első felvonás -Christina Crusader a testvérek gyöngye.

- Andrew azonnal gyere ki a fürdőből - sikította már hajnalok hajnalán Abigal. Minden reggel, minden reggel így kezdődik. Valamelyiket mindjárt a magasba emelem egy apró csettintéssel és akkor majd ordibálhatnak nekem korán reggel. Nagy nehezen lehúztam a fejemről a párnát.
Miért? Valaki magyarázza el nekem, hogy miért ilyen idegesítő kis mocsok testvérekkel áldott meg a sors? Biztos vagyok benne, hogy Isten most a hasát fogja a nevetéstől és majd megpukkad a méregdrága bőrfoteljében. Jó neki ő szépen hátradőlhet és boldogan figyelheti mindazt amit már egyszer hatalmas gonddal - bajjal felépített. Én pedig most szét szedem ezt a két marakodó idiótát.
Mit tesz egy felelősségteljes nővér? Szépen és érthetően elmagyarázza a kistestvéreinek, hogy amit művelnek az nem elfogadható, majd mind kettőt megöleli és boldogan, békésen telik tovább a reggel.
Mit teszek én? A levegőbe emelem őket és tiltakozásuk ellenére kilógatom őket az ablakon egészen addig amíg meg nem értik, hogy nem kiabálhatnak hajnalok hajnalán. És csodás módon megértik és megígérik, hogy többet nem tesznek így - természetesen holnap reggelig. Én pedig finoman és puhán leengedem őket a biztonságos szoba talajára.
- Szóval?! Abigal, Andrew elég érthető voltam? - mosolyogtam rájuk szelíden és ártatlanul. "Igen" Hangzott a válaszuk kórusban. - Nem kiabáltok többet reggel amikor a drága nővéretek még aludna? - "Nem nem fogunk" - Ígéritek? - "Ígérjük!" - Szuper, igazán hálás vagyok ezért. Most pedig menjetek, mert a fáradalmakért én zuhanyzok először - küldtem még egy gyilkos pillantást feléjük aztán elengedtem őket. Biztos vagyok benne, hogy holnap ezt el kell majd játszanom újra. Hiszen minden reggelt ezzel kell kezdenem. Néha már úgy érzem, hogy ők élvezik, ha kilógatom őket az ablakon. Addig örülnek amíg egyszer érdekes módon egy pillanatra megszűnik a Varázserőm és a fejükre ejtem őket.
- Előre sajnálom a gyerekeidet Christina - nevet a bátyám a fürdő előtt fél vállán egy kék törölközővel. Felvonom a szemöldököm és egy gúnyos pillantást vetek rá. - Őket is így fogod majd fegyelmezni? - ingatja azt a sötétbarna fejét. Ő örülhet többé már nem ingadozik a hajszíne a hangulatától függően, jó is neki.
- Nem, mert az én Csodafalam egy nagyon okos és udvarias nagyra becsült Boszorkány lesz és a gyerekeink is csodálatosak lesznek és őket nem kell majd fegyelmezni!
- Már ha tőled nem örökölnek semmit - nyújtja rám a nyelvét a tizennégy éves öcsém a folyosó végéről.
- Vigyázz a szádra Andrew, mert kilógatlak az ablakon! - kiáltok oda neki, de már nem is hallja, mert régen eltűnt a lépcsőfordulóban. A kis pimasz majd megkapja a magáét. Megkeserítem az életét, csak legyen végre Gimnazista. Alig várom, hogy megalázhassam. Már látom is lelki szemeim előtt : Andrew nyugodtan, lazán sétálgat az iskola folyosóján, amikor a nadrágja hirtelen köddé válik és ő nem varázsolhat mindenki előtt ezért nem tud mit tenni, egyszerűen csak hagyja, hogy megszégyenüljön mindenki előtt. - Te mit tervezel mára Brendon? - fordulok újra a bátyám felé. 
- Mint felelősség teljes párkapcsolatban elő Csodafalát megtaláló fiatal Varázsló lakást keresek a Falammal - kacsint. Tudja, nagyon is tudja, hogy ez mennyire zavar engem. Szándékosan dörgöli az orrom alá. Ő egy szörnyű testvér, pont mint én. Mindig elkeseredek, ha ilyen útra terelődik a téma. Nekem már rég meg kellett volna találnom a párom, hiszen már Andrew a tizennégy éves öcsém és Zora az öt éves húgom is megtalálta, csak ketten nem Abigal és én. Mi pedig az átlagosnál is jobban elvagyunk keseredve, biztonságban szeretném érezni magam. Tudni szeretném, hogy nincs mitől tartanom, mert minden rendben, ha baj történik akkor a Falam, majd megvéd és támogat, de még nem értem ezt el. Még nem találtam meg. Pedig szükségem van rá. 
- Akkor jó szórakozást Susan-nal Brendon - mosolygok majd elsuhanok mellette be a fürdőbe. Magamra zárom az ajtót és neki dőlök. Nagyot sóhajtva csúszok le a földig és kezembe temetem az arcomat. Könnyeim végig folynak az arcomon. Miért? Miért vagyunk mind ilyen rossz testvérek? Miért akarunk mindig keresztbe tenni a másiknak és bántani őt? Miért nem tudunk meglenni egymás mellett békében. Ő de jó is lenne. 
És ennek így is kell lennie. Változtatni kell azon ahogy egymással viselkedünk. Jobb testvéreknek kéne lennünk. Ki kéne állnunk egymás mellett. Én majd megmutatom a testvéreimnek, hogy képesek lehetnénk erre, ha igazán akarnánk. És én akarom. Majd én megmutatom, csak várják ki a végét, mostantól fogva én leszek a világ legjobb és legszeretőbb testvére. Nem lesz párom a világon! Christina Crusader a testvérek gyöngye! 

A húgommal az anyós ülésen hajtottam az iskola irányába. Hogy kezdjek neki? Hogy lehetnék én a legjobb testvér a világon? Miről szoktak a tesók beszélgetni egymással? Szoktak egyáltalán beszélgetni? Ó a francba is, hiszen a nővére vagyok! Úgy szólok hozzá ahogyan csak akarok. Oké. Akkor nagy levegő és kezdjünk bele, azt mondom ami először eszembe jut. Akkor, most.. Francba nem szólaltam meg, de mit mondhatnék. Nem szeretném már az elején elrontani. Mi is volt abban a filmben amit néztem anyával tegnap este, hogy is kezdte az a lány. Áh, megvan!
- És Abigal. Mi újság van a fiúkkal? - kérdezem dallamosan, pont úgy ahogy a lány is tette. De mikor kimondom már rögtön megbánom. Mi Boszorkányok nem foglalkozunk a fiúkkal egész életünkben a Csodafalunkat keressük és amikor rátalálunk akkor neki szenteljük az életünket. Ó én buta buta buta.
- Ismered Harryt? - pillant rám a húgom. Ó tehát mégsem voltam annyira béna?! Ezek szerint ügyes voltam, hiszen sikerült beszélgetést kezdeményeznem a húgommal. 
- Milyen Harryt? - kérdezek vissza. Nagyon jó vagyok, olyan természetesen beszélgetek vele, mintha ezt tennénk a mindennapokban is. Hurrá! Pontosan ezt akarom elérni. Jó testvér akarok lenni, mert akkor talán majd ők is jobb testvéreim akarnak majd lenni. Szükségem lenne már egy kis támogatásra nekem is, hiszen néha annyira elveszettnek érzem magam ebben a nagy világban.. egyedül.
- Harry Styles, egy évfolyamban jártok. Tegnap láttam őt varázsolni a menzán - mosolyog. A húgom mosolyog. Mosolyog miközben velem beszél ez csodás. Igaz a mosoly nem igazán nekem szól hanem sokkal inkább annak a fiúnak, de ez számomra most lényegtelen. Úgy érzem magam, mint aki most futotta le a maratont. És nem, nem a fáradtság részére gondolok, hanem inkább a büszkeségre. Büszke vagyok magamra. Büszke, mert képes vagyok értelmesen társalogni a húgommal pár perce úgy, hogy még csak fel sem emeltem, sem őt sem a hangomat. - Tudod mit jelent ez, ugye? - mosolyog. 
- Nem, mit jelent? 
- Ő is Boszorkány és lehet, hogy a Csodafalam, mekkora nagy mák lenne, ha pont ő lenne a Csodafalam nem gondolod? Ő magas, helyes, tetovált és nagyon népszerű. Bárcsak ő lenne a Falam. Ma beszélek is vele, hátha. - Abigal olyan lelkes. Remélem igaza lesz. Én örülnék neki, ha az a fiú lenne a Csodafala. Igaz akkor már csak én maradnék pár nélkül, de akkor is, legalább a húgom boldog lenne és tudnám, hogy ezt a kis titkát velem is megosztotta. 
Leparkolok a kocsival és kicsatolom az övem. A húgom már szált volna ki amikor a kezénél fogva hirtelen visszahúztam őt a kocsiba. Megdermedt, szerintem nem igazán értette hirtelen gesztusomat. Nem igazán szoktunk testi kontaktusba kerülni. A mi családunk inkább olyan elmével irányított gyümölcsöket dobálós típus. 
- Sok szerencsét a hoz a fiúhoz Abigal! - mosolygok majd megszorítom a kezét. Ő mélyen a szemembe néz. Látom rajta a zavarodottságot. Nyugalom Abigal, nem akarok én semmi rosszat csak jó testvéred lenni. 
- Köszi - mormogja én pedig elengedem a kezét. Egy pillanatig még a szemembe nézz, de utána meg, mint aki szégyelli magát amiért úgy viselkedett, mint egy normális ember lesüti a szemét, sarkon fordul és elsiet. A kocsi zárt ajtajai mögött ülök és nézem ahogy a húgom elsétál. Remélem, hogy ezt még rendbe lehet hozni. Szeretném, tényleg mindennél jobban, hogy a mi családunk is normális és szép legyen. Hangos veszekedések és egymáshoz "dobált" tányérok, poharak nélkül. Biztos vagyok benne, hogy elfog tartani egy darabig, de tudom, hogyha igazán küzdök érte akkor sikerülhet. 

Az iskola folyosóján minden normális és egyszerű. Pont olyan, mint egy átlagos Gimnáziumban. Kivéve azt, hogy ennek a sulinak a falai között kettő - az, az új információim szerint három - Boszorkány lakozik. És ki tudja hány bujkál még itt. Az Angliai Boszorkány közösségnek a székháza Londonban volt évszázadokkal ezelőtt itt nyüzsgött a legtöbb Boszorkány a világon. A mi családunk is itt maradt, hát ki tudja még hány család maradt itt. Eddig még sohasem fürkésztem az embereket Boszorkány képességek után kutakodva, mert sohasem érdekelt az, hogy ki lehet Boszorkány vagy ki nem, de a húgomnak igaza van, ha nem tartom nyitva a szemem akkor lehet, hogy sohasem találom meg a Csodafalam. 
Ekkor pillantottam meg egy lányt aki a leejtett könyveit egy csettintéssel a kezeibe varázsolja. Hát ő sem túl elővigyázatos. Ilyen sok Boszorkány nyüzsögne körülöttünk? Ilyen könnyű lenne észrevenni, csak én nem tartottam nyitva a szemem? Én is ennyire feltűnő lennék? Mindegy ezzel, most nem foglalkozhatok inkább odamegyek a hoz az alacsony barna göndör hajú lányhoz aki az imént Varázsolt.
- Szia - szólítom meg, mikor mellé érek. Csodálkozva emeli rám a tekintetét, szemében a rettegés tükröződik, oké akkor most megviccelem egy kicsit. - Te az előbb egy csettintéssel emelted fel a könyveidet a földről? - kérdezem úgy, mint aki még életében nem látott ilyesfajta furcsaságot. A lány szemei elkerekednek és a szemében a félelem apró szikráját mérem felfedezni. Ennyire jól játszanék vagy csak a lány ilyen naiv? Szerintem egyértelműen a második lesz az!
- Úristen?! Láttad? - kérdezi megrökönyödve. Jézusom, még csak nem is tagadja. Jó rendben megkönyörülök rajta, hiszen egy ilyen ártatlan kis naiv lényt nem szabad halálra ijesztenem. Reggel azt fogadtam meg, hogy én leszek a legjobb testvér a világon, akkor már Boszorkányokkal lévő kapcsolatomnak is jobbnak kéne lennie. Egyet csettintek és minden ember megdermed a folyosón. Így kell megállítani az időt az emberek számára. Nem olyan nagy még a hatótávolságom, csak 1 kiló méteren belül tudok minden embert megfagyasztani így gyorsnak kell lennem nehogy valaki rájöjjön.
- Én is Boszorkány vagyok és elővigyázatosabban kéne bánnod az erőddel, mert igaz, hogy az emberek magukkal vannak elfoglalva, de él köztük néhány szemfülesebb példány is - pillantok körbe, majd újra csettintek és a folyosó újra életre kell a diákok ugyanúgy szaladnak a termeik felé és pakolnak a szekrényükbe, mintha semmi sem történt volna.
- Igen tudom a bátyám is mindig elmondja, hogy figyeljek oda, de nem megy ez még nekem - csap a homlokára - Én nem tudom megállítani a varázslás nekem olyan természetes dolog, mint másnak a levegő vétel.
- Tudom, nekem is. Ez ilyen minden Boszorkánynak. A lételemünk. Én előbb tanultam meg dolgokat a levegőbe emelni, mint menni - nevetek és a lány is elmosolyodik. Hát az már biztos, hogy nem egy társaság lelke személy. De azért biztos benne is van valami különleges, szerintem tartogat ő még dolgokat a számomra. Mindenesetre most már nyitva tartom a szemem hátha találok még Boszorkányokat errefelé. - Christina Crusader vagyok és téged, hogy hívnak? - kérdezem kedvesen. Eltártja a száját.
- A Crusader családból? - kérdezi. Bólintok. - Andrew Crusader az öcséd? - ismét bólintok, hú de népszerű az öcsém. - Ő a Csodafalam - mosolyog - Martha Styles vagyok - nyújtja a kezét felém én pedig mosolyogva fogadom el gesztusát. Igazán kedves lány, de eléggé csendes és visszahúzódó és nem utolsó sorban Gyönyörű. Az öcsém megfogta az Isten lábát egy ilyen Fallal.
- Christina, Christina! - hallok egy hangot a hátam mögül. Hirtelen fordulok. Jessica áll előttem, ő a húgom legjobb barátnője. Magas, vörös hajú és szeplős. Bájos, igazán bájos lány. Nagyon kedvelem. Mindig illedelmesen köszön mikor megérkezik hozzánk, mindent megköszön és mindig mosolyog. Bele van zúgva a bátyámba. Szegény lány. De most más. Zihál ás folyik róla a víz. Csöppet sem nyugodt és nem mosolyog mi lehet a baj? - Abigal nagyon sír és nem tudom mi a baja, nekem nem árulja el azt mondta szóljak neked. Kérlek gyere Christina, nagyon féltem Abigalt kérlek gyere! - a lány sír a könnyek záporoznak az arcáról. Én is megijedek és már kapkodom is a lábaimat Jessica után. Ha a húgom sír akkor csak nagy baj lehet!
Nyugalom Abigal. Megyek, nem lesz semmi gond.