Nem lett volna elég különleges, ha pusztán csak Facebook-on írok neked, drága legkedvesebb olvasóm és barátnőm. Különleges ez a nap, mivel sok-sok évvel ezelőtt pontosan ezen a napon döntöttél úgy, hogy végre megajándékozod azzal ezt a hatalmas világot, hogy megszületsz. Mindenki nagyon örült neked, pontosan úgy, mint ma is minden nap. Vannak olyan emberek akiknek nagyon fontos vagy, köztük nekem is. Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen jó és támogató barátra lelek majd benned, de mit hoz a sors így történt és ennek mindennél jobban örülök.
Szóval a hosszú bevezető után csak annyit szeretnék írni neked, hogy hidd el én nem felejtettelek el, csak egyszerűen nap közben nem volt rá időm, de imádlak és Nagyon Boldog Születésnapot szeretnék neked kívánni. Legyen szép a napod, a heted és tudod mit? Az egész életed!
Imádlak Flo<3
2013. november 20., szerda
2013. november 19., kedd
tizenegyedik felvonás - A Varázsvilág Központjában
Ezer bocsánat, de komolyan, csak mostanában nem igazán vagyok a toppon, sem fizikailag, sem lelkileg és szellemileg sem szóval tényleg ezer bocsánat a hosszú kihagyással, de egyszerűen nem volt mit tenni. Azért remélem örültök a résznek, minden esetre jó olvasást kívánok hozzá.(:
- Ez egyszerűen nevetséges - könyököl Brendon az étkező asztalra - Úgy, ahogy van az egész egy nagy vicc. Még, hogy az én húgom az uralkodó, a Hercegnő, hah!
- Királynő - javítja őt ki Wilburn, a bátyám pedig hangosan felnevet. Nem halk kuncogás volt, hanem hangos feltörő nevetés. Fejét a tenyerébe hajtja és hangosan nevet, úgy, hogy a válla is rázkódik. Először én sem hittem el, na de ez már mégiscsak sértő. Hogy nevethet ki így? Én igenis tehetséges Boszorkány vagyok! Igaz ő jobb a bájitalok keverésében, de a Varázsigékben én remekelek. És ha hivatalosan én vagyok a Varázsvilág uralkodója, akkor mégiscsak szemtelenség így beszélni egy Királynővel, nem de?
- Kisfiam fejezd ezt be! - szól rá élesen apa.
- Ugyan apa, ezt te sem gondolhatod komolyan. Christina, mint Uralkodó akkor a Varázsvilág nagy bajban van - nevet továbbra is. Oké most már elegem van.
- Fejezd már be Brendon. Senki sem kíváncsi a véleményedre felfoghattad volna az évek alatt. Tudom, hogy mindig tehetségesebbnek képzelted magad nálam, de mint kiderült tévedtél. Jobb lenne ha beletörődnél végre. Nem vagy jobb nálam! - kiabálok rá - Én sem gondoltam, hogy pont én leszek a Királynő, de mint látod mégis így van és bármennyire is szeretnéd ez nem vicc. Undorító vagy csak, hogy tudd - mutatok rá, ő pedig dühösen tolja hátra a székét és kisétál a bejárati ajtón, amit természetesen erősen csap be maga után. Nem igazán tud érdekelni, hogy feldúlta ez a dolog. Nincs joga hozzá, hogy így beszéljen velem. Ő, csak féltékeny. Ennyi. Úgy csinálja, mintha nekem ez lett volna minden vágyam, hát téved. Kifújom az eddig visszatartott levegőt, amikor - legnagyobb meglepetésemre - Andrew és Abigal egyszerre állnak fel és ölelnek meg két oldalról. Egy pillanatra ledermedek, de utána erősen szorítom őket magamhoz. Fejemet a válluk közé fúrom és behunyom a szemeimet. Nem érdekel engem Brendon. Lehet ő féltékeny. Addig nem fog érdekelni, amíg itt van nekem Andrew és Abigal.
- Na én is itt vagyok - zavar meg egy vékonyka hang. Lepillantok és nevetve törlöm ki a könnyneket a szememből amikor Zorát pillantom meg, fél kézzel átölelem őt is, miközben a másik két testvérem átölel.
- Tudjátok, hogy hiába lógattalak ki titeket ezerszer az ablakon, attól még szeretlek titeket - nevetek és csípek mindkettőnek az oldalába amikor elengednek.
- Tudjuk Chrissi - mosolyog Andrew - De most már menj és pakolj be, mert indulnod kell - int az emelet felé az öcsém. Igaza van. El kell mennem a központba. A Varázsvilág Tanácsa elé kell járulnunk. Vicces egy dolog ez az Uralkodás. Fél órája tudtam meg és máris intézkedésekkel nyaggatnak. Harryhez lépek és átölelem a nyakát, ő pedig a derekamnál fogva húzz magához közelebb. Fejemet a vállára hajtom. Örülök, hogy nem vagyok egyedül. Harryvel minden megfogunk oldani közösen. Bármilyen furcsa dolog fog még ránk várni, bár kétlem, hogy ennél furcsább dolog történhetne már velünk. Érzem, ahogyan a lábaim elemelkednek a padlótól, mert Harry felemel. Dereka köré zárom a lábaimat és a nyakába fúrom az arcomat és nagyot sóhajtok ő pedig felnevet. Gondolom a meleg levegő csikizi a nyakát. Elmosolyodok és beleharapok a nyakába, amire ő hirtelen leenged a földre és az oldalamba fúrja azt az elképesztően hosszú mutató ujját. Rámosolygok és egy nagyot lökök rajta.
- Menj pakolni ott találkozunk - húzz közel magához a könyökömnél fogva. A fejemet a a mellkasára hajtom. Felpillantok rá. Egy széles mosoly játszik az arcán és én is elmosolyodok. - Indulj már - lök el magától.
- Csak ne sürgessen Királyom - kacsintok rá - Gyere Wilburn segíts, hogy mit pakoljak el - húzom magam után az apró Házimanót aki majdnem felbukik a saját lábaiban. Azt hiszem sorstársra találtam a manóban. Előre enged a lépcsőn én pedig pukedlizek egyet, amire ő elneveti magát. Gyors léptekkel szaladok fel a régi rozoga lépcsőkön közben kihagyom azt a három veszélyes lépcsőfokot és már az emeleten is találom magam. - Hát, mint látod Wilburn nem egy palota ez a ház, de eddig itt éldegéltem. Mit gondolsz Királynőhöz méltó? - nevetek miközben nagy nehezen betolom a szobám ajtaját, ami majdnem mindig beragad. Hatalmasat sikítok amikor elsötétül a világ és csak egy másodperccel később jövök rá, hogy a kedvenc lila kardigánom esett a fejem tetejére. Á, ezt is belerakom a csomagomba.
- Nem a legnagyobb ház Felség, de nekem igazán tetszik - mosolyog rám, azokkal a kusza kis fogaival - Tudja érzem a Pozitív energiákat a szobában. Ön egy nagyon kellemes helyen lakott eddig, de ne aggódjon mi is egy szép helyet biztosítunk maguknak és nincs is olyan messze innen.
- Tessék? - fordulok hirtelen hátra - Wilburn nem arról volt szó, hogy egy hétre utazunk el, hogy a fontos dolgokat megbeszéljük..
- A költözéssel kapcsolatban - ledermedek. Én ezt nem is gondoltam volna. Nem hiszem, hogy készen állok arra, hogy egyedül lakjak egy lakásban Harryvel. - Kérem nyugodjon meg Felség. Nem visszük önöket messze. Természetesen a városban maradhatnak és élhetik a mindennapjaikat, ugyanúgy normálisan. Viszont lesznek kötelességeik is. És egy teljesen biztonságos helyet kell önöknek nyújtanunk. Már meg is találtuk a tökéletes helyett. Nyugodt és modern, nincs is messze a középiskolától ahova járnak - nem egészen tudom felfogni a szavakat, amiket ki ejt a száján. Talán nem is akarom. Nem egészen vagyok abban biztos, hogy Harryvel szeretnék élni. Vagyis, de! Biztos vagyok benne, hogy nem akarok. Igen, ez a helyes megoldás. Határozottan nem akarok. Kezdjük ott, hogy Uralkodó sem akarok lenni, nem hogy.. ajh. - Királynőm pakoljon. El fogunk késni.
- Ó, persze - kapok észbe kitárom a gardróbomat - ahonnan Wilburn egy fél órával ezelőtt lépet ki és háromszor elismétlem a varázsigét. - Szemes csokoládé kicsomagolva, viszont a csomagom bepakolva! - a szekrényemből minden ruhadarab kirepül és belerepül az apró kis kézitáskámba. Belekukkantok. Ha a férfiak, azt mondják a barátnőjük táskájába minden található, akkor még nem néztek bele az én "utazó táskámba". Mi a francot keress itt Bessi eledele? Basszus Bessi! Hiszen ő az én macskám - akit mellesleg mostanában elhanyagoltam - őt is magammal kell vinnem, ha már elköltözöm. - Wilburn te keresd meg a beszélő macskámat, addig én átöltözöm! - pillantok a házi manóra aki bólint egyet és egy csettintéssel már el is tűnik.Sóhajtva huppanok le az ágyra. Még csak délután kettő van, de a világ máris fenekestül felfordult velem. Fejemet a kézfejembe temetem. Nem is értem, hogy ez az egész hogyan történhetett. Én még azzal sem békültem ki, hogy Harryvel kell leélnem az életem. Erre az egészre pedig végkép nem volt szükségem. De, mindent megoldunk. Megoldjuk, együtt. Remélem. Néhány könnycsepp gödrül le az arcomon. Nem tudom miért, talán a kimerültségtől. Nekem sok volt már ez a nap. Tovább én már nem bírom. Csak a takarómat akarom és aludni. Reggelig. Semmi másra nem vágyom, csak az én kis egyetlen világos zöld, szakadt, puha takarómra. Ó, igen.
- Itt vagyok Felség - ijeszt meg Wilburn. Felpillantok és Bessi torz fejjel lóg Wilburn apró kezei között, ahogy fogja. Elfog a nevetés és átveszem a macskámat aki hálásan felsóhajt a karomban.
- Most elutazunk Bessi. Te én és Harry - simogatom meg a macskám, aki erre hangosan dorombol. Igaz, hogy amióta elvarázsoltam beszél, de attól még eléggé szűkszavú macskának számít, ha nem muszáj akkor nem szólal meg. Nem hibáztatom érte, ez olyan, mintha én képes lennék telepatikusan beszélgetni a delfinekkel. Nem egy normális dolog, az értelmes emberek pedig nem szeretnek nem normális dolgokat tenni. Mi boszorkányok pedig határozottan nem vagyunk normálisak. De ezen már senki sem lepődik meg.
Bessivel a kezemben köhögve léptem előre. Wilburn pedig hatalmas mosollyal az arcán pillantott körbe a márványozott épületben. Nem egészen az én stílusom, no de ízlések és pofonok ugyebár. Apró válltáskámat feljebb húztam a vállamon és jobban szétnéztem. Ha nem tudnám akkor is rájönnék, hogy az a varázsvilág közt pontja, mert tündérek, vérfarkasok, vámpírok, boszorkányok, trollok és manók mindenfelé. Ez elég érdekes pillanat számomra, hiszem én Londonban nőttem fel. Ez az épület pedig London alatt van. Még sohasem jártam itt, eddig nem igazán adatott alkalom rá.
- Kövessen engem Felség, csak próbáljon feltűnés mentes maradni - suttogja Wilburn. Ó igazán kösz a tippet. Ebben a teremben valóban én voltam a legfeltűnőbb az átlagos kinézetemmel. Mindenhol derékig érő hosszú fekete, szőke hajak - a vámpíroknak - hatalmas rózsaszín szárnyak - a tündéreknek - razta hajú vérfarkasok, manók és öt méteres trollok. Én a vállig érő vörös hajammal és százötven centimmel a legfeltűnőbb teremtés ebben a teremben amit csak ellehetett képzelni. Táskámat ismét feljebb rántom a vállamon és lehajtott fejjel követem Wilburnt. Egy hatalmas fa ajtóhoz érünk ami felér egészen a mennyezet tetejéhez. Ha nem tudnám, hogy ártatlan vagyok akkor úgy érezném magam, mint valami vádlott, akit most fognak halálra ítélni. De ez ugyebár nem történhet meg, mivel én vagyok a Királynő. Királynő. Fú. Az normális, hogy ennyire irtózom ettől a szótól. Miért nem Hercegnő? Az bájos és édes, a Királynő meg olyan tekintély parancsoló. A varázskönyvekbe mindkét kifejezést használták. Attól függ melyik változatból tanultál. Az én buzgó szüleimnek köszönhetően nekem az összes könyvet el kellett olvasnom. Amikor a hatalmas ajtó tökéletesen hangtalanul kitárul előttem, akkor Harryt pillantom meg a terem közepén széles mosollyal az arcán forgolódni és csodálattal teli szemekkel kémlelődni. Wilburnt kikerülve szaladok felé és a cipőm ütemesen csattog a márványkőhöz. A zajra felém kapja a fejét, még időben a hoz, fogadja becsapódásomat. Kezeimet a nyaka köré fonom ő pedig egy kicsit meginogva, de azért aránylag stabilan fogadja ölelésem. Kezeit szorosan zárja a derekam közé és a nyakamba nevet. Mosolyogva húzódok el tőle. Kisimítom kusza vörös tincseimet az arcomból és felkapom Bessit, aki időközben már a lábaim között lelt menedékre.
- Hoztad a macskád?
- Ha már veled kell élnem, akkor kell valaki aki meg is ért engem - mosolygok rá és végig simítok Bessi bundáján. Ő a fejét ingatva nyom puszit a homlokomra, majd fél karjával közelebb húz magához. Fejemet a nyakába temetem és nagyot sóhajtok. Hosszú volt ez a nap. Most már tényleg nincs semmi másra szükségem, csak egy puha kis ágyra és egy vastag takaróra. Ahogy ezt kigondolom érzem, hogy a talaj kicsúszik a lábaim alól és elvesztem az öntudatom. Többé nem uralkodok a testem felett. Egyszerűen beledőlök Harry karjaiba, aki értetlenül pillant csukott szemeimre. Igen, elaludtam. Végre elaludtam.
- Ez egyszerűen nevetséges - könyököl Brendon az étkező asztalra - Úgy, ahogy van az egész egy nagy vicc. Még, hogy az én húgom az uralkodó, a Hercegnő, hah!
- Királynő - javítja őt ki Wilburn, a bátyám pedig hangosan felnevet. Nem halk kuncogás volt, hanem hangos feltörő nevetés. Fejét a tenyerébe hajtja és hangosan nevet, úgy, hogy a válla is rázkódik. Először én sem hittem el, na de ez már mégiscsak sértő. Hogy nevethet ki így? Én igenis tehetséges Boszorkány vagyok! Igaz ő jobb a bájitalok keverésében, de a Varázsigékben én remekelek. És ha hivatalosan én vagyok a Varázsvilág uralkodója, akkor mégiscsak szemtelenség így beszélni egy Királynővel, nem de?
- Kisfiam fejezd ezt be! - szól rá élesen apa.
- Ugyan apa, ezt te sem gondolhatod komolyan. Christina, mint Uralkodó akkor a Varázsvilág nagy bajban van - nevet továbbra is. Oké most már elegem van.
- Fejezd már be Brendon. Senki sem kíváncsi a véleményedre felfoghattad volna az évek alatt. Tudom, hogy mindig tehetségesebbnek képzelted magad nálam, de mint kiderült tévedtél. Jobb lenne ha beletörődnél végre. Nem vagy jobb nálam! - kiabálok rá - Én sem gondoltam, hogy pont én leszek a Királynő, de mint látod mégis így van és bármennyire is szeretnéd ez nem vicc. Undorító vagy csak, hogy tudd - mutatok rá, ő pedig dühösen tolja hátra a székét és kisétál a bejárati ajtón, amit természetesen erősen csap be maga után. Nem igazán tud érdekelni, hogy feldúlta ez a dolog. Nincs joga hozzá, hogy így beszéljen velem. Ő, csak féltékeny. Ennyi. Úgy csinálja, mintha nekem ez lett volna minden vágyam, hát téved. Kifújom az eddig visszatartott levegőt, amikor - legnagyobb meglepetésemre - Andrew és Abigal egyszerre állnak fel és ölelnek meg két oldalról. Egy pillanatra ledermedek, de utána erősen szorítom őket magamhoz. Fejemet a válluk közé fúrom és behunyom a szemeimet. Nem érdekel engem Brendon. Lehet ő féltékeny. Addig nem fog érdekelni, amíg itt van nekem Andrew és Abigal.
- Na én is itt vagyok - zavar meg egy vékonyka hang. Lepillantok és nevetve törlöm ki a könnyneket a szememből amikor Zorát pillantom meg, fél kézzel átölelem őt is, miközben a másik két testvérem átölel.
- Tudjátok, hogy hiába lógattalak ki titeket ezerszer az ablakon, attól még szeretlek titeket - nevetek és csípek mindkettőnek az oldalába amikor elengednek.
- Tudjuk Chrissi - mosolyog Andrew - De most már menj és pakolj be, mert indulnod kell - int az emelet felé az öcsém. Igaza van. El kell mennem a központba. A Varázsvilág Tanácsa elé kell járulnunk. Vicces egy dolog ez az Uralkodás. Fél órája tudtam meg és máris intézkedésekkel nyaggatnak. Harryhez lépek és átölelem a nyakát, ő pedig a derekamnál fogva húzz magához közelebb. Fejemet a vállára hajtom. Örülök, hogy nem vagyok egyedül. Harryvel minden megfogunk oldani közösen. Bármilyen furcsa dolog fog még ránk várni, bár kétlem, hogy ennél furcsább dolog történhetne már velünk. Érzem, ahogyan a lábaim elemelkednek a padlótól, mert Harry felemel. Dereka köré zárom a lábaimat és a nyakába fúrom az arcomat és nagyot sóhajtok ő pedig felnevet. Gondolom a meleg levegő csikizi a nyakát. Elmosolyodok és beleharapok a nyakába, amire ő hirtelen leenged a földre és az oldalamba fúrja azt az elképesztően hosszú mutató ujját. Rámosolygok és egy nagyot lökök rajta.
- Menj pakolni ott találkozunk - húzz közel magához a könyökömnél fogva. A fejemet a a mellkasára hajtom. Felpillantok rá. Egy széles mosoly játszik az arcán és én is elmosolyodok. - Indulj már - lök el magától.
- Csak ne sürgessen Királyom - kacsintok rá - Gyere Wilburn segíts, hogy mit pakoljak el - húzom magam után az apró Házimanót aki majdnem felbukik a saját lábaiban. Azt hiszem sorstársra találtam a manóban. Előre enged a lépcsőn én pedig pukedlizek egyet, amire ő elneveti magát. Gyors léptekkel szaladok fel a régi rozoga lépcsőkön közben kihagyom azt a három veszélyes lépcsőfokot és már az emeleten is találom magam. - Hát, mint látod Wilburn nem egy palota ez a ház, de eddig itt éldegéltem. Mit gondolsz Királynőhöz méltó? - nevetek miközben nagy nehezen betolom a szobám ajtaját, ami majdnem mindig beragad. Hatalmasat sikítok amikor elsötétül a világ és csak egy másodperccel később jövök rá, hogy a kedvenc lila kardigánom esett a fejem tetejére. Á, ezt is belerakom a csomagomba.
- Nem a legnagyobb ház Felség, de nekem igazán tetszik - mosolyog rám, azokkal a kusza kis fogaival - Tudja érzem a Pozitív energiákat a szobában. Ön egy nagyon kellemes helyen lakott eddig, de ne aggódjon mi is egy szép helyet biztosítunk maguknak és nincs is olyan messze innen.
- Tessék? - fordulok hirtelen hátra - Wilburn nem arról volt szó, hogy egy hétre utazunk el, hogy a fontos dolgokat megbeszéljük..
- A költözéssel kapcsolatban - ledermedek. Én ezt nem is gondoltam volna. Nem hiszem, hogy készen állok arra, hogy egyedül lakjak egy lakásban Harryvel. - Kérem nyugodjon meg Felség. Nem visszük önöket messze. Természetesen a városban maradhatnak és élhetik a mindennapjaikat, ugyanúgy normálisan. Viszont lesznek kötelességeik is. És egy teljesen biztonságos helyet kell önöknek nyújtanunk. Már meg is találtuk a tökéletes helyett. Nyugodt és modern, nincs is messze a középiskolától ahova járnak - nem egészen tudom felfogni a szavakat, amiket ki ejt a száján. Talán nem is akarom. Nem egészen vagyok abban biztos, hogy Harryvel szeretnék élni. Vagyis, de! Biztos vagyok benne, hogy nem akarok. Igen, ez a helyes megoldás. Határozottan nem akarok. Kezdjük ott, hogy Uralkodó sem akarok lenni, nem hogy.. ajh. - Királynőm pakoljon. El fogunk késni.
- Ó, persze - kapok észbe kitárom a gardróbomat - ahonnan Wilburn egy fél órával ezelőtt lépet ki és háromszor elismétlem a varázsigét. - Szemes csokoládé kicsomagolva, viszont a csomagom bepakolva! - a szekrényemből minden ruhadarab kirepül és belerepül az apró kis kézitáskámba. Belekukkantok. Ha a férfiak, azt mondják a barátnőjük táskájába minden található, akkor még nem néztek bele az én "utazó táskámba". Mi a francot keress itt Bessi eledele? Basszus Bessi! Hiszen ő az én macskám - akit mellesleg mostanában elhanyagoltam - őt is magammal kell vinnem, ha már elköltözöm. - Wilburn te keresd meg a beszélő macskámat, addig én átöltözöm! - pillantok a házi manóra aki bólint egyet és egy csettintéssel már el is tűnik.Sóhajtva huppanok le az ágyra. Még csak délután kettő van, de a világ máris fenekestül felfordult velem. Fejemet a kézfejembe temetem. Nem is értem, hogy ez az egész hogyan történhetett. Én még azzal sem békültem ki, hogy Harryvel kell leélnem az életem. Erre az egészre pedig végkép nem volt szükségem. De, mindent megoldunk. Megoldjuk, együtt. Remélem. Néhány könnycsepp gödrül le az arcomon. Nem tudom miért, talán a kimerültségtől. Nekem sok volt már ez a nap. Tovább én már nem bírom. Csak a takarómat akarom és aludni. Reggelig. Semmi másra nem vágyom, csak az én kis egyetlen világos zöld, szakadt, puha takarómra. Ó, igen.
- Itt vagyok Felség - ijeszt meg Wilburn. Felpillantok és Bessi torz fejjel lóg Wilburn apró kezei között, ahogy fogja. Elfog a nevetés és átveszem a macskámat aki hálásan felsóhajt a karomban.
- Most elutazunk Bessi. Te én és Harry - simogatom meg a macskám, aki erre hangosan dorombol. Igaz, hogy amióta elvarázsoltam beszél, de attól még eléggé szűkszavú macskának számít, ha nem muszáj akkor nem szólal meg. Nem hibáztatom érte, ez olyan, mintha én képes lennék telepatikusan beszélgetni a delfinekkel. Nem egy normális dolog, az értelmes emberek pedig nem szeretnek nem normális dolgokat tenni. Mi boszorkányok pedig határozottan nem vagyunk normálisak. De ezen már senki sem lepődik meg.
Bessivel a kezemben köhögve léptem előre. Wilburn pedig hatalmas mosollyal az arcán pillantott körbe a márványozott épületben. Nem egészen az én stílusom, no de ízlések és pofonok ugyebár. Apró válltáskámat feljebb húztam a vállamon és jobban szétnéztem. Ha nem tudnám akkor is rájönnék, hogy az a varázsvilág közt pontja, mert tündérek, vérfarkasok, vámpírok, boszorkányok, trollok és manók mindenfelé. Ez elég érdekes pillanat számomra, hiszem én Londonban nőttem fel. Ez az épület pedig London alatt van. Még sohasem jártam itt, eddig nem igazán adatott alkalom rá.
- Kövessen engem Felség, csak próbáljon feltűnés mentes maradni - suttogja Wilburn. Ó igazán kösz a tippet. Ebben a teremben valóban én voltam a legfeltűnőbb az átlagos kinézetemmel. Mindenhol derékig érő hosszú fekete, szőke hajak - a vámpíroknak - hatalmas rózsaszín szárnyak - a tündéreknek - razta hajú vérfarkasok, manók és öt méteres trollok. Én a vállig érő vörös hajammal és százötven centimmel a legfeltűnőbb teremtés ebben a teremben amit csak ellehetett képzelni. Táskámat ismét feljebb rántom a vállamon és lehajtott fejjel követem Wilburnt. Egy hatalmas fa ajtóhoz érünk ami felér egészen a mennyezet tetejéhez. Ha nem tudnám, hogy ártatlan vagyok akkor úgy érezném magam, mint valami vádlott, akit most fognak halálra ítélni. De ez ugyebár nem történhet meg, mivel én vagyok a Királynő. Királynő. Fú. Az normális, hogy ennyire irtózom ettől a szótól. Miért nem Hercegnő? Az bájos és édes, a Királynő meg olyan tekintély parancsoló. A varázskönyvekbe mindkét kifejezést használták. Attól függ melyik változatból tanultál. Az én buzgó szüleimnek köszönhetően nekem az összes könyvet el kellett olvasnom. Amikor a hatalmas ajtó tökéletesen hangtalanul kitárul előttem, akkor Harryt pillantom meg a terem közepén széles mosollyal az arcán forgolódni és csodálattal teli szemekkel kémlelődni. Wilburnt kikerülve szaladok felé és a cipőm ütemesen csattog a márványkőhöz. A zajra felém kapja a fejét, még időben a hoz, fogadja becsapódásomat. Kezeimet a nyaka köré fonom ő pedig egy kicsit meginogva, de azért aránylag stabilan fogadja ölelésem. Kezeit szorosan zárja a derekam közé és a nyakamba nevet. Mosolyogva húzódok el tőle. Kisimítom kusza vörös tincseimet az arcomból és felkapom Bessit, aki időközben már a lábaim között lelt menedékre.
- Hoztad a macskád?
- Ha már veled kell élnem, akkor kell valaki aki meg is ért engem - mosolygok rá és végig simítok Bessi bundáján. Ő a fejét ingatva nyom puszit a homlokomra, majd fél karjával közelebb húz magához. Fejemet a nyakába temetem és nagyot sóhajtok. Hosszú volt ez a nap. Most már tényleg nincs semmi másra szükségem, csak egy puha kis ágyra és egy vastag takaróra. Ahogy ezt kigondolom érzem, hogy a talaj kicsúszik a lábaim alól és elvesztem az öntudatom. Többé nem uralkodok a testem felett. Egyszerűen beledőlök Harry karjaiba, aki értetlenül pillant csukott szemeimre. Igen, elaludtam. Végre elaludtam.
2013. október 26., szombat
tizedik felvonás - Minden azért volt.
Ez a rész hivatalosan is az új kedvencemmé nőtte ki magát. Nagyon gyorsan megírtam, mert imádtam írni. Amikor elkezdtem a történetet, akkor ez a rész teljes egészében benne volt a fejemben, úgy ahogy itt most le van írva és annnnyyyyiiiiiraaa imádom. Jó olvasást hozzá:)
ps: a Megjegyzéseket továbbá is várom!
ps: a Megjegyzéseket továbbá is várom!
szorítom magamhoz amennyire csak tudom, az arcomat a bordáihoz préselem, a lábaimat felhúzom a csípőjéig. Félig rajta fekszek, de ez nem elég. Teljesen hozzá akarok érni. Gyorsan ráfordulok és lábaimat beékelem az övéi közé, fejemet a nyakához fúrom és egész testemmel az övéhez simulok. Úgy nézek ki, mint egy kis pióca, de nem érdekel. Nem érdekel semmi csak az, hogy minél közelebb legyek hozzá. Kezeit végig simítja a hátamon egyszer, aztán pedig újra és újra. Hosszú ujjaival csikizi a hátamat. A légzésem egyre csak lassul egészen addig amíg szépen lassan álomba nem merülök.
- Ez meg mi a franc volt Harry? - kérdeztem a zuhogó esőben állva, amikor a földbe visszahúzódott az eget kettészelő fénysugár. A lábaim remegtek és szaggatottan vettem a levegőt. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy mi történt az előbbi másodpercekben. Addig minden tiszta, hogy kiabáltunk egymással a következő pillanatban pedig ketté szakadt a föld.
- Christina húzzunk innen, azonnal - kiáltja Harry miközben felpattan a motorjára. Habozás nélkül követem én is a példáját. Nem problémázik azon, hogy ez mennyire veszélyes, főleg ilyen csúszós úton. Átkarolom a derekát és elképesztő tempóban zakatoló szívemet lassításra kérem, miközben rémisztő gyorsasággal hagyjuk el az iskola parkolóját.
Egy hatalmas csattanásra ébredek. Fejemet azonnal felemelem Harry nyakából és felülök az ágyamon, ő is követi a példámat. Szépen lassan körbenézek. Nem látok semmi különöset. Minden ugyanolyan. Sötétbarna bútorok. Háromezer fotó a falon, különböző eseményekről az életemben. Bessiről a beszélő macskáról és természeti jelenségekről. A tizenkét álomfogóm is nyugodtan lógnak az ágyam felett. Ebben a pillanatban pedig kinyílik az ággyal szemben lévő gardróbom ajtaja és hatalmas füst gomolyog ki rajta. Harry és én hirtelen feljebb mászunk az ágyamon - egészen a támlájáig - és felhúzott térdekkel figyeljük a gardróbomból egyre gyorsabban kifele gomolygó fehér füstöt. Kezem lábam remeg és nem igazán értem mi is ez az egész. Ha most egy hatalmas Ogre ugrik ki a szekrényből akkor tudom mit kell tenni, de ha egy horda Tündér özönlik ki, akkor bizony nincs mit tenni, el vagyunk átkozva, mert bizony a Tündérek cselszövő kis teremtések. Képesek az őrületbe kergetni. Megvárni még a saját halálodat kívánod és akkor végeznek veled. Ezért is mennek a kiöregedett Tündérek vallató zsaruknak, vagy pszihopatának. Legnagyobb meglepetésemre viszont egy apró kis Manó lép ki a szekrényemből hatalmas köhögőroham közepette. Az ágyam támlájának görnyedve köhög borzasztóan hangosan. Mint aki menten ide köpi nekem a tüdejét. Harryre pillantok aki ugyanolyan értetlen fejjel figyel vissza rám. Előrébb dőlök és azt kémlelem ahogy a Manó felegyenesedik és leporolja kis lila köpenyét, amin a fehér köd kevéske kis maradványa található. Hirtelen pillant rám, én pedig hátrahőkölök a meglepetéstől.
- Elnézésüket kérem Felségek a borzalmas belépőmért, de a Ködköpő 300 éppen szer vízben így hát az előző kiadást kell használnunk, az pedig sajnos nem mai darab már - szólal meg a 50 centis teremtés, borzasztóan mély hangon. Kikerekedett szemekkel pillantok Harryre ő pedig vissza rám, utána pedig mindketten egyszerre a Manóra. - Elnézést még be sem mutatkoztam Wilburn vagyok és én felelek önökért Felségek - Felségek? Mégis mi a francról beszél ez az idióta Manó. Ködköpő 300, Felségek. Esküszöm mindjárt fogom a sárga esernyőmet és fejen vágom.
- Heló Wilburn az én nevem Harry ő pedig Christina - mutatkozik be Harry majd mutat be engem is.
- Természetesen tudom kik maguk Felségek. Elnézést a késlekedésért. Nem is tudom, hogy mi történhetett. Fogalmam sincs miért nem észleltük hamarabb, hogy önök végre megérkeztek közénk! - kapkod jobbra balra Wilburn a manó. Most komolyan miről beszél? Csak én nem értem? Harryre pillantok - ismét - aki elgondolkodva mered maga elé. Akkor most sokkot kapott, vagy érti, hogy miről beszél a Manó. Teljes szívből remélem, hogy az utóbbi. - Amikor megláttuk a fénysugarat ami kettéhasította az eget, akkor rögtön tudtuk, hogy végre köztünk vannak - mosolyog és kivillannak undorítóan hegyes és koszos fogai - Engem pedig rögtön ide küldtek, mert én vagyok a maguk segítőjük és házi Manójuk.
- Házi Manó? Nekünk? Mégis miért? - kérdezem.
- A Varázsvilág uralkodóinak, bármit. El sem tudja képzelni Királynőm, hogy mennyit vártunk magukra. Évszázadokon át erre készült az egész Varázsvilág, hogy végre megszülessenek az uralkodók és elfoglalják helyüket a trónon - ahogy kimondja ezeket a szavakat, akkor minden leesik.
Azért volt nekem sokkal több látomásom a jövőnkkel kapcsolatban, mint kéne.
Azért fújt a szél olyan erősen ha Harry átkarolt..
Azért volt nekem sokkal több látomásom a jövőnkkel kapcsolatban, mint kéne.
Azért fújt a szél olyan erősen ha Harry átkarolt..
Azért csapott az arcomba az a sok levél amikor megfogtam a kezét..
Azért kezdett el szakadni az eső amikor kiabáltam vele..
Azért hasított fel a fénysugár a földből..
Minden azért volt, mert mi vagyunk a Varázsvilág uralkodói!
Azért kezdett el szakadni az eső amikor kiabáltam vele..
Azért hasított fel a fénysugár a földből..
Minden azért volt, mert mi vagyunk a Varázsvilág uralkodói!
2013. október 23., szerda
Még a történet elején!
Még mielőtt az egész elkezdődött volna. Oldal sem volt nem, hogy bejegyzések.
Akkor ötleteltem, hogy mit is írjak, mert kedvem támadt. Hetek óta gondolkoztam. Jobbnál-jobb ötletek jöttek(meg rosszabbnál-rosszabbak is) Végül pedig megálmodtam azt a történetet amit most olvashattok. Szerencsétekre egy hosszú és eseménydús álmom volt.
Mikor reggel felébredtem biztos voltam benne, hogy én ezt akarom megírni és ebben semmi sem fog megakadályozni. Az ötlet meg volt, csak azt nem tudtam, hogy kezdjem el. Akkor vagy százharmincezer számot végig hallgattam. Itt jött az Oasis - Wonderwall című száma. Plusz löketet kaptam a történethez és természetesen rögtön el akartam kezdeni. Leültem, hogy megírjam.
De nem jött.
Semmi
Tehát úgy döntöttem elkezdek mozgóképeket keresni hátha.
BUMM
Megszületett egy trailer. Ha már más nem jött hirtelenjében, egy zenei aláfestéses mozgóképáradatot sikerült összehoznom, ami körülírja a blog fő szálát. Tehát most úgy döntöttem ennyi idő után megmutatom nektek is azt amit műveltem. Csekély fél óra alatt.
Jó szórakozást hozzá.
A rész három és fél nap (vagy kettő) múlva érkezik. Várjatok türelemmel. Mindenkit imádok.
Véleményeket a videóról odalent várok. Köszönöm.
Akkor ötleteltem, hogy mit is írjak, mert kedvem támadt. Hetek óta gondolkoztam. Jobbnál-jobb ötletek jöttek
Mikor reggel felébredtem biztos voltam benne, hogy én ezt akarom megírni és ebben semmi sem fog megakadályozni. Az ötlet meg volt, csak azt nem tudtam, hogy kezdjem el. Akkor vagy százharmincezer számot végig hallgattam. Itt jött az Oasis - Wonderwall című száma. Plusz löketet kaptam a történethez és természetesen rögtön el akartam kezdeni. Leültem, hogy megírjam.
De nem jött.
Semmi
Tehát úgy döntöttem elkezdek mozgóképeket keresni hátha.
BUMM
Megszületett egy trailer. Ha már más nem jött hirtelenjében, egy zenei aláfestéses mozgóképáradatot sikerült összehoznom, ami körülírja a blog fő szálát. Tehát most úgy döntöttem ennyi idő után megmutatom nektek is azt amit műveltem. Csekély fél óra alatt.
Jó szórakozást hozzá.
A rész három és fél nap (vagy kettő) múlva érkezik. Várjatok türelemmel. Mindenkit imádok.
Véleményeket a videóról odalent várok. Köszönöm.
2013. október 14., hétfő
kilencedik felvonás - Mennydörgés, Villámlás
Megígértem, hogy sietek.. hát úgy ahogy, de sikerült végrehajtanom ezt a műveletet. Köszönöm szépen a megjegyzéseket. Próbálok továbbra sem csalódást okozni. Biztosan lehettek benne, hogy lesznek még itt izgalmak. Nem lesz ez olyan egyszerű, mint ahogyan azt az én kis drága szereplőim gondolják:) Korán sem.
- Én erre fel nem ülök Harry - mormogtam amikor megpillantottam az úgynevezett "közlekedő eszközét". Egy őrületesen veszélyes motor tárult a szemeim elé. Pontosan olyan, mint amilyenekkel azok a motoros versenyzők kilencven fokban képesek megdőlni. Csak ez éj fekete volt és gyönyörű - a maga módján. A hideg is kirázott a gondolattól, hogy nekem ezen kell utaznom az iskoláig. Nem, nem és ezerszer is nem.
- Christi ne problémázz már - érinti meg finoman a vállam, ezzel maga felé fordítva. Így a tekintetem elszakadt a "közlekedő eszközétől". - A kocsid szerelőnél van ugyebár? - bólintok - Másképp pedig te is képtelen lennél a suliig sétálni a húgoddal együtt. Azt pedig ilyen hidegben nem szeretném, mert megfázol - mondja, majd a kabátom cipzárját feljebb húzza a mellkasomon. Olyan, mintha az anyám lenne néha. Csak sokkal idegesítőbb - és dögösebb - változatban. Szememet forgatom. Igaza van. Nincs igazán kedvem ahoz, hogy sétáljak, így maradt a halál félelem.
- Oké csak induljunk már - forgattam a szemem és kezembe vettem a matt fekete sisakot amit Harry kikészített nekem és nagy nehezen a fejemre tuszkoltam. Családi örökség a szétálló fül, így nehezen jön a fejemre bármilyen felé sapka, vagy sisak. Komolyan ennél tökéletlenebb már akkor sem lehetnék, ha szeretnék. De engem így kell szeretni. Ez jutott. Ő is felvette a sisakját, majd felült a motorra. Én pedig rövid lábamat nagy nehezen átlendítettem a motoron kezemet pedig a fiú dereka köré kulcsoltam. A válla fölött hátrapillantott, majd a lábával kirúgta a támasztót és már indultunk is. A sisak alól kilógó sötétvörös hajam, csak úgy lobogott a szélben. Hálát adtam az égnek - igazából anyámnak - amiért a vastagabb kabátomat vettem fel. Mert a Londoni levegő elég hűvösnek bizonyult ma reggel. Minden kanyarnál szorosabban bújtam Harry hátához és erősebben szorítottam a derekát. Ezzel lehetetlenné téve a lezúgást a motorról. Nincs igazából ínyemre az aszfalt mérgezés, szóval inkább kihagyom ha lehetséges. De persze nem mindig elkerülhető. Mondjuk amikor az ember elsőnek ül biciklire, akkor nagyon összetöri magát. Na én remélem, hogy ez nem így történik, amikor az ember először ül motorra. Nagyon szívesen kihagynám azt a státuszt, hogy összetöröm magam.
Nagy sóhajjal szálltam le a "közlekedési eszközről" az iskolai parkolóban és boldogan vettem le a fejemről a sisakot. Természetesen fél úton megakadt egyszer a hatalmas füleimen. De szerencsére sikerült anélkül levennem, hogy a fél fülemtől megszabadultam volna. Harry kuncogva vette ki a kezemből a fejvédő készüléket. Fejét ingatta amikor meglátta, hogy a hajamat igazgatom a fejemen. Nem tehetek róla. Én is nőnemű vagyok és a hajamat nekem s összekuszálja a szél. Ezt sajnos még nem tudom megakadályozni.
.jpg)
Harry odahúzott magához és egy nagy puszit nyomott a fejem tetejére. Erre egy hatalmas sárga falevél csapódott az arcomba. Már eléggé az ősz végét írhatjuk. Ilyenkor már nem nagyon vannak errefelé sárga falevelek - csak sárosan mocskosan a földön - ez viszont élénk sárgán pompázott és elszáradva sem volt. Fejemet ingatva dobtam a hátam mögé nem is foglalkozva vele. Jobb kezemmel átöleltem Harry derekát ő pedig a vállamnál karolt át. Kezdek hozzászokni ehez az egész helyzetez és meglehetősen jó dolog. Amikor Harry megölel melegség árasztja el a lelkem és mindig sokkal boldogabb vagyok ha ott van velem. Talán ez lenne az amikor szeretsz valakit? Akkor meg kellettek volna jelenni Harry tetoválásainak nem? Talán sohasem jelennek meg nekem újra? Akkor az azt fogja jelenteni, hogy sohasem szerettem belé. Az sajnálatos lenne, ha szerelem nélkül kéne leélnem az életem.
Olyan hülye vagyok. Mit gondolkodok ezen? HÜLYE, HÜLYE, HÜLYE CHRISTINA. Abba kéne ezt az egészet hagynom. Majd minden jönni fog magától és minden akkor amikor jönnie kell. Bár Harry sem akkor jött amikor jönnie kellett, vagy a sors akarta, hogy a húgom meglássa ahogyan varázsol a menzán? Hogy megbántsa és leordítsam a fejét a fiú öltözőben? Valószínű. Furcsa dolgok ezek.
- Nekem matekom van, majd találkozunk a motornál ha végeztél ott várlak oké?
- Nem kell hazakísérned Harry, nem vagy a testőröm. Nekem maradnom kell Fizika projectet készíteni te menj csak haza. Majd találkozunk - mosolyogtam és egy puszit nyomtam az arcára. Közben már útban is voltam a női öltözők felé. Időben át kell öltöznöm, mert a múltkor is nagyon elkéstem. Ó az a szerencsétlen, két ballábas énem, természetesen felbuktam a folyosón. Körbe nézek. Igen mindenki látta. A francokat. Elmormogom az egyik leghasznosabb varázslatot. "Az idő kereke forog. De én ezt most visszafele tolom." És abban a pillanatban újra Harryvel szemben találom magam.
- Nekem matekom van, majd találkoz.. - mondja ismét. Ő nem érzékelt ebből az egészből semmit
- Oké. Szia - nyomok puszit az arcára és már tartok is ismét az öltözők felé. De ezúttal nem bukok el. Mire nem jó a varász erő? Mondjuk karácsonyi süteményt sütni. Karácsonytól Szilveszterig nincs varázserőnk és ez meglehetősen megnehezíti az életet. Anya szerint azért, hogy a boszorkány gyerekeknek is ki kelljen várni a reggelt, hogy kibontsák az ajándékukat. Nem tekerhetik előre az időt. Utána pedig lassan regenerálódik. Hát, vannak ilyenek.
- Agatha ne csináld már - csapja le az asztalra Sisi a fizika könyvét dühösen. Szerintem idegrohamot kapott vagy epilepsziás, mert habzik a szája és egy percen belül már harmincadjára emelte a tekintetét a plafon felé. Most már nekem is le kell csekkolnom mi olyan érdekes ott komolyan. - Hidd el, hogy van nekem jobb dolgom is annál, mint, hogy ebben a rohadt teremben roskadjak veletek és csináljam ezt a projectet. Szóval nagyon szépen megkérlek rá, hogy ne húzd feleslegesen se az időt, se az agyamat. Oké?
- Oké - mormogja lehajtott fejjel a szemüveges megszeppent lány. Komolyan majdnem megsajnáltam csak, hogy Sisis hiába egy idegesítő picsa. Most tényleg igaza volt. Nekem is van jobb dolgom, mint hogy ebben a teremben töltsem a délutánom szóval jobb lenne ha igyekeznénk. Sisi - a hiszti királynő - finoman visszahuppant székére ami közvetlenül a fafúvós zenekar frontembere mellett volt. Meglehetősen furcsa volt őket így látni. A hidrogén szőke Sisi Morgen és a pattanásos, túlsúlyos Peter Jordan egymás mellett.
No Comment.
- Rendben Emberek akkor folytassuk - adja ki Kevin az utasításokat és máris vissza temetkezik a fizika könyvébe, hogy újabb törvényeket tudjon kimásolni a hatalmas fehér kartonlapunkra. Egyáltalán mi értelme ennek az egésznek? Úgy sem fogunk semmit megjegyezni ebből az egészből. Nem ér ezzel el semmit a fizika tanár, csak azt, hogy még jobban megutáljuk - őt és a fizikát is egyaránt. Minek fáradozik. Egyikünk sem lesz fizikus. Végignézve a társaságon nem tudom, hogy nem bukott meg eddig egyikünk sem.
Sisi Morgen - neki csak víz van a fejében (a melleiben pedig egy-egy nagy adag szilikon) semmi más.
Kevin Evans - a suli hivatásos rossz fiúja, minden évben meghúzza az egyre vénülő igazgató nőt így végre idén remélhetőleg végezni fog ezzel az iskolával - a kilátásai szerint.
Peter Jordan - a fafúvós zenekar zsenije - legalább valamiben zseni, mert hát ő sem volt ott amikor az észt osztották.
Agatha Hermandi - szegény lány a könyvekbe menekülve keresi élete szerelmét, ha már a valóságban nem talál rá a szerelem. Reménytelen esett. Minden téren.
És végül ( de nem utolsó sorban ) jó magam. Elég érdekes a társaság az már biztos. Na mi így öten vagyunk az osztály fénye. A legkiemelkedőbb, legfényesebb csillagok a sötét égbolton. Talán mi még sötétebbek vagyunk, mint az a bizonyos égbolt, na de valakinek ilyennek is kell lennie nemde? Felsóhajtva csukom be a könyvem. Mindenki rám kapja a tekintetét. Igen én adom fel először. Ennyi, vége, nem bírom tovább. Haza akarok menni. Majd folytatjuk valamikor nekem nincs tovább ehez kedvem.
- Nekem mennem kell dolgom van - dobom be a táskámba a fizika könyvem és már fel is állok az asztaltól - Sziasztok - kapom fel a kabátom a székről és végszóra kitárul az ajtó és Harryt pillantom meg ott. Ő meg mi a francot keres itt? Nem meg mondtam neki, hogy ne várjon.. Ó a francba, hát persze. Vissza tekertem az időt és utána nem tájékoztattam a projectről. Ó az isten szerelmére, ilyen idióta, mint amilyen én vagyok nem létezik még egy a földön. Mindenki ledermed egy pillanatra. Hát igen mindenki tiszteletet mutat a magas, tetovált, rendíthetetlen fiúnak, aki történetesen az én társam egy életre. Ó remélem nem szedi le a fejem a helyéről. Én biztosan kiakadnék, ha engem hagytak volna ott várakozni. De szerencsére Harry nem én vagyok, ő biztosan megérti.
- Harry te meg mit keresel itt? - szólal meg először Sisi. Persze, gondolhattam volna. A szőkeség túl naiv a hoz, hogy észrevegye, hogy Harry amint belépet a terembe csak engem akar megölni a tekintetével, semmi mást.
- A barátnőmért jöttem, aki nagyon tehetséges abban, hogy egy szó nélkül lerázza az embert - dnti Harry félre a fejét, miközben végigpásztáz tekintetével. O-ó! Azt hiszem mégis bajban vagyok. Na szuper ezt aztán megcsináltam magamnak. Gratulálunk Christina, gratulálunk. Ennél ügyesebb már nem is lehettél volna. - Christina miután másfél órán át vártam rád most már képes lennél rá, hogy oda told a segged a motoromhoz és fej ülj rá? - kérdezi borzasztó nyugodtsággal a hangjában. Nem tetszik ez így nekem. Nem vagyok az ilyen bánásmódoz hozzászokva, ha valamit elbaszok akkor ordibálnak velem, vagy hisztizve rám csapják a szoba ajtót. Nem nyugodtan és higgadtan beszélnek előttem. Valami bűzlik.
- Persze - bólintok és az idő alatt amíg kilépek az ajtón magamra rángatom a kabátom. Feszülten haladok végig a folyosón, ahol semmi mást nem lehet hallani, csak két pár cipő ütemes ütődését a folyosó padlójához. Határozottan csapom ki az iskola ajtaját. Odakint erősen fúj a szél, úgy tűnik vihar közeleg. Ez biztos az előtte lévő gyanús csend. Senki sincs az utcán az egész kihalt, olyan érzésem van, mintha egy C osztályos horror filmben lennék. Félhomály és senki sincs az az utcán csak egy fiatal pár. Most jönnek a zombik.
- Megmagyaráznád nekem mégis miért vártam rád másfél órát? - áll velem szembe Harry.
- Figyelj én sajnálom csak..
- Nem arra vagyok kíváncsi Chrisitna, hogy te mit sajnálsz és mennyire, hanem arra, hogy mi a faszért álltam itt, érted? - emeli fel a hangját és dühösen tesz egy lépést hátrafelé.
- Ne emeld fel a hangod és ne beszélj így velem, mert egyáltalán nincs szükségem erre, oké? - mutatok rá és abban a pillanatban az eső elkezd esni. Minden előre jelzés nélkül, nem cseperegni hanem zuhogni, úgy, mint
a filmekben. Az egyik pillanatban még minden száraz a következőben pedig leszakad az ég.
- Tudod nekem mire nincs szükségem? Arra, hogy itt álljak egyedül kint még te ékesen tanulsz bent a kis barátaiddal. Nem értem miért nem tudtál szólni? Nehéz lett volna azt mondani, hogy figyelj t idióta más programom van? Ha? - nedves haját idegesen simítja hátra a fején. Dühös vagyok rá. Egyáltalán nincs kedvem a hoz, hogy kiabáljon velem, vagy, hogy bármit is a szememre hányjon.
- Miért akarod te megmondani nekem, hogy mi a francot tegyek Harry? Ki vagy te nekem? Az apám? Hagyjál már lógva! Elegem van belőled. Azt csinálod, mint egy őrző védő szolgálat. Mintha egymillió dollár lennék vagy nem is tudom mi. Hagyj már nekem egy kis teret. Rám mászol, olyan vagy, mint egy pióca. Akadj már le rólam egy kicsit! - az utolsó mondatot már üvöltve mondom, pont abban pillanatban, amikor egy hatalmas dörgés közepette egy óriási villám cikázik át az égen és kettőnk között megnyílik a föld. Úgy ahogy mondom. Harry és köztem határozottan szétnyílt a föld. Egy hatalmas lyuk tátongott ott. A térdeim elkezdtek remegni és majdnem összeestem abban a pillanatban amikor egy hatalmas fénycsóva lövelt ki az előttem tátongó lyukból egészen az égi magaslatokba.
Mi a franc történik itt?
- Én erre fel nem ülök Harry - mormogtam amikor megpillantottam az úgynevezett "közlekedő eszközét". Egy őrületesen veszélyes motor tárult a szemeim elé. Pontosan olyan, mint amilyenekkel azok a motoros versenyzők kilencven fokban képesek megdőlni. Csak ez éj fekete volt és gyönyörű - a maga módján. A hideg is kirázott a gondolattól, hogy nekem ezen kell utaznom az iskoláig. Nem, nem és ezerszer is nem.
- Christi ne problémázz már - érinti meg finoman a vállam, ezzel maga felé fordítva. Így a tekintetem elszakadt a "közlekedő eszközétől". - A kocsid szerelőnél van ugyebár? - bólintok - Másképp pedig te is képtelen lennél a suliig sétálni a húgoddal együtt. Azt pedig ilyen hidegben nem szeretném, mert megfázol - mondja, majd a kabátom cipzárját feljebb húzza a mellkasomon. Olyan, mintha az anyám lenne néha. Csak sokkal idegesítőbb - és dögösebb - változatban. Szememet forgatom. Igaza van. Nincs igazán kedvem ahoz, hogy sétáljak, így maradt a halál félelem.
- Oké csak induljunk már - forgattam a szemem és kezembe vettem a matt fekete sisakot amit Harry kikészített nekem és nagy nehezen a fejemre tuszkoltam. Családi örökség a szétálló fül, így nehezen jön a fejemre bármilyen felé sapka, vagy sisak. Komolyan ennél tökéletlenebb már akkor sem lehetnék, ha szeretnék. De engem így kell szeretni. Ez jutott. Ő is felvette a sisakját, majd felült a motorra. Én pedig rövid lábamat nagy nehezen átlendítettem a motoron kezemet pedig a fiú dereka köré kulcsoltam. A válla fölött hátrapillantott, majd a lábával kirúgta a támasztót és már indultunk is. A sisak alól kilógó sötétvörös hajam, csak úgy lobogott a szélben. Hálát adtam az égnek - igazából anyámnak - amiért a vastagabb kabátomat vettem fel. Mert a Londoni levegő elég hűvösnek bizonyult ma reggel. Minden kanyarnál szorosabban bújtam Harry hátához és erősebben szorítottam a derekát. Ezzel lehetetlenné téve a lezúgást a motorról. Nincs igazából ínyemre az aszfalt mérgezés, szóval inkább kihagyom ha lehetséges. De persze nem mindig elkerülhető. Mondjuk amikor az ember elsőnek ül biciklire, akkor nagyon összetöri magát. Na én remélem, hogy ez nem így történik, amikor az ember először ül motorra. Nagyon szívesen kihagynám azt a státuszt, hogy összetöröm magam.
Nagy sóhajjal szálltam le a "közlekedési eszközről" az iskolai parkolóban és boldogan vettem le a fejemről a sisakot. Természetesen fél úton megakadt egyszer a hatalmas füleimen. De szerencsére sikerült anélkül levennem, hogy a fél fülemtől megszabadultam volna. Harry kuncogva vette ki a kezemből a fejvédő készüléket. Fejét ingatta amikor meglátta, hogy a hajamat igazgatom a fejemen. Nem tehetek róla. Én is nőnemű vagyok és a hajamat nekem s összekuszálja a szél. Ezt sajnos még nem tudom megakadályozni.
.jpg)
Harry odahúzott magához és egy nagy puszit nyomott a fejem tetejére. Erre egy hatalmas sárga falevél csapódott az arcomba. Már eléggé az ősz végét írhatjuk. Ilyenkor már nem nagyon vannak errefelé sárga falevelek - csak sárosan mocskosan a földön - ez viszont élénk sárgán pompázott és elszáradva sem volt. Fejemet ingatva dobtam a hátam mögé nem is foglalkozva vele. Jobb kezemmel átöleltem Harry derekát ő pedig a vállamnál karolt át. Kezdek hozzászokni ehez az egész helyzetez és meglehetősen jó dolog. Amikor Harry megölel melegség árasztja el a lelkem és mindig sokkal boldogabb vagyok ha ott van velem. Talán ez lenne az amikor szeretsz valakit? Akkor meg kellettek volna jelenni Harry tetoválásainak nem? Talán sohasem jelennek meg nekem újra? Akkor az azt fogja jelenteni, hogy sohasem szerettem belé. Az sajnálatos lenne, ha szerelem nélkül kéne leélnem az életem.Olyan hülye vagyok. Mit gondolkodok ezen? HÜLYE, HÜLYE, HÜLYE CHRISTINA. Abba kéne ezt az egészet hagynom. Majd minden jönni fog magától és minden akkor amikor jönnie kell. Bár Harry sem akkor jött amikor jönnie kellett, vagy a sors akarta, hogy a húgom meglássa ahogyan varázsol a menzán? Hogy megbántsa és leordítsam a fejét a fiú öltözőben? Valószínű. Furcsa dolgok ezek.
- Nekem matekom van, majd találkozunk a motornál ha végeztél ott várlak oké?
- Nem kell hazakísérned Harry, nem vagy a testőröm. Nekem maradnom kell Fizika projectet készíteni te menj csak haza. Majd találkozunk - mosolyogtam és egy puszit nyomtam az arcára. Közben már útban is voltam a női öltözők felé. Időben át kell öltöznöm, mert a múltkor is nagyon elkéstem. Ó az a szerencsétlen, két ballábas énem, természetesen felbuktam a folyosón. Körbe nézek. Igen mindenki látta. A francokat. Elmormogom az egyik leghasznosabb varázslatot. "Az idő kereke forog. De én ezt most visszafele tolom." És abban a pillanatban újra Harryvel szemben találom magam.
- Nekem matekom van, majd találkoz.. - mondja ismét. Ő nem érzékelt ebből az egészből semmit
- Oké. Szia - nyomok puszit az arcára és már tartok is ismét az öltözők felé. De ezúttal nem bukok el. Mire nem jó a varász erő? Mondjuk karácsonyi süteményt sütni. Karácsonytól Szilveszterig nincs varázserőnk és ez meglehetősen megnehezíti az életet. Anya szerint azért, hogy a boszorkány gyerekeknek is ki kelljen várni a reggelt, hogy kibontsák az ajándékukat. Nem tekerhetik előre az időt. Utána pedig lassan regenerálódik. Hát, vannak ilyenek.
- Agatha ne csináld már - csapja le az asztalra Sisi a fizika könyvét dühösen. Szerintem idegrohamot kapott vagy epilepsziás, mert habzik a szája és egy percen belül már harmincadjára emelte a tekintetét a plafon felé. Most már nekem is le kell csekkolnom mi olyan érdekes ott komolyan. - Hidd el, hogy van nekem jobb dolgom is annál, mint, hogy ebben a rohadt teremben roskadjak veletek és csináljam ezt a projectet. Szóval nagyon szépen megkérlek rá, hogy ne húzd feleslegesen se az időt, se az agyamat. Oké?
- Oké - mormogja lehajtott fejjel a szemüveges megszeppent lány. Komolyan majdnem megsajnáltam csak, hogy Sisis hiába egy idegesítő picsa. Most tényleg igaza volt. Nekem is van jobb dolgom, mint hogy ebben a teremben töltsem a délutánom szóval jobb lenne ha igyekeznénk. Sisi - a hiszti királynő - finoman visszahuppant székére ami közvetlenül a fafúvós zenekar frontembere mellett volt. Meglehetősen furcsa volt őket így látni. A hidrogén szőke Sisi Morgen és a pattanásos, túlsúlyos Peter Jordan egymás mellett.
No Comment.
- Rendben Emberek akkor folytassuk - adja ki Kevin az utasításokat és máris vissza temetkezik a fizika könyvébe, hogy újabb törvényeket tudjon kimásolni a hatalmas fehér kartonlapunkra. Egyáltalán mi értelme ennek az egésznek? Úgy sem fogunk semmit megjegyezni ebből az egészből. Nem ér ezzel el semmit a fizika tanár, csak azt, hogy még jobban megutáljuk - őt és a fizikát is egyaránt. Minek fáradozik. Egyikünk sem lesz fizikus. Végignézve a társaságon nem tudom, hogy nem bukott meg eddig egyikünk sem.
Sisi Morgen - neki csak víz van a fejében (a melleiben pedig egy-egy nagy adag szilikon) semmi más.
Kevin Evans - a suli hivatásos rossz fiúja, minden évben meghúzza az egyre vénülő igazgató nőt így végre idén remélhetőleg végezni fog ezzel az iskolával - a kilátásai szerint.
Peter Jordan - a fafúvós zenekar zsenije - legalább valamiben zseni, mert hát ő sem volt ott amikor az észt osztották.
Agatha Hermandi - szegény lány a könyvekbe menekülve keresi élete szerelmét, ha már a valóságban nem talál rá a szerelem. Reménytelen esett. Minden téren.
És végül ( de nem utolsó sorban ) jó magam. Elég érdekes a társaság az már biztos. Na mi így öten vagyunk az osztály fénye. A legkiemelkedőbb, legfényesebb csillagok a sötét égbolton. Talán mi még sötétebbek vagyunk, mint az a bizonyos égbolt, na de valakinek ilyennek is kell lennie nemde? Felsóhajtva csukom be a könyvem. Mindenki rám kapja a tekintetét. Igen én adom fel először. Ennyi, vége, nem bírom tovább. Haza akarok menni. Majd folytatjuk valamikor nekem nincs tovább ehez kedvem.
- Nekem mennem kell dolgom van - dobom be a táskámba a fizika könyvem és már fel is állok az asztaltól - Sziasztok - kapom fel a kabátom a székről és végszóra kitárul az ajtó és Harryt pillantom meg ott. Ő meg mi a francot keres itt? Nem meg mondtam neki, hogy ne várjon.. Ó a francba, hát persze. Vissza tekertem az időt és utána nem tájékoztattam a projectről. Ó az isten szerelmére, ilyen idióta, mint amilyen én vagyok nem létezik még egy a földön. Mindenki ledermed egy pillanatra. Hát igen mindenki tiszteletet mutat a magas, tetovált, rendíthetetlen fiúnak, aki történetesen az én társam egy életre. Ó remélem nem szedi le a fejem a helyéről. Én biztosan kiakadnék, ha engem hagytak volna ott várakozni. De szerencsére Harry nem én vagyok, ő biztosan megérti.
- Harry te meg mit keresel itt? - szólal meg először Sisi. Persze, gondolhattam volna. A szőkeség túl naiv a hoz, hogy észrevegye, hogy Harry amint belépet a terembe csak engem akar megölni a tekintetével, semmi mást.
- A barátnőmért jöttem, aki nagyon tehetséges abban, hogy egy szó nélkül lerázza az embert - dnti Harry félre a fejét, miközben végigpásztáz tekintetével. O-ó! Azt hiszem mégis bajban vagyok. Na szuper ezt aztán megcsináltam magamnak. Gratulálunk Christina, gratulálunk. Ennél ügyesebb már nem is lehettél volna. - Christina miután másfél órán át vártam rád most már képes lennél rá, hogy oda told a segged a motoromhoz és fej ülj rá? - kérdezi borzasztó nyugodtsággal a hangjában. Nem tetszik ez így nekem. Nem vagyok az ilyen bánásmódoz hozzászokva, ha valamit elbaszok akkor ordibálnak velem, vagy hisztizve rám csapják a szoba ajtót. Nem nyugodtan és higgadtan beszélnek előttem. Valami bűzlik.
- Persze - bólintok és az idő alatt amíg kilépek az ajtón magamra rángatom a kabátom. Feszülten haladok végig a folyosón, ahol semmi mást nem lehet hallani, csak két pár cipő ütemes ütődését a folyosó padlójához. Határozottan csapom ki az iskola ajtaját. Odakint erősen fúj a szél, úgy tűnik vihar közeleg. Ez biztos az előtte lévő gyanús csend. Senki sincs az utcán az egész kihalt, olyan érzésem van, mintha egy C osztályos horror filmben lennék. Félhomály és senki sincs az az utcán csak egy fiatal pár. Most jönnek a zombik.
- Megmagyaráznád nekem mégis miért vártam rád másfél órát? - áll velem szembe Harry.
- Figyelj én sajnálom csak..
- Nem arra vagyok kíváncsi Chrisitna, hogy te mit sajnálsz és mennyire, hanem arra, hogy mi a faszért álltam itt, érted? - emeli fel a hangját és dühösen tesz egy lépést hátrafelé.- Ne emeld fel a hangod és ne beszélj így velem, mert egyáltalán nincs szükségem erre, oké? - mutatok rá és abban a pillanatban az eső elkezd esni. Minden előre jelzés nélkül, nem cseperegni hanem zuhogni, úgy, mint
a filmekben. Az egyik pillanatban még minden száraz a következőben pedig leszakad az ég.
- Tudod nekem mire nincs szükségem? Arra, hogy itt álljak egyedül kint még te ékesen tanulsz bent a kis barátaiddal. Nem értem miért nem tudtál szólni? Nehéz lett volna azt mondani, hogy figyelj t idióta más programom van? Ha? - nedves haját idegesen simítja hátra a fején. Dühös vagyok rá. Egyáltalán nincs kedvem a hoz, hogy kiabáljon velem, vagy, hogy bármit is a szememre hányjon.
- Miért akarod te megmondani nekem, hogy mi a francot tegyek Harry? Ki vagy te nekem? Az apám? Hagyjál már lógva! Elegem van belőled. Azt csinálod, mint egy őrző védő szolgálat. Mintha egymillió dollár lennék vagy nem is tudom mi. Hagyj már nekem egy kis teret. Rám mászol, olyan vagy, mint egy pióca. Akadj már le rólam egy kicsit! - az utolsó mondatot már üvöltve mondom, pont abban pillanatban, amikor egy hatalmas dörgés közepette egy óriási villám cikázik át az égen és kettőnk között megnyílik a föld. Úgy ahogy mondom. Harry és köztem határozottan szétnyílt a föld. Egy hatalmas lyuk tátongott ott. A térdeim elkezdtek remegni és majdnem összeestem abban a pillanatban amikor egy hatalmas fénycsóva lövelt ki az előttem tátongó lyukból egészen az égi magaslatokba.
Mi a franc történik itt?
2013. október 3., csütörtök
nyolcadik felvonás - Gyerekek nem illik az asztalnál.
Igen, most eléggé sokáig tartott mire megszálltak az okos kis mókusok ás elkezdték forgatni az agyamban lévő kerekeket: de itt van. Lenne egy kérésem.
Aki nincs totálisan készen az írásomtól, és nem utálja azt amit csinálok annak megköszönném ha beleolvasna a másik történetbe is, ami szintén különlegesnek ígérkezik, de még csak a Prológus van fent. A történet nem Fanfiction. Teljesen kitalált, tökéletesen kitalált szereplőkkel, semmi köze a valósághoz, csak két csodálatos ember hozzá adta az arcát (természetesen engedélyük nélkül használom fel őket, de hát.. leszarom) Akit érdekel kukkantson be IDE.
Jó olvasást. Megjegyzéseiteket várom odalent.
Vajon leszek én valaha szerelmes? Megadatik nekem az az égi boldogság? Az a mindent felülmúló pillanat, amikor rájössz, hogy igen én szeretem ezt az embert? Nem tudom. Igazán remélem. Testem és lelkem minden porcikájával imádkozok érte, kapaszkodok a reménybe, hogy lehetséges. Vágyok rá, hogy lehetséges legyen, hogy ne legyen reménytelen. Amikor arra gondoltam, hogy megtalálom a Falam, akkor nem erre gondoltam. Határozottan nem ez a kép ugrott a szemem elé. Tökéletesnek képzeltem, tele színekkel, fényekkel és mindent elsöprő boldogsággal. De semmi. Nem éreztem semmit. Egyáltalán nem történt semmi. Csak tudtam. Tudtam, hogy ő az. Ez egy olyan felismerés volt amit soha semmi sem tud megváltoztatni, olyan biztos voltam benne abban a pillanatban, mint abban, hogy egy meg egy az egyenlő kettővel. De nem érzek ezzel kapcsolatban semmit. Nem vagyok nyugodtabb, sem ki egyensúlyozottabb. Sőt, talán még zaklatottabb és zavarodottabb vagyok, mint valaha. Olyan érzésem van, mintha a vér erősebben lüktetne az ereimben. A szívem gyorsabban pumpálja a vörös folyadékot a testemben. Testem minden egyes apró kis porcikáját érzem. Nincsenek olyan szegletek amik ne lennének tökéletesen élesek és határozottak. Minden érzékszervem sokkal élesebb. Ha nem lennék Boszorkány azt hinném Vámpír vagyok - oké ez furcsa felfedezés volt, de tényleg. Ez még tőlem is sokkal furcsább gondolat volt, mint szokott. Oké úgy érzem, mintha szépen lassan elveszteném az irányítást a saját gondolataim felett.
Aki nincs totálisan készen az írásomtól, és nem utálja azt amit csinálok annak megköszönném ha beleolvasna a másik történetbe is, ami szintén különlegesnek ígérkezik, de még csak a Prológus van fent. A történet nem Fanfiction. Teljesen kitalált, tökéletesen kitalált szereplőkkel, semmi köze a valósághoz, csak két csodálatos ember hozzá adta az arcát (természetesen engedélyük nélkül használom fel őket, de hát.. leszarom) Akit érdekel kukkantson be IDE.
Jó olvasást. Megjegyzéseiteket várom odalent.
Vajon leszek én valaha szerelmes? Megadatik nekem az az égi boldogság? Az a mindent felülmúló pillanat, amikor rájössz, hogy igen én szeretem ezt az embert? Nem tudom. Igazán remélem. Testem és lelkem minden porcikájával imádkozok érte, kapaszkodok a reménybe, hogy lehetséges. Vágyok rá, hogy lehetséges legyen, hogy ne legyen reménytelen. Amikor arra gondoltam, hogy megtalálom a Falam, akkor nem erre gondoltam. Határozottan nem ez a kép ugrott a szemem elé. Tökéletesnek képzeltem, tele színekkel, fényekkel és mindent elsöprő boldogsággal. De semmi. Nem éreztem semmit. Egyáltalán nem történt semmi. Csak tudtam. Tudtam, hogy ő az. Ez egy olyan felismerés volt amit soha semmi sem tud megváltoztatni, olyan biztos voltam benne abban a pillanatban, mint abban, hogy egy meg egy az egyenlő kettővel. De nem érzek ezzel kapcsolatban semmit. Nem vagyok nyugodtabb, sem ki egyensúlyozottabb. Sőt, talán még zaklatottabb és zavarodottabb vagyok, mint valaha. Olyan érzésem van, mintha a vér erősebben lüktetne az ereimben. A szívem gyorsabban pumpálja a vörös folyadékot a testemben. Testem minden egyes apró kis porcikáját érzem. Nincsenek olyan szegletek amik ne lennének tökéletesen élesek és határozottak. Minden érzékszervem sokkal élesebb. Ha nem lennék Boszorkány azt hinném Vámpír vagyok - oké ez furcsa felfedezés volt, de tényleg. Ez még tőlem is sokkal furcsább gondolat volt, mint szokott. Oké úgy érzem, mintha szépen lassan elveszteném az irányítást a saját gondolataim felett.
Egy zsenge zöld fűszálat tépek ki az élet adó földből és lassan morzsolom szét ujjaim között. Ujjbegyemet zöldre festette a fűből kipréselt színanyag. Ha nekem is lenne zöld színanyagom tudnék fotoszintetizálni. Milyen király lenne. Nem lenne szükségem, elkészített ételekre. Nem kéne vesződni az ilyenekkel. A hátamon fekve a fák leveleit és ágait figyelem. Imádom ezt a kis erdő részt a házunk mögött. Muszáj volt elköltöznünk a városból ezért építkeztek anyáék egy erdő mögé. Itt nem látja senki, ha varázsolunk, vagy seprűkön röpködünk - oké az utolsót nem tesszük, mert az mégiscsak elég elavult húzás lenne. Nevetek amikor elképzelem, hogy a bátyám egy seprűháton repül ki a szobájából. Igen érdekes látvány lenne. Felkönyökölök amikor vékony sikolyt hallok a hátam mögül. Fél pillanattal később Zora szalad el mellettem fejvesztve miközben Bessi - a beszélő macskám - a nyomában szalad. Andrew nevetése harsan fel mögöttem. Oda kapom a tekintetem az idióta, idegesítő, szőke hajú, szörnyeget - az öcsém - a térdén támaszkodva nevet. Az arca vörös, szerintem levegőt is elfelejtett venni.
- Andrew Crusader mégis mivel magyarázod az előző jelenetet - mutatok a még mindig körbe-körbe szaladgáló hat éves kishúgom felé. Andrew megpróbálja abbahagyni a nevetést, feltartja középső ujját három mély levegőt vesz és megpróbál belekezdeni a mondatába, de egy hang se jön ki a torkán és máris újra a térdén támaszkodva nevet - Andrew esküszöm neked, hogy békává varázsollak ha nem nyögöd ki a lényeget menten - pattanok fel a kényelmes fekhelyemről. Komolyan, hogy nekem öt perc nyugtom sem lehet ebben a családban. Valaki mindig közbe szól. Nekem nem lesz egy gyerekem se - gondolom, De utána eszembe jut a látomás, amit akkor pillantottam meg amikor Harry csupasz ujjaival a fedetlen vállamhoz ért. Lesznek gyerekeim méghozzá öt is. Ó, istenem szerintem nekem elment az eszem.
- Azt mondtam Bessinek, hogy Zoránál vannak a kekszei, erre dühösen nekirontott a nyugodtan zsírkrétázó Zorának és elkezdte egyszerűen kergetni. Látnod kellett volna fergeteges volt.
- Andrew - lépek egyel közelebb az öcsémhez - Láttam te szerencsétlen, itt rohantak el mellettem - forgattam a szemem. Néha komolyan elgondolkozom rajta, hogy kiskorában nem ejtették-e fejére az öcsémet. Szerintem elég nagy az esélye, hogy akkor gurult el az egyik kereke amit a szüleimnek sajnos azóta sem sikerült megtalálniuk. Egy hosszú sötétvörös hajzuhatag szalad felém, meg a hozzá járó picike test. Zora sikít amikor elém ér én eddig gyorsan kapom fel a kezembe, meglepetésként ér amikor arcán nem a félelmet fedezem fel, hanem széles mosolyt. Mondjuk mit vártam mást, hiszen Crusader, az én húgom. Elégedetten pillantok Andrew felé, aki tátott szájjal figyeli a boldogan kacagó Zora-t. Igen már ő is kinőtt abból, hogy megijedjen Bessi-től. A lábamra pillantok ahol a fekete macskám próbál a lábamon felkapaszkodni.
- Bessi Andrew hazudott neked Zora-nál nincs egy darab keksz sem - mondom a macskámnak. Biztos sokan hülyének néznének amiért a macskához beszélek. De ez a Boszorkányoknál hagyomány , mindenki kap tíz éves korában egy olyan állatott amit ő választ ki és olyan varázslatot végez rajta amilyet csak akar, ezért van a mi családunkban egy néha láthatatlan kutya - a bátyámé - ,egy beszélő macska - az enyém - , egy ugató hörcsög - természetesen Andrew-jé - és egy repülő teknős - Abigal érdekes teremtménye. Zora csodálatos kisállatára még várni kell pár évet.
- Andrew én esküszöm kikaparom a szemed álmodban - figyelmezteti Bessi az öcsémet, hát igen az én macskám. Büszke vagyok rá. Zora nevet Bessin. Imádja a macskámat. Azon sem csodálkoznék, ha ő is egy beszélő macskát varázsolna magának.
- Gyere Bessi keresek neked kekszet - mosolyog Zora amikor leteszem és a kezébe fogja a macskámat. Boldogan, énekelve battyog a téglával kirakott ház felé. Zora tartja bennem a lelket, hogy még léteznek értelmes gyerekek is a világon. Az öcsémre kapom a tekintetem, aki csalódottan piszkálja a mutató ujját. Mindig ezt teszi, ha egy terve nem úgy sikerül, ahogyan szeretné. Fejemet ingatva lépek felé, majd átölelem öt fél kézzel a vállai felett. Feját a nyakamba fúrja, tudom ha kicsi lenne most elsírná magát. Komolyan az a gyerek sohasem fog felnőni. De talán nem is baj, mert ha megkomolyodna már nem is az én drága kisöcsém lenne. Kezeit szorosan kulcsolja össze a hátam közepén én pedig nagyot sóhajtva borzolom össze szőke haját a feje tetején. Hiába, idióta és elmeháborodott és szeretném a nap 23 órájában megölni, azért mégiscsak az én öcsém.
- Hol van életed szerelme nővérkém? - kérdezi bájosan amikor elenged szorításából. És ennyi volt. Igen határozottan megtört a varázs. Most mentem fogok egy afrikai elefántot és szépen agyon tapostatom az öcsémet. Nem bírta volna ki még mondjuk egy másodpercig. Akkor megdöntötte volna a saját rekordját.
- Képzeld minden a legnagyobb rendben - mondom miután egy nagyot sóhajtok - De miért foglalkoztat ez téged annyira? Úgy tudom neked is megvan a saját Csodafalad, pontosan ugyan abból a családból, drágám - mosolygok - Vagy ő sem bírja elviselni az idegesítő képedet? Mondjuk azon nem csodálkoznék - miután befejezem a mondatot síri csend áll be köztünk. Ugyan így civakodtunk mindig, de most valahogy más. Olyan távoli, mintha ezek nem is mi lennénk. Nem tudom. Talán én nőttem fel és nem akarok többet veszekedni az öcsémmel. Na nem, az lehetetlen.
Andrew hatalmas szemekkel nézz rám. Egy másodperc múlva pedig kitör belőle a nevetés. A térdére rogyva röhög. A hasát szorítja, a szemét törölgeti és úgy nevet. Én is csatlakozom hozzá. Elég érdekesen mutathatunk. Két idióta összegörnyedve nevet a nagy semmin a rét közepén. Ó, igen ez az én családom.
- Christina hozz még nekem két poharat kérlek - kiáltotta anya úgy három méterre tőlem. Nem igaz, hogy nem érti, hogy egy: én nem vagyok süket, kettő: a konyha és az ebédlő egybe van nyitva tehát nem kell egy falon sem túlordítania. Szememet forgatva fordultam vissza a konyhaszekrényhez és kinyitottam azt. Lábujjhegyre állva próbáltam elérni a legfelső polcot, mert természetesen, hogy a minden nap használt poharakat kell legfelülre rakni és a csak ünnepekkor elővet porcelán edényeket kell az alsó polcon tartani. Ez így természetes. Fél kézzel a pulton támaszkodva próbáltam magam még magasabbra húzni, ekkor egy kéz nyúlt el a testem mellett és vett le könnyedén két poharat. Egy nyögéssel engedtem magam vissza a földre.
- Köszi Harry - fordultam vele szembe, majd kivettem a kezéből a két poharat. Könyökömmel távolabb toltam őt magamtól. Benne volt az aurámba. Nevetve lépet egy lépést hátrébb ezzel helyet hagyva nekem. Gyors léptekkel átszáguldottam az "ebédlőbe" és letettem két poharat a plusz terítékekhez. Csatlakozott hozzánk Harry és a Martha - a húga. Fejemet ingatom amikor az öcsém magyarázva robog le a lépcsőn.
- Nem Martha az egy másik képregényben van nem igaz, hogy nem tudod megjegyezni, legalább már harmincszor elmondtam neked - fordul a lány felé az öcsém amikor leér a lépcsőröl.
- Bocsánat. Nem vagyok igazán otthon a képregényekben ne haragudj - mondja kedvesen Martha majd egy rövid puszit nyom Andrew rózsaszín ajkaira, amik ennek a hatására felfelé görbülnek. Milyen édes és türelmes ez a lány. Andrew meg se érdemli őt. Mosolyogva ülök le a helyemre - Harry mellé. Miközben leülök lábfejemmel véletlenül megérintem Harryét és látok egy Gyönyörű zöldszemű hosszú vörös göndör hajú kislányt. Minden alkalommal ez történik amikor hozzáérek. Mindig látok valamit. De miért? Anya mindig azt mesélte, hogy ez csak az első alkalommal fog így történni, hogy akkor látni fogok egy apró darabot a jövőmből amit a Csodafalammal töltök.
Harry felém kapja a tekintetét. Tudom, hogy ő is látta. Villant egy apró mosolyt, majd a kezét nyújtja én pedig tenyeremet az övébe fektetve ülök le a helyemre. Bármilyen furcsának tűnik, minden egyes pillanatban Gyönyörű képeket látok, amikor megérintem. Mindig boldognak látom magam azokon a jövőképeken. Ilyenkor mindig megnyugodok. Boldog leszek, nagyon boldog.
Ezzel a fiúval.
Harryvel.
Pár pillanatig gondolkozok, de utána egy határozott mozdulattal összefonom ujjaimat az övéivel és az ölembe húzom a kezét. Ő pedig rám pillant és egy mosollyal az arcán szorítja meg a kezemet.
- Nem akarom megzavarni a romantikus pillanatot de kéne a só - böki meg a bátyám a vállam én pedig zsörtölődve a szabad kezemmel átnyújtom neki a sótartót - Köszönöm.
Ne hagyd, hogy kiakasszon Chrissi - üzeni nekem Harry. Szerencsére már csak akkor tud kutakodni az elmémben amikor akar, nem állandóan. Szerintem őt is megnyugodott, hogy többé nem kell a gondolataimat hallgatnia.
Többé már nem tud érdekelni mit gondol én jól érzem magam. Ő pedig bassza meg.
Harry felkuncog mellettem. Megérinti az orrát, úgy próbálja elrejteni nevetését, de természetesen apának feltűnik és fejcsóválva szólal meg :- Nem illik telepatikusan beszélgetni az asztalnál, gyereke.
Mosolyogva nézek Harryre. Lebuktunk - üzenem neki.
Hagyd abba amíg nagyobb bajba nem kerülünk.
Eszem ágamba sincs. Ez az egyetlen hely, ahol a bátyám nem tud idegesíteni a beszólásaival. Meg amúgy is, azt csinálok amit akarok.
Ezt jó tudni.
Micsoda? Miről beszélsz?
Ó, majd megtudod.
- Harry ne szórakozz velem - szólalok fel és csak akkor jöttem rá, hogy hangosan kimondtam amikor apa rám förmedt.
- Christina.
- Abbahagytam - emelem fel a kezem. Te kis sunyi gazember ezért még számolunk. Küldöm el ezt utoljára utána megszakítom a kapcsolatot Harryvel.
- Bessi Andrew hazudott neked Zora-nál nincs egy darab keksz sem - mondom a macskámnak. Biztos sokan hülyének néznének amiért a macskához beszélek. De ez a Boszorkányoknál hagyomány , mindenki kap tíz éves korában egy olyan állatott amit ő választ ki és olyan varázslatot végez rajta amilyet csak akar, ezért van a mi családunkban egy néha láthatatlan kutya - a bátyámé - ,egy beszélő macska - az enyém - , egy ugató hörcsög - természetesen Andrew-jé - és egy repülő teknős - Abigal érdekes teremtménye. Zora csodálatos kisállatára még várni kell pár évet.
- Andrew én esküszöm kikaparom a szemed álmodban - figyelmezteti Bessi az öcsémet, hát igen az én macskám. Büszke vagyok rá. Zora nevet Bessin. Imádja a macskámat. Azon sem csodálkoznék, ha ő is egy beszélő macskát varázsolna magának.
- Gyere Bessi keresek neked kekszet - mosolyog Zora amikor leteszem és a kezébe fogja a macskámat. Boldogan, énekelve battyog a téglával kirakott ház felé. Zora tartja bennem a lelket, hogy még léteznek értelmes gyerekek is a világon. Az öcsémre kapom a tekintetem, aki csalódottan piszkálja a mutató ujját. Mindig ezt teszi, ha egy terve nem úgy sikerül, ahogyan szeretné. Fejemet ingatva lépek felé, majd átölelem öt fél kézzel a vállai felett. Feját a nyakamba fúrja, tudom ha kicsi lenne most elsírná magát. Komolyan az a gyerek sohasem fog felnőni. De talán nem is baj, mert ha megkomolyodna már nem is az én drága kisöcsém lenne. Kezeit szorosan kulcsolja össze a hátam közepén én pedig nagyot sóhajtva borzolom össze szőke haját a feje tetején. Hiába, idióta és elmeháborodott és szeretném a nap 23 órájában megölni, azért mégiscsak az én öcsém.
- Hol van életed szerelme nővérkém? - kérdezi bájosan amikor elenged szorításából. És ennyi volt. Igen határozottan megtört a varázs. Most mentem fogok egy afrikai elefántot és szépen agyon tapostatom az öcsémet. Nem bírta volna ki még mondjuk egy másodpercig. Akkor megdöntötte volna a saját rekordját.
- Képzeld minden a legnagyobb rendben - mondom miután egy nagyot sóhajtok - De miért foglalkoztat ez téged annyira? Úgy tudom neked is megvan a saját Csodafalad, pontosan ugyan abból a családból, drágám - mosolygok - Vagy ő sem bírja elviselni az idegesítő képedet? Mondjuk azon nem csodálkoznék - miután befejezem a mondatot síri csend áll be köztünk. Ugyan így civakodtunk mindig, de most valahogy más. Olyan távoli, mintha ezek nem is mi lennénk. Nem tudom. Talán én nőttem fel és nem akarok többet veszekedni az öcsémmel. Na nem, az lehetetlen.
Andrew hatalmas szemekkel nézz rám. Egy másodperc múlva pedig kitör belőle a nevetés. A térdére rogyva röhög. A hasát szorítja, a szemét törölgeti és úgy nevet. Én is csatlakozom hozzá. Elég érdekesen mutathatunk. Két idióta összegörnyedve nevet a nagy semmin a rét közepén. Ó, igen ez az én családom.
- Christina hozz még nekem két poharat kérlek - kiáltotta anya úgy három méterre tőlem. Nem igaz, hogy nem érti, hogy egy: én nem vagyok süket, kettő: a konyha és az ebédlő egybe van nyitva tehát nem kell egy falon sem túlordítania. Szememet forgatva fordultam vissza a konyhaszekrényhez és kinyitottam azt. Lábujjhegyre állva próbáltam elérni a legfelső polcot, mert természetesen, hogy a minden nap használt poharakat kell legfelülre rakni és a csak ünnepekkor elővet porcelán edényeket kell az alsó polcon tartani. Ez így természetes. Fél kézzel a pulton támaszkodva próbáltam magam még magasabbra húzni, ekkor egy kéz nyúlt el a testem mellett és vett le könnyedén két poharat. Egy nyögéssel engedtem magam vissza a földre.
- Köszi Harry - fordultam vele szembe, majd kivettem a kezéből a két poharat. Könyökömmel távolabb toltam őt magamtól. Benne volt az aurámba. Nevetve lépet egy lépést hátrébb ezzel helyet hagyva nekem. Gyors léptekkel átszáguldottam az "ebédlőbe" és letettem két poharat a plusz terítékekhez. Csatlakozott hozzánk Harry és a Martha - a húga. Fejemet ingatom amikor az öcsém magyarázva robog le a lépcsőn.
- Nem Martha az egy másik képregényben van nem igaz, hogy nem tudod megjegyezni, legalább már harmincszor elmondtam neked - fordul a lány felé az öcsém amikor leér a lépcsőröl.
- Bocsánat. Nem vagyok igazán otthon a képregényekben ne haragudj - mondja kedvesen Martha majd egy rövid puszit nyom Andrew rózsaszín ajkaira, amik ennek a hatására felfelé görbülnek. Milyen édes és türelmes ez a lány. Andrew meg se érdemli őt. Mosolyogva ülök le a helyemre - Harry mellé. Miközben leülök lábfejemmel véletlenül megérintem Harryét és látok egy Gyönyörű zöldszemű hosszú vörös göndör hajú kislányt. Minden alkalommal ez történik amikor hozzáérek. Mindig látok valamit. De miért? Anya mindig azt mesélte, hogy ez csak az első alkalommal fog így történni, hogy akkor látni fogok egy apró darabot a jövőmből amit a Csodafalammal töltök.
Harry felém kapja a tekintetét. Tudom, hogy ő is látta. Villant egy apró mosolyt, majd a kezét nyújtja én pedig tenyeremet az övébe fektetve ülök le a helyemre. Bármilyen furcsának tűnik, minden egyes pillanatban Gyönyörű képeket látok, amikor megérintem. Mindig boldognak látom magam azokon a jövőképeken. Ilyenkor mindig megnyugodok. Boldog leszek, nagyon boldog.
Ezzel a fiúval.
Harryvel.
Pár pillanatig gondolkozok, de utána egy határozott mozdulattal összefonom ujjaimat az övéivel és az ölembe húzom a kezét. Ő pedig rám pillant és egy mosollyal az arcán szorítja meg a kezemet.
- Nem akarom megzavarni a romantikus pillanatot de kéne a só - böki meg a bátyám a vállam én pedig zsörtölődve a szabad kezemmel átnyújtom neki a sótartót - Köszönöm.
Ne hagyd, hogy kiakasszon Chrissi - üzeni nekem Harry. Szerencsére már csak akkor tud kutakodni az elmémben amikor akar, nem állandóan. Szerintem őt is megnyugodott, hogy többé nem kell a gondolataimat hallgatnia.
Többé már nem tud érdekelni mit gondol én jól érzem magam. Ő pedig bassza meg.
Harry felkuncog mellettem. Megérinti az orrát, úgy próbálja elrejteni nevetését, de természetesen apának feltűnik és fejcsóválva szólal meg :- Nem illik telepatikusan beszélgetni az asztalnál, gyereke.
Mosolyogva nézek Harryre. Lebuktunk - üzenem neki.
Hagyd abba amíg nagyobb bajba nem kerülünk.
Eszem ágamba sincs. Ez az egyetlen hely, ahol a bátyám nem tud idegesíteni a beszólásaival. Meg amúgy is, azt csinálok amit akarok.
Ezt jó tudni.
Micsoda? Miről beszélsz?
Ó, majd megtudod.
- Harry ne szórakozz velem - szólalok fel és csak akkor jöttem rá, hogy hangosan kimondtam amikor apa rám förmedt.
- Christina.
- Abbahagytam - emelem fel a kezem. Te kis sunyi gazember ezért még számolunk. Küldöm el ezt utoljára utána megszakítom a kapcsolatot Harryvel.
2013. szeptember 21., szombat
Interjú, az íróval (de izgalmas)
Jelentkeztem egy versenyre és a blogom a Legjobb Misztikus Blognak lett kikiáltva, aminek nagyon örülök és nagyon szépen köszönöm a lehetőséget. Az Első helyet elnyerő emberkének a nyereményei közé tartozott egy Interjú, aminek én nagyon örültem, mert ez szerintem szuper dolog és így legalább kaphattok rólam információkat (és pár gondolatot) már ha valakit érdekel. Szóval úgy döntöttem válaszolok a kérdésekre. Na akkor lássunk is hozzá.
Mióta írod a blogodat, és mi adott hozzá ihletet?
A blogot Augusztus végén kezdtem. Ihletett? Két dolog adott. Két különböző dolog. Egy dal és egy könyv. A könyvvel kezdem, mert az sokkal fontosabb. Nem tudom olvasta-e már valaki a Lélektársak című könyvet, de elképesztően csodás könyv. Egy reggel lefeküdtem az ágyamra és este úgy álltam fel, hogy "Ez volt életem egyik legjobb könyve". Ez igazán inspirált és a történet néhány - igazán meghatározó - része hasonlít a könyvre. A másik pedig az Oasis - Wonderwall című száma. Annyira Gyönyörű az a szám, hogy egyszerűen éjjel-nappal hallgatnám. Amikor hallgatom végig arra gondolok, hogy én is szeretnék egy ilyen Csodafalat, de amíg nekem nincs addig legalább a történetem szereplőinek van:) Szóval ez így együtt hozta meg a történetemet.
Szerinted mi tesz valakit jó íróvá, és mi tesz egy sztorit érdekessé?
Jó íróvá szerintem az tesz valakit ha arra gondol hogy, az olvasó mit szeretne olvasni, nem arra hogy, ő mit szeretne írni. Csalódtam már emiatt egy könyvben, hogy nem azt olvastam ami engem érdekelt hanem azt ami az írót. Természetesen minden könyvben vannak lassabb unalmasabb részek amik nem érdeklik az olvasót, de azért hagyjuk, hogy haladjon a történet és ne ragadjunk le egy olyan mellékszálnál ami senkit sem fog érdekelni. Valamint ne írjuk sohasem kényszerből, mert az látszik az írásunkból, ha valamit úgy kel kikényszeríteni magadból akkor inkább hagyd egy kicsit, ne erőltesd. Egy sztorit érdekessé? Az ha más, ha valamiben más, mint a többi. Nem mondom azt, hogy ne legyen sablon, mert nekem egy sablon történet is tud ugyanúgy tetszeni ha jól megvan írva. Legyen élvezhető, lendületes. Nekem bármi felkelti az érdeklődésemet, ha különlegesnek vélem:)
Mi az, ami téged segít a fejlődésben, hogy mindig jobbat és jobbat írj?
Az olvasás. Egyértelműen. Könyvek. Nem ihletett gyűjtök hanem tapasztalatot a többi írótól, látom milyen egy olyan könyv ami jól megvan írva és törekszek arra, hogy az én történetem is hasonló legyen, ha olyan jó nem is lehet.
Mit szeretsz az írásban?
Mióta írod a blogodat, és mi adott hozzá ihletet?
A blogot Augusztus végén kezdtem. Ihletett? Két dolog adott. Két különböző dolog. Egy dal és egy könyv. A könyvvel kezdem, mert az sokkal fontosabb. Nem tudom olvasta-e már valaki a Lélektársak című könyvet, de elképesztően csodás könyv. Egy reggel lefeküdtem az ágyamra és este úgy álltam fel, hogy "Ez volt életem egyik legjobb könyve". Ez igazán inspirált és a történet néhány - igazán meghatározó - része hasonlít a könyvre. A másik pedig az Oasis - Wonderwall című száma. Annyira Gyönyörű az a szám, hogy egyszerűen éjjel-nappal hallgatnám. Amikor hallgatom végig arra gondolok, hogy én is szeretnék egy ilyen Csodafalat, de amíg nekem nincs addig legalább a történetem szereplőinek van:) Szóval ez így együtt hozta meg a történetemet.
Szerinted mi tesz valakit jó íróvá, és mi tesz egy sztorit érdekessé?
Jó íróvá szerintem az tesz valakit ha arra gondol hogy, az olvasó mit szeretne olvasni, nem arra hogy, ő mit szeretne írni. Csalódtam már emiatt egy könyvben, hogy nem azt olvastam ami engem érdekelt hanem azt ami az írót. Természetesen minden könyvben vannak lassabb unalmasabb részek amik nem érdeklik az olvasót, de azért hagyjuk, hogy haladjon a történet és ne ragadjunk le egy olyan mellékszálnál ami senkit sem fog érdekelni. Valamint ne írjuk sohasem kényszerből, mert az látszik az írásunkból, ha valamit úgy kel kikényszeríteni magadból akkor inkább hagyd egy kicsit, ne erőltesd. Egy sztorit érdekessé? Az ha más, ha valamiben más, mint a többi. Nem mondom azt, hogy ne legyen sablon, mert nekem egy sablon történet is tud ugyanúgy tetszeni ha jól megvan írva. Legyen élvezhető, lendületes. Nekem bármi felkelti az érdeklődésemet, ha különlegesnek vélem:)
Mi az, ami téged segít a fejlődésben, hogy mindig jobbat és jobbat írj?
Az olvasás. Egyértelműen. Könyvek. Nem ihletett gyűjtök hanem tapasztalatot a többi írótól, látom milyen egy olyan könyv ami jól megvan írva és törekszek arra, hogy az én történetem is hasonló legyen, ha olyan jó nem is lehet.
Mit szeretsz az írásban?
Nincsenek korlátok, sem határok megszabva, arról írok és úgy ahogyan akarok. Ilyenkor szabad vagyok, mint egy madár. Azt teszem amit szeretek. Nem köt semmi. A képzeletem szárnyal és minden egyes szót amit leírok azt látom magam előtt. Egy egészen más világba csöppenek. Az én saját világomba, Nincs is ennél jobb.
Van olyan író, akit nagyon szeretsz?
Cassandra Clare, Victoria Forester meg azt a nőt aki a Szerelmem egy angyal-t írta. Csak mindig elfelejtem a nevét. Szelektív az agyam:D
Olyan vagy, aki bizonytalan, és többször is átolvassa, vagy olyan, aki magabiztos és maximum egyszer átolvassa, majd publikálja az írását?
Egyértelműen magabiztos. Van, hogy izgatott vagyok és át sem nézem, ez látszik a helyesírásomon is:)
Sok könyvet olvasol?
Elképesztően sok könyvet. Nyáron több könyvet olvastam, mint filmet láttam. Ez pont olyan, mint az írás csak itt valaki más világába csöppenhetsz ami néha még talán az előzőnél is izgalmasabb, nem értem azokat akik nem szeretnek olvasni, szerintem a könyvek a világ legjobb dolgai közé tartoznak.
Komolyabban foglalkozol az írással, és szeretnéd, ha egyszer megjelenne egy könyved, vagy csak ilyen hobbiszinten csinálod az egészet?
Egyenlőre hobbi, de biztos vagyok benne, hogy egyszer írok egy olyan könyvet amilyenre minden tinilány vágyik, olyat amilyet Ők akarnak olvasni, nem amit Én akarok megírni - bár én is akarom,de mindegy - Egy olyat ami minden Romantikus regénynél romantikusabb lesz MÉGSEM elcsépelt. (Remélem sikerülni fog)
Mit mondanál annak, aki abba akarja hagyni az írást? Mivel biztatnád, hogy folytassa?
Egyszerűen megkérdezném tőle, miért kezdte el? És, hogy szerinte, akkor volt-e értelme elkezdeni, mert szerintem, ha valamit csinálunk azt legalább jól csináljuk. Én nem beszélném le, ha szerinte nem jó amit csinál, ha ő nincs megelégedve a saját munkájával, akkor nincs miről beszélnünk. Az a legfontosabb, hogy szerinted legyen jó amit csinálsz másokkal csak utána foglalkozz. Mert ha szerinted sem jó, akkor veszett ügy.
A blogod főszereplőjének a személyisége/kinézete hasonlít rád?
Kinézetre, annyira különbözik tőlem, hogy ennél jobban már nem is lehetne.
Viszont belsőre hasonlít : forrófejű és céltudatos, ugyanakkor ha valamiben bizonytalan akkor az kikészíti és vége van. Én is pontosan így vagyok vele. Viszont másban semmiben.
Hány blogot olvasol?
Régen nagyon sokat olvastam, de én sokszor csalódok a történetekben és nem folytatom így most vagy ötöt olvasok rendszeresen. Újakat meg lusta vagyok elkezdeni.
Mik a hobbijaid?
Írok, olvasok, táncolok, drámázok. Régen kézilabdáztam, de rájöttem nem nekem való. Ennyi:)
Még egyszer köszönöm szépen a kérdéseket, igen különlegesek voltak. Szívesen válaszoltam rájuk. Aki elolvasta, annak pedig köszönöm:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)