Prológus

Prológus

Az emberek vajon olyan világban élnek, mint gondolják?
Nem, nem igazán. Még csak nem is sejtik mennyi mindent nem tudnak arról a helyről ahol élnek, hihetetlen lények az emberek. Hiszen élnek a saját kis öntudatlanságukban vidáman és boldogan és még csak észre sem veszik mi folyik körülöttük, hogy minden kő alatt mágikus lények lapulnak meg. Vámpírok, minden sikátorban Vérfarkasok az utcasarkokon és Boszorkányok az Iskola folyosóján. Annyira el vannak foglalva saját magukkal, hogy néha úgy érzem, mintha csukott szemmel járnának. Minden apróság felett elsiklanak és nem akad meg a szemük a furcsaságokon, pedig azok lassacskán már annyira feltűnőek, hogy az már elképesztő. 

De az emberek nyugodtak és naivak. Nem félnek az ismeretlentől, mert még csak nem is tudnak létezéséről, azt gondolják, hogy a legnagyobb dolog ami fenyegeti őket azok a számlák és a főnökük. Pedig ami igazán félelmetes az körül veszi őket nap, mint nap. 

Örülök, hogy én Boszorkánynak születtem, így az élet is sokkal különlegesebb és szórakoztatóbb. El sem tudnám képzelni az életem röpködő gyümölcsök és önmagukat elkészítő házi feladatok nélkül. Bár úgy gondolom, hogy az anyám igen! 

Én szeretem Bessit a beszélő macskát, Gregort az ugató hörcsögöt és a többi furcsaságot is, mert ez az én életem. Közel sem tökéletes, de én így szeretem. Csak egy valami hiányzik én nekem. 

Drága Csodafalam remélem megtalállak majd egy napon. Remélem te leszel a legcsodásabb és leghatalmasabb varázsló, de az sem lesz baj, ha béna vagy és kétbalkezes, csak találjak végre rád. És légy az enyém, segíts nekem. támogass. Én várlak. Mindennél jobban várlak téged!