harmadik felvonás - Mássz ki a koponyámból te Segg.

- Andrew nem mondom el m egyszer szállj be azonnal a kocsiba! - anyám egyáltalán nem áll a nyugodt, kiegyensúlyozott élet küszöbén, hiszen öt - ilyen borzasztó - gyerekkel nem igazán nyugodt az élet. Halántékomat masszírozom, ezt a helyzetet már én sem bírom tovább idegekkel nem, hogy anyám akinek ezt kell hallgatnia a nap további részeiben. Én ha szeretném akkor egyszerűen megbénítom a fülem és nem hallok semmi zavaró dolgot, de ő, mint "minta anya" nem teheti meg ezt a gyerekeivel. Legalábbis nyilvános helyen nem szokta megtenni, mert elég feltűnő lenne, hogy öt gyerek torka szakadtából ordít az anyjának aki teljesen normálisan és nyugodtan sétálgat. Nem erre nincs szükségünk, hiszen a mi családunk így is elég feltűnő és hangos. Megelégelem Andrew problémázását miszerint, nem ő ül előre anya és apa közé és neki hátul kell nyomorogni - most Zora a kishúgunk a soros, szegény életében először végre sorra került, de Andrew problémázik. Kipattanok a kocsiból és becsapom az ajtót. Anyám hatalmas szemekkel nézz.
- Ülj, be anya, majd én megoldom - simítom meg a vállát ő pedig bólint egyet és beszáll az autóba. - Most nem fogok varázsolni Andrew és kiabálni sem sőt még csak meg sem ütlek, egyszerűen csak arra kérlek, hogy szállj be az autóba és bírd ki ezt a napot úgy, hogy nem keveredsz semmi bajba. Ma van Zora hatodik szülinapja, mától ő is tanulhat varázsolni és az állatkertbe szeretne elmenni, add meg neki ezt a napot. Nem emlékszel a hatodik szülinapodra? Horgászni mentünk, egy egész hétvégét ott voltunk én pedig varázsoltam a horgodra egy hatalmas halat. Emlékszem mennyire örültél neki. Nem szeretnéd, hogy Zora ma lássa az oroszlánokat és zsiráfokat? Ő is olyan boldog lenne. Nem szeretnéd látni ahogy mosolyog? - kérdezem lágy hangom, már látom, hogy megtört, tudom, hogy hátra fog ülni és ez lesz élete első napja amikor nem keveredik bajba, de még mondani szeretnék neki valamit, ezért közel lépek hozzá és megfogom a vállát a füléhez hajolok és egészen halkan suttogok, hogy még az éles fülű Boszorkányok se hallják meg a kocsiban. - Én nem voltam soha jó testvér és sok mindent elrontottam, de szeretném ezeket helyrehozni, viszont Zorának még van esélye arra, hogy rendes testvérei legyenek akik szeretik. Neki meg szeretném ezt adni. Kérlek segíts nekem Andrew! - aprót bólint, tudom, hogy egyetért. Mert ő is pontosan emlékszik minden egyes kínzásra amit rá mértem amikor kicsi volt, szerintem ő is azért imádkozott, hogy szerető nővére ás bátyja legyen, ő nem kapta meg, de Zorának még van esély.
- Rendben, érte! - nyújtja a jobbját én pedig mosolyogva rázok vele kezet. Akkor induljon ez a csodás családi nap.

Zorát a kezembe veszem amíg anya megveszi a jegyeket az állatkertbe. Nem értem miért ilyen csimpaszkodós a húgom - már ha van ilyen szó - olyan, mint egy kis majom a fán kapaszkodik a nyakamba,

már csak a hangok hiányoznak és be is tehetnénk a ketrecbe. Oké még jó, hogy ezt nem hangosan mondtam szegény biztos megsértődött volna.
- Nagyon jól állna egy gyerek a kezedben Christina már csak a Csodafalad kéne megtalálnod és minden rendben is lenne - karol át a bátyám, annyira idegesítő, mocskos nagy szemétláda. Miért nem tudja már ezt végre befejezni? Miért nem örül csendben a saját boldogságának és engem szépen békében hagy. Csak egy nap telne el úgy, hogy nem dörgöli az orrom alá a dolgokat. Ó istenem az lenne életem legjobb napja az már biztos. Ő az egyetlen személy a családomba akivel nem tudok bánna. Egyáltalán nem tudom, hogy mit kéne mondanom neki a hoz, hogy végre megbékéljen velem. Mindegy mivel rukkolok elő ő úgyis rám kontrázik. Olyan, mintha mindenben jobb lenne nálam.
- Fejezd be Brendon ez most Zora napja. Itt most nem rólad szólnak a dolgok - forgatom a szemem. Nem értem nem bír ki legalább egy napot, hogy ne ő legyen a porondon, hogy ne figyeljen mindenki? Nem neki kötelező magára hívni a figyelmét, mert ő annyira fantasztikus. - Hugicám? A te csodafalad is csatlakozik ma hozzánk ugye? - éppen szóra nyitná a száját amikor egy meglehetősen zavaró hangot - mondhatnám zajnak is - hallok meg a hátam mögött.
- Mit keresel ennek a csúnya néninek a karjaiban Drágaságom? - tornyosul felém az az átkozott idióta. Rá emelem a tekintetem. Szemem szikrákat szórnak felé - Ne aggódj Kiscsibém nem miattad jöttem - mosolyog önelégülten rám. - A családom ezzel a drága kis ünnepelttel tölti a mai napot - pillant a húgomra aki felé nyújtja a kezét és egy másodperc múlva már annak az idegesítő Seggnek a karjaiban pihen az én kisebbik húgom - a nagyobbik csak képletesen hever a karjaiban.
Nem az nem lehet. Nem lehetséges! Nem akarom, hogy a húgomnak ez az idióta Segg legyen a fala. Amúgy is túl idős hozzá. Ez egyszerűen nem lehetséges. Ugye ez nem lehetséges! KÉRLEK, valaki mondja, hogy csak én vagyok a hülye és ez nem igaz.
Te vagy a hülye és ez nem igaz - szólal meg Segg hangja a fejemben. Felé kapom a fejem. Hogy csinálta ezt? Hogy turkált a fejemben? Hogy csinálta ezt? Ezt neki nem kéne tudnia, hiszen csak a családtagok tudnak egymás fejében turkálni. De én egy nagyon erős varázsló vagyok és erre is képes vagyok - mondja ismét a fejemben. Nem tehetek róla egyszerűen a fejedből csak úgy árad át az energia az enyémbe.
Fejezd be! Nem akarom, hogy a fejemben turkálj. 
Most te is ugyanazt teszed!
Csak, hogy megfélemlítselek, hogy én is tudok ilyet. Azonnal hagyd abba! Azt se szeretem, ha a testvéreim vagy az anyám turkál a koponyám rejtett titkaiban, de, hogy egy olyan idegen, mint te. Aki mindenek felett még egy hatalmas Seggfej is! Na ebből már végképp elegem van. - telepatikusan ordítok a mellettem álló fiúval. Komolyan elegem van. A jelenléte már annyira zavaró, hogy a szőr is feláll a hátamon, de, hogy még a fejembe is kutakodjon. Na az már mindennek a teteje, ez a Styles gyerek nem tudja, hogy hol a határ. Remélem az öccse nem ilyen. A húgomnak jobb falat képzelek el ennél.
Ne aggódj az öcsém hét éves, tisztelettudó és nagyon rendes fiú. Jól fog bánni a húgoddal. 
NEM MOST MONDTAM, HOGY NE TURKÁLJ A FEJEMBEN, STYLES? 
- Mindenki megérkezett? Szuper! Akkor indulhatunk is - mosolygott anyám jókedvűen. És a jókedve rám is rám ragad, Anyám mindig is erősen közvetítette érzéseit a külvilággal, ez egy olyasfajta különleges képessége. Ha ő boldog volt akkor szépen lassan a körülötte lévő embereknek is mosoly kúszott az ajkukra. Mindig is fantasztikusnak tartottam őt emiatt. Bárcsak én is ilyen közvetlen ember lennék. Bár akkor a környezetemben élőknek keserű és boldogtalan élete lenne, pont olyan, mint az enyém is. Igen talán jobb is, hogy nem értek az érzelem közvetítéshez. Az emberiség hálás lehet ezért. A húgomat a Seggel hagyom és előre sétálok, anyámba karol és hatalmas mosollyal az arcomon sétálok be az Állatkertbe.
"Ez a húgom napja, és nem ronthatja el semmi még egy ilyen Seggfej sem" - ismételgetem magamban újra és újra.Talán ha elégszer mondom akkor el is hiszem, hogy nem ronthatja el ezt a napot, de félek tőle, hogy sikerül neki. Nem! Csakis rajtam áll, ha hagyom, hogy kikészítsen akkor egyértelmű, hogy szörnyű lesz ez a nap, nekem és a húgom számára is, de ezt nem hagyom. Szóval úgy teszek, mintha élvezném, mind a programot, mind a társaságot, pedig még egy krokodilokkal teli veremben is szívesebben lennék. De hát ez az én gondom nem igaz? Anyám mosolyogva pillant felém. Nem tudom még csak elképzelni sem mi járhat a fejében. Sajnos ő ha akar akkor ki tud zárni az elméjéből. Én miért nem vagyok erre képes? Akkor nekem se lenne gondom. Akkor a húgom nem hallaná minden gondolatomat akkor amikor csak akarja. Olyan szörnyű testvéreim vannak, én nem teszek ilyet. Szerintem minden Boszorkánynak meg kell adni a saját teret, legalább annyit, hogy meghagyjuk a gondolatait saját magának és nem turkálunk a fejében. Persze ezt rajtam kívül senki sem gondolja szóval én vagyok az egyetlen személy a családban aki nem turkál a másik fejében önszántából kivéve ha az az ember szándékosan csatlakozik az elméjéhez.
Mint én? - kérdezi Styles hangja ismét a fejemben. Esküszöm mindjárt bevágom az oroszlánokkal teli verembe. Nem tart sok vissza, csak egy óvatlan mozdulat és kész is nem lenne olyan nagy ügy. Nem teheted, hiszen akkor egy ilyen értékes Boszorkánnyal csökkenne a világ kincstára - motyogja halkan a hang a fejemben. Miért jó így beszélni hozzám? Miért élvezi, hogy a gondolataimat hallgatja? Mert érdekes a gondolat meneted, teljesen más, mint az enyém. De nem rossz, értelmes lány vagy, csak mindent egy kicsit túlbonyolítasz az agyadban. Ha nem lenne ennyi gondolatod, akkor jobb döntéseket hoznál. Tisztább lenne az elméd. Ha gondolod segíthetek kitisztítani.
Nekem nincs szükségem a segítségedre Styles, köszönöm szépen. Olyan emberektől, mint te inkább nem fogadok el semmit, és most szállj ki a fejemből ha megkérhetlek. - válaszolok neki. Én nem élvezem, hogy az agyamban turkál. Ez az én területem, nem keresgélhet ott csak úgy kedvére.
Mondom, hogy nem szándékosan csinálom, nem tudom miért van ez egyszerűen mindent kiszippantok ami a fejedben van. Mindent. Én próbálok lekapcsolódni, de olyan mintha az erőm rád lenne hangolva és hidd el ez nekem sem tetszik jobban, mint neked. Próbáld magad elvágni tőlem. 
Rendben akkor megpróbálom. Nagy levegő és kifúj. Még sohasem, ment, de eddig igazából nem is volt olyan nagy szükségem rá.Viszont most azt szeretném legkevésbé, hogy ez az idegesítő Seggfej az elmémben legyen így hát..Csináld már - szól ismét.
Oké, oké mindjárt. Na. Még, hogy az ereje rám van hangolódva. Butaság egyszerűen élvezi, hogy a fejemben lehet. Rendben akkor képzeljünk el egy falat. Egy nagyon szép, erős, vastag kőfalat. Egy várfalat. Amit soha senki sem tud áttörni, egy olyat amit lehetetlen áttörni, hiába az ostromágyúk, lehetetlen. Mert az én várom fala a legerősebb, én vagyok a legerősebb fal és a váram az agyam. Nem engedem, hogy bárki is bejusson, mert ott értékes dolgok vannak elrejtve. Hatalmas csodás kincsek.  Oké azt hiszem működött.
Nem, mert még mindig hallak - morog Harry. Ezt nem értem pedig anya így tanította. Akkor miért hall még mindig? Ez nem is lehetséges.
Oké, akkor megpróbálok kapcsolódni Abigalhez. Abigal. Abigal, hallasz engem? Abigal? Semmi, Nem válaszol. Akkor ő nem hall, de Hary igen? Miért? Harry miért hallasz engem?
Ó, hát ez egyszerűen nem lehet igaz! -káromkodik Harry gondolatban.