak nem is tagadja. Jó rendben megkönyörülök rajta, hiszen egy ilyen ártatlan kis naiv lényt nem szabad halálra ijesztenem. Reggel azt fogadtam meg, hogy én leszek a legjobb testvér a világon, akkor már Boszorkányokkal lévő kapcsolatomnak is jobbnak kéne lennie. Egyet csettintek és minden ember megdermed a folyosón. Így kell megállítani az időt az emberek számára. Nem olyan nagy még a hatótávolságom, csak 1 kiló méteren belül tudok minden embert megfagyasztani így gyorsnak kell lennem nehogy valaki rájöjjön.
- Én is Boszorkány vagyok és elővigyázatosabban kéne bánnod az erőddel, mert igaz, hogy az emberek magukkal vannak elfoglalva, de él köztük néhány szemfülesebb példány is - pillantok körbe, majd újra csettintek és a folyosó újra életre kell a diákok ugyanúgy szaladnak a termeik felé és pakolnak a szekrényükbe, mintha semmi sem történt volna.
- Igen tudom a bátyám is mindig elmondja, hogy figyeljek oda, de nem megy ez még nekem - csap a homlokára - Én nem tudom megállítani a varázslás nekem olyan természetes dolog, mint másnak a levegő vétel.
- Tudom, nekem is. Ez ilyen minden Boszorkánynak. A lételemünk. Én előbb tanultam meg dolgokat a levegőbe emelni, mint menni - nevetek és a lány is elmosolyodik. Hát az már biztos, hogy nem egy társaság lelke személy. De azért biztos benne is van valami különleges, szerintem tartogat ő még dolgokat a számomra. Mindenesetre most már nyitva tartom a szemem hátha találok még Boszorkányokat errefelé. - Christina Crusader vagyok és téged, hogy hívnak? - kérdezem kedvesen. Eltártja a száját.
- A Crusader családból? - kérdezi. Bólintok. - Andrew Crusader az öcséd? - ismét bólintok, hú de népszerű az öcsém. - Ő a Csodafalam - mosolyog - Martha Styles vagyok - nyújtja a kezét felém én pedig mosolyogva fogadom el gesztusát. Igazán kedves lány, de eléggé csendes és visszahúzódó és nem utolsó sorban Gyönyörű. Az öcsém megfogta az Isten lábát egy ilyen Fallal.
- Christina, Christina! - hallok egy hangot a hátam mögül. Hirtelen fordulok. Jessica áll előttem, ő a húgom legjobb barátnője. Magas, vörös hajú és szeplős. Bájos, igazán bájos lány. Nagyon kedvelem. Mindig illedelmesen köszön mikor megérkezik hozzánk, mindent megköszön és mindig mosolyog. Bele van zúgva a bátyámba. Szegény lány. De most más. Zihál ás folyik róla a víz. Csöppet sem nyugodt és nem mosolyog mi lehet a baj? - Abigal nagyon sír és nem tudom mi a baja, nekem nem árulja el azt mondta szóljak neked. Kérlek gyere Christina, nagyon féltem Abigalt kérlek gyere! - a lány sír a könnyek záporoznak az arcáról. Én is megijedek és már kapkodom is a lábaimat Jessica után. Ha a húgom sír akkor csak nagy baj lehet!
Nyugalom Abigal. Megyek, nem lesz semmi gond.

Prológus

Prológus

Az emberek vajon olyan világban élnek, mint gondolják?
Nem, nem igazán. Még csak nem is sejtik mennyi mindent nem tudnak arról a helyről ahol élnek, hihetetlen lények az emberek. Hiszen élnek a saját kis öntudatlanságukban vidáman és boldogan és még csak észre sem veszik mi folyik körülöttük, hogy minden kő alatt mágikus lények lapulnak meg. Vámpírok, minden sikátorban Vérfarkasok az utcasarkokon és Boszorkányok az Iskola folyosóján. Annyira el vannak foglalva saját magukkal, hogy néha úgy érzem, mintha csukott szemmel járnának. Minden apróság felett elsiklanak és nem akad meg a szemük a furcsaságokon, pedig azok lassacskán már annyira feltűnőek, hogy az már elképesztő. 

De az emberek nyugodtak és naivak. Nem félnek az ismeretlentől, mert még csak nem is tudnak létezéséről, azt gondolják, hogy a legnagyobb dolog ami fenyegeti őket azok a számlák és a főnökük. Pedig ami igazán félelmetes az körül veszi őket nap, mint nap. 

Örülök, hogy én Boszorkánynak születtem, így az élet is sokkal különlegesebb és szórakoztatóbb. El sem tudnám képzelni az életem röpködő gyümölcsök és önmagukat elkészítő házi feladatok nélkül. Bár úgy gondolom, hogy az anyám igen! 

Én szeretem Bessit a beszélő macskát, Gregort az ugató hörcsögöt és a többi furcsaságot is, mert ez az én életem. Közel sem tökéletes, de én így szeretem. Csak egy valami hiányzik én nekem. 

Drága Csodafalam remélem megtalállak majd egy napon. Remélem te leszel a legcsodásabb és leghatalmasabb varázsló, de az sem lesz baj, ha béna vagy és kétbalkezes, csak találjak végre rád. És légy az enyém, segíts nekem. támogass. Én várlak. Mindennél jobban várlak téged!