kilencedik felvonás - Mennydörgés, Villámlás

Megígértem, hogy sietek.. hát úgy ahogy, de sikerült végrehajtanom ezt a műveletet. Köszönöm szépen a megjegyzéseket. Próbálok továbbra sem csalódást okozni. Biztosan lehettek benne, hogy lesznek még itt izgalmak. Nem lesz ez olyan egyszerű, mint ahogyan azt az én kis drága szereplőim gondolják:) Korán sem.

- Én erre fel nem ülök Harry - mormogtam amikor megpillantottam az úgynevezett "közlekedő eszközét". Egy őrületesen veszélyes motor tárult a szemeim elé. Pontosan olyan, mint amilyenekkel azok a motoros versenyzők kilencven fokban képesek megdőlni. Csak ez éj fekete volt és gyönyörű - a maga módján. A hideg is kirázott a gondolattól, hogy nekem ezen kell utaznom az iskoláig. Nem, nem és ezerszer is nem.
- Christi ne problémázz már - érinti meg finoman a vállam, ezzel maga felé fordítva. Így a tekintetem elszakadt a "közlekedő eszközétől". - A kocsid szerelőnél van ugyebár? - bólintok - Másképp pedig te is képtelen lennél a suliig sétálni a húgoddal együtt. Azt pedig ilyen hidegben nem szeretném, mert megfázol - mondja, majd a kabátom cipzárját feljebb húzza a mellkasomon. Olyan, mintha az anyám lenne néha. Csak sokkal idegesítőbb - és dögösebb - változatban. Szememet forgatom. Igaza van. Nincs igazán kedvem ahoz, hogy sétáljak, így maradt a halál félelem.
- Oké csak induljunk már - forgattam a szemem és kezembe vettem a matt fekete sisakot amit Harry kikészített nekem és nagy nehezen a fejemre tuszkoltam. Családi örökség a szétálló fül, így nehezen jön a fejemre bármilyen felé sapka, vagy sisak. Komolyan ennél tökéletlenebb már akkor sem lehetnék, ha szeretnék. De engem így kell szeretni. Ez jutott. Ő is felvette a sisakját, majd felült a motorra. Én pedig rövid lábamat nagy nehezen átlendítettem a motoron kezemet pedig a fiú dereka köré kulcsoltam. A válla fölött hátrapillantott, majd a lábával kirúgta a támasztót és már indultunk is. A sisak alól kilógó sötétvörös hajam, csak úgy lobogott a szélben. Hálát adtam az égnek - igazából anyámnak - amiért a vastagabb kabátomat vettem fel. Mert a Londoni levegő elég hűvösnek bizonyult ma reggel. Minden kanyarnál szorosabban bújtam Harry hátához és erősebben szorítottam a derekát. Ezzel lehetetlenné téve a lezúgást a motorról. Nincs igazából ínyemre az aszfalt mérgezés, szóval inkább kihagyom ha lehetséges. De persze nem mindig elkerülhető. Mondjuk amikor az ember elsőnek ül biciklire, akkor nagyon összetöri magát. Na én remélem, hogy ez nem így történik, amikor az ember először ül motorra. Nagyon szívesen kihagynám azt a státuszt, hogy összetöröm magam.
Nagy sóhajjal szálltam le a "közlekedési eszközről" az iskolai parkolóban és boldogan vettem le a fejemről a sisakot. Természetesen fél úton megakadt egyszer a hatalmas füleimen. De szerencsére sikerült anélkül levennem, hogy a fél fülemtől megszabadultam volna. Harry kuncogva vette ki a kezemből a fejvédő készüléket. Fejét ingatta amikor meglátta, hogy a hajamat igazgatom a fejemen. Nem tehetek róla. Én is nőnemű vagyok és a hajamat nekem s összekuszálja a szél. Ezt sajnos még nem tudom megakadályozni.
Harry odahúzott magához és egy nagy puszit nyomott a fejem tetejére. Erre egy hatalmas sárga falevél csapódott az arcomba. Már eléggé az ősz végét írhatjuk. Ilyenkor már nem nagyon vannak errefelé sárga falevelek - csak sárosan mocskosan a földön - ez viszont élénk sárgán pompázott és elszáradva sem volt. Fejemet ingatva dobtam a hátam mögé nem is foglalkozva vele. Jobb kezemmel átöleltem Harry derekát ő pedig a vállamnál karolt át. Kezdek hozzászokni ehez az egész helyzetez és meglehetősen jó dolog. Amikor Harry megölel melegség árasztja el a lelkem és mindig sokkal boldogabb vagyok ha ott van velem. Talán ez lenne az amikor szeretsz valakit? Akkor meg kellettek volna jelenni Harry tetoválásainak nem? Talán sohasem jelennek meg nekem újra? Akkor az azt fogja jelenteni, hogy sohasem szerettem belé. Az sajnálatos lenne, ha szerelem nélkül kéne leélnem az életem.
Olyan hülye vagyok. Mit gondolkodok ezen? HÜLYE, HÜLYE, HÜLYE CHRISTINA. Abba kéne ezt az egészet hagynom. Majd minden jönni fog magától és minden akkor amikor jönnie kell. Bár Harry sem akkor jött amikor jönnie kellett, vagy a sors akarta, hogy a húgom meglássa ahogyan varázsol a menzán? Hogy megbántsa és leordítsam a fejét a fiú öltözőben? Valószínű. Furcsa dolgok ezek.
- Nekem matekom van, majd találkozunk a motornál ha végeztél ott várlak oké?
- Nem kell hazakísérned Harry, nem vagy a testőröm. Nekem maradnom kell Fizika projectet készíteni te menj csak haza. Majd találkozunk - mosolyogtam és egy puszit nyomtam az arcára. Közben már útban is voltam a női öltözők felé. Időben át kell öltöznöm, mert a múltkor is nagyon elkéstem. Ó az a szerencsétlen, két ballábas énem, természetesen felbuktam a folyosón. Körbe nézek. Igen mindenki látta. A francokat. Elmormogom az egyik leghasznosabb varázslatot. "Az  idő kereke forog. De én ezt most visszafele tolom." És abban a pillanatban újra Harryvel szemben találom magam.
- Nekem matekom van, majd találkoz.. - mondja ismét. Ő nem érzékelt ebből az egészből semmit
- Oké. Szia - nyomok puszit az arcára és már tartok is ismét az öltözők felé. De ezúttal nem bukok el. Mire nem jó a varász erő? Mondjuk karácsonyi süteményt sütni. Karácsonytól Szilveszterig nincs varázserőnk és ez meglehetősen megnehezíti az életet. Anya szerint azért, hogy a boszorkány gyerekeknek is ki kelljen várni a reggelt, hogy kibontsák az ajándékukat. Nem tekerhetik előre az időt. Utána pedig lassan regenerálódik. Hát, vannak ilyenek.

- Agatha ne csináld már - csapja le az asztalra Sisi a fizika könyvét dühösen. Szerintem idegrohamot kapott vagy epilepsziás, mert habzik a szája és egy percen belül már harmincadjára emelte a tekintetét a plafon felé. Most már nekem is le kell csekkolnom mi olyan érdekes ott komolyan. - Hidd el, hogy van nekem jobb dolgom is annál, mint, hogy ebben a rohadt teremben roskadjak veletek és csináljam ezt a projectet. Szóval nagyon szépen megkérlek rá, hogy ne húzd feleslegesen se az időt, se az agyamat. Oké?
- Oké - mormogja lehajtott fejjel a szemüveges megszeppent lány. Komolyan majdnem megsajnáltam csak, hogy Sisis hiába egy idegesítő picsa. Most tényleg igaza volt. Nekem is van jobb dolgom, mint hogy ebben a teremben töltsem a délutánom szóval jobb lenne ha igyekeznénk. Sisi - a hiszti királynő - finoman visszahuppant székére ami közvetlenül a fafúvós zenekar frontembere mellett volt. Meglehetősen furcsa volt őket így látni. A hidrogén szőke Sisi Morgen és a pattanásos, túlsúlyos Peter Jordan egymás mellett.
No Comment.
- Rendben Emberek akkor folytassuk - adja ki Kevin az utasításokat és máris vissza temetkezik a fizika könyvébe, hogy újabb törvényeket tudjon kimásolni a hatalmas fehér kartonlapunkra. Egyáltalán mi értelme ennek az egésznek? Úgy sem fogunk semmit megjegyezni ebből az egészből. Nem ér ezzel el semmit a fizika tanár, csak azt, hogy még jobban megutáljuk - őt és a fizikát is egyaránt. Minek fáradozik. Egyikünk sem lesz fizikus. Végignézve a társaságon nem tudom, hogy nem bukott meg eddig egyikünk sem.
Sisi Morgen - neki csak víz van a fejében (a melleiben pedig egy-egy nagy adag szilikon) semmi más.
Kevin Evans - a suli hivatásos rossz fiúja, minden évben meghúzza az egyre vénülő igazgató nőt így végre idén remélhetőleg végezni fog ezzel az iskolával - a kilátásai szerint.
Peter Jordan - a fafúvós zenekar zsenije - legalább valamiben zseni, mert hát ő sem volt ott amikor az észt osztották.
Agatha Hermandi - szegény lány a könyvekbe menekülve keresi élete szerelmét, ha már a valóságban nem talál rá a szerelem. Reménytelen esett. Minden téren.
És végül ( de nem utolsó sorban ) jó magam. Elég érdekes a társaság az már biztos. Na mi így öten vagyunk az osztály fénye. A legkiemelkedőbb, legfényesebb csillagok a sötét égbolton. Talán mi még sötétebbek vagyunk, mint az a bizonyos égbolt, na de valakinek ilyennek is kell lennie nemde? Felsóhajtva csukom be a könyvem. Mindenki rám kapja a tekintetét. Igen én adom fel először. Ennyi, vége, nem bírom tovább. Haza akarok menni. Majd folytatjuk valamikor nekem nincs tovább ehez kedvem.
- Nekem mennem kell dolgom van - dobom be a táskámba a fizika könyvem és már fel is állok az asztaltól - Sziasztok - kapom fel a kabátom a székről és végszóra kitárul az ajtó és Harryt pillantom meg ott. Ő meg mi a francot keres itt? Nem meg mondtam neki, hogy ne várjon.. Ó a francba, hát persze. Vissza tekertem az időt és utána nem tájékoztattam a projectről. Ó az isten szerelmére, ilyen idióta, mint amilyen én vagyok nem létezik még egy a földön. Mindenki ledermed egy pillanatra. Hát igen mindenki tiszteletet mutat a magas, tetovált, rendíthetetlen fiúnak, aki történetesen az én társam egy életre. Ó remélem nem szedi le a fejem a helyéről. Én biztosan kiakadnék, ha engem hagytak volna ott várakozni. De szerencsére Harry nem én vagyok, ő biztosan megérti.
- Harry te meg mit keresel itt? - szólal meg először Sisi. Persze, gondolhattam volna. A szőkeség túl naiv a hoz, hogy észrevegye, hogy Harry amint belépet a terembe csak engem akar megölni a tekintetével, semmi mást.
- A barátnőmért jöttem, aki nagyon tehetséges abban, hogy egy szó nélkül lerázza az embert - dnti Harry félre a fejét, miközben végigpásztáz tekintetével. O-ó! Azt hiszem mégis bajban vagyok. Na szuper ezt aztán megcsináltam magamnak. Gratulálunk Christina, gratulálunk. Ennél ügyesebb már nem is lehettél volna. - Christina miután másfél órán át vártam rád most már képes lennél rá, hogy oda told a segged a motoromhoz és fej ülj rá? - kérdezi borzasztó nyugodtsággal a hangjában. Nem tetszik ez így nekem. Nem vagyok az ilyen bánásmódoz hozzászokva, ha valamit elbaszok akkor ordibálnak velem, vagy hisztizve rám csapják a szoba ajtót. Nem nyugodtan és higgadtan beszélnek előttem. Valami bűzlik.
- Persze - bólintok és az idő alatt amíg kilépek az ajtón magamra rángatom a kabátom. Feszülten haladok végig a folyosón, ahol semmi mást nem lehet hallani, csak két pár cipő ütemes ütődését a folyosó padlójához. Határozottan csapom ki az iskola ajtaját. Odakint erősen fúj a szél, úgy tűnik vihar közeleg. Ez biztos az előtte lévő gyanús csend. Senki sincs az utcán az egész kihalt, olyan érzésem van, mintha egy C osztályos horror filmben lennék. Félhomály és senki sincs az az utcán csak egy fiatal pár. Most jönnek a zombik.
- Megmagyaráznád nekem mégis miért vártam rád másfél órát? - áll velem szembe Harry.
- Figyelj én sajnálom csak..
- Nem arra vagyok kíváncsi Chrisitna, hogy te mit sajnálsz és mennyire, hanem arra, hogy mi a faszért álltam itt, érted? - emeli fel a hangját és dühösen tesz egy lépést hátrafelé.
- Ne emeld fel a hangod és ne beszélj így velem, mert egyáltalán nincs szükségem erre, oké? - mutatok rá és abban a pillanatban az eső elkezd esni. Minden előre jelzés nélkül, nem cseperegni hanem zuhogni, úgy, mint
a filmekben. Az egyik pillanatban még minden száraz a következőben pedig leszakad az ég.
- Tudod nekem mire nincs szükségem? Arra, hogy itt álljak egyedül kint még te ékesen tanulsz bent a kis barátaiddal. Nem értem miért nem tudtál szólni? Nehéz lett volna azt mondani, hogy figyelj t idióta más programom van? Ha? - nedves haját idegesen simítja hátra a fején. Dühös vagyok rá. Egyáltalán nincs kedvem a hoz, hogy kiabáljon velem, vagy, hogy bármit is a szememre hányjon.
- Miért akarod te megmondani nekem, hogy mi a francot tegyek Harry? Ki vagy te nekem? Az apám? Hagyjál már lógva! Elegem van belőled. Azt csinálod, mint egy őrző védő szolgálat. Mintha egymillió dollár lennék vagy nem is tudom mi. Hagyj már nekem egy kis teret. Rám mászol, olyan vagy, mint egy pióca. Akadj már le rólam egy kicsit! - az utolsó mondatot már üvöltve mondom, pont abban pillanatban, amikor egy hatalmas dörgés közepette egy óriási villám cikázik át az égen és kettőnk között megnyílik a föld. Úgy ahogy mondom. Harry és köztem határozottan szétnyílt a föld. Egy hatalmas lyuk tátongott ott. A térdeim elkezdtek remegni és majdnem összeestem abban a pillanatban amikor egy hatalmas fénycsóva lövelt ki az előttem tátongó lyukból egészen az égi magaslatokba.
Mi a franc történik itt?